Szoboszlai: együtt védekezünk, együtt támadunk, együtt harcolunk
Publikálva 07/12/2023 - 11:37 GMT+1
Szoboszlai Dominik ismét gólt szerzett a Liverpoolban, a magyar válogatott csapatkapitánya pedig ezt követően a csapat honlapjának nyilatkozott. A támadó a Sheffield United elleni idegenbeli mérkőzés 94. percében, 1-0-as liverpooli vezetésnél lőtte ki a jobb felsőt, beállítva ezzel a 2-0-s végeredményt. Saját teljesítmény helyett pedig inkább a csapat egységét méltatta.
Szoboszlai másodszor volt eredményes az angol bajnokságban, összességében pedig a harmadik liverpooli gólját szerezte.
A magyar játékos Darwin Nuneztől kapta a gólpasszt, aki nem sokkal korábban egy remek szereléssel szerezte vissza a labdát, majd szép átadással játszotta meg Szoboszlait.
„Nagyon jól reagált, visszaszerezte a labdát, majd megtalált a másik oldalon. Bíztam benne, hogy eljut hozzám a labda, és nagyon jó átadás jött tőle” – méltatta csapattársát, majd arra is kitért, hogy a Liverpool idén először nem kapott gólt idegenben bajnoki meccsen.
„Le a kalappal Caoimhin [Kelleher], és a négy védőnk előtt. Bár ez igaz az egész csapatra. Együtt támadunk, együtt védekezünk, együtt harcolunk – ennyire akartuk ezt a győzelmet.”
A magyar játékos úgy érzi, lendületben vannak, és szíve szerint minél hamarabb újra pályára lépne.
„Hogy őszinte legyek, most úgy érzem, akár holnap is játszhatnánk, bár valószínűleg ez nem túl jó ötlet, mert elég fáradtak lennénk. Várjuk már a következő meccset, és remélhetőleg jön az újabb három pont.”
Sokat nem kell várnia, Jürgen Klopp csapata ugyanis már szombaton újra pályára lépe a Crystal Palace otthonában.
A Sheffield elleni mérkőzés rövid összefoglalója:
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Letöltés
Scan me
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása