Nem csak a pénz számított: a Liverpool kapusa elmesélte, miért mondott nemet a szaúdi ajánlatra

A Liverpool brazil kapusát, Alisson Beckert egész nyáron szaúdi csapatokkal hozták szóba, a játékos mégsem igazolt el. Alisson most megerősítette, hogy volt iránta érdeklődés az arab országból, ő viszont legalább szerződése lejártáig Angliában tervez. Klubja időközben elkezdett a pótlásáról is gondoskodni, de a rutinos kapus nem a riválist látja az új érkezőben.

Alisson Becker

Fotó: Getty Images

Liverpoolban mindenre felkészültek, de kapusuk végül a maradás mellett döntött.
Az utóbbi nagyjából másfél évben már hozzászokhattunk, hogy ha egy sztárfocista esetében megjelennek a klubváltásról szóló pletykák, már nem csak egy európai topcsapat jöhet képbe, de gyakran felmerül egy mesés ajánlat Szaúd-Arábiából is.
Ha nagynevű játékosról van szó, az arab országban bárkit szívesen látnak, a csábításnak pedig sokszor karrierjük csúcsán lévő focisták sem tudnak ellenállni. Vannak persze kivételek: Vinicius Junior megszerzéséhez a jelek szerint a világ összes pénze sem volt elég, de úgy tűnik Liverpoolban is hálásak lehetnek, mert a kapus Alisson Becker nemet mondott az arab kalandra.
A 31 éves brazil kapussal kapcsolatban már nyár eleje óta folyamatosak voltak a pletykák egy szaúdi ajánlatról. Ezeket a híreszteléseket most egy a The Times-nak adott interjúban a játékos is megerősítette, egyben elmesélve, hogy miért döntött a maradás mellett.
„Igen, érdeklődtek. Én szeretném tiszteletben tartani a szerződésem és annak végéig itt játszani, vagy aláírni egy újat. Boldog vagyok itt, a családom is boldog.”
Alisson említett szerződése még három szezonra érvényes, vagyis a kapus legalább középtávon Liverpoolban tervezi a jövőt. Elmondása szerint konkrét tárgyalásokig sose jutott az arabokkal.
„Sosem jutottunk odáig, hogy fizetésről beszéljünk vagy ilyesmi. Csak érdeklődés volt, de amikor hallod, más játékosok milyen összegeket kapnak, kicsit csábít a dolog. Ez normális.”
picture

Alisson Becker évek óta kiemelkedő kapus Liverppolban.

Fotó: Getty Images

A brazil játékos számára az is vonzerőt jelenthetett volna, hogy honfitársai és egykori csapattársai közül több jelenleg is a közel-keleti országban játszik. Fabinho és Roberto Firmino is a Liverpoolt hagyták ott egy szaúdi ajánlatért, de emlékezetes volt Jordan Henderson esete is, aki az eligazolásával mindenkit magára haragított, fél év után inkább visszatért Európába.
Hosszú ideje pletykálják azt is, hogy szerződése lejártával Mohamed Salah is Szaúd-Arábiába igazolhat. Salah nemrég remek formában kezdte el az új idényt, de a szerződése csak a szezon végiéig szól, így az ő távozása jövőre teljesen reális opció.
Alisson viszont még a következő évek újjáépülő Liverpooljának is szeretne részese lenni.
„Amikor jött a szaúdi érdeklődés, nem tudtam gondolkodás nélkül rájuk csukni az ajtót, de a döntésem végig az volt, hogy maradok és arra koncentrálok, amit ezzel az új kezdettel elérhetünk. Frissen, új energiával kezdünk és várjuk, mit hoz számunkra a szezon.”
A helyzet így alapvetően megnyugtató lehet a liverpooli klub számára, azonban a történetben van egy apró csavar. Úgy tűnik ugyanis, hogy a Liverpool időközben nagyon közel került a Valencia kapusának, a nyári Európa-bajnokságon remeklő Giorgi Mamardashvilinek leigazolásához.
picture

Giorgi Mamardashvili az Európa-bajnokságon remekelt, hosszútávon pedig Alisson utóda is lehet.

Fotó: Getty Images

A transzfer összege nagyjából 40 millió euró lehet, a georgiai kapus pedig az érte kifizetendő pénz és a játéktudás alapján is simán elmenne Alisson pótlásának. A brazil játékos viszont nem aggódik, amiben az is segített, hogy a Liverpool végig kommunikált vele az üzletről.
Alisson pedig a hosszútávú pótlékát, nem a jelenlegi riválisát látja Mamardashviliben.
„A klubnak fel kell készülnie a jövőre. Nem leszünk itt örökké, én is öregszem. Persze kapusnak még mindig fiatal vagyok. Tele vagyok még energiával és rengeteget tudok és szeretnék is adni még ennek a klubnak.”
Mamardashvili leigazolása olyan szempontból tényleg nem jelent problémát, hogy a georgiai játékos jelenleg mindössze 23 éves, vagyis pár évig gond nélkül lehet második számú opciónak tartani Alisson mellett. Ha pedig a brazil játékost a szerződése lejárta előtt mégis elcsábítaná egy szaúdi ajánlat, egyből meglehet a minőségi helyettese.
Forrás: TNT Sports
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés