Merre tovább, Liverpool? Zökkenőmentes váltás jön, vagy a Ferguson utáni United útjára lépnek?
Steve McManaman, korábbi angol válogatott labdarúgó, a Liverpool egykori játékosa bízik abban, hogy Arne Slot nem fog túl sok problémával szembesülni, amikor jövőre átveszi a Liverpool irányítását Jürgen Klopptól. A német edző nyolc év után múlt héten búcsúzott el a Pooltól, így nem csoda, ha már mindenki azt találgatja, vajon mi lesz a csapattal az új edző kezei alatt.
Jürgen Klopp búcsúzik a Liverpooltól
Fotó: Getty Images
Steve McManaman a visszavonulása óta szakértőként dolgozik, így eléggé benne van a napi focihírekben, ráadásul egykori Liverpool-játékosként mindig kiemelten figyeli korábbi klubjának híreit. Most a TNT Sportsnak adott interjút, amiben arról beszélt, hogy „egészséges” helyzetben van a csapat – már ami a jövőt illeti.
Bár a sajtóban hetekkel ezelőtt is már biztosra vették, a Liverpool csak nemrég erősítette meg, hogy a 45 éves holland érkezik az Anfieldre a Feyenoord kispadjáról, a hírek szerint egy hároméves szerződéssel az aktatáskájában.
Nagy feladat vár rá: Jürgen Klopp igazi hősként távozik a Pooltól, harminc év után bajnoki címig vezette a csapatot a Premier League-ben, de közösen nyerték meg többek között a Bajnokok Ligáját, az FA Kupát és a ligakupát is a német 2015 októberi kinevezése óta.
Ezek is érdekelhetnek:
Bár sokan úgy vélik, hogy Slotnak igen nehéz dolga lesz Klopp helyettesítésével, McManaman biztos abban, hogy a holland nem fog túl sok problémával szembesülni az első szezonjában. „Őszintén szólva bármi olyan, ami hasonlít erre az évre, már sikernek számít” – mondta a TNT Sportsnak. „A csapatnak a tabella tetején kell harcolnia és mindenféle trófeáért küzdenie. Imádom Jürgent, és hihetetlen menedzsernek tartom, de nem hiszem, hogy nagy nyomás lenne Arne Sloton” – tette hozzá.
„A játékosok még mindig briliánsak, senki sem távozik, kivéve [Joel] Matipet és Thiagót. Michael Edwards visszatért, Julian Ward visszatért, Richard Hughes visszatért, és ők Arne Slot felett fognak dolgozni. Már elkezdtek dolgozni az új játékosok kiválasztásán is."
| Michael Edwards korábban sportigazgató volt a Poolnál, kulcsszerepet játszott a csapat átigazolási stratégiájának kidolgozásában és végrehajtásában. Az ő vezetése alatt kerültek olyan játékosok a klubhoz, mint Virgil van Dijk, Mohamed Salah és Alisson Becker. Őt követte a pozícióban Julian Ward, aki szintén folytatta ezt az átigazolási politikát, míg Richard Hughes tanácsadóként és játékosmegfigyelőként dolgozott a klubnál. |
„A Liverpool már most nagyon egészséges helyzetben van: bejutottak a Bajnokok Ligájába is, így szerintem az átmenet viszonylag zökkenőmentes lesz” – folytatta elemzését McManaman.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/05/20/3971648-80627668-2560-1440.jpg)
Arne Slot a Liverpool új vezetőedzője
Fotó: Getty Images
Többen a Manchester United nehézségeivel mérték össze a Liverpool jelenlegi helyzetét, ugyanis amikor Sir Alex Ferguson 2013-ban távozott onnan, nem sikerült elhódítaniuk egyetlen árva bajnoki címet sem. McManaman viszont úgy véli, hogy a klub már bőven megalapozta Slot számára, hogy sokkal könnyebb időszaka legyen, mint Ferguson utódainak volt.
„Szerintem minden készen állt, már mielőtt Arne Slot megérkezett” – tette hozzá. „Amikor Sir Alex távozott, más volt a helyzet a csapattal, de nem hiszem, hogy a Liverpoolnak bármilyen komoly problémája lenne, kivéve talán csak a [Mohamed] Salah, Virgil [van Dijk] és Trent [Alexander-Arnold] szerződésével kapcsolatos ügyeket.
A menedzsment tudja, mit kell tennie, és új játékosok fognak érkezni, hogy erősítsék a csapatot, emellett pedig ott vannak a fiatalok is, akik kiválóak voltak. Néhány srác, akik kölcsönben voltak, mint Tyler Morton és Fabio Carvalho, visszatérnek, és meglátjuk, mennyit fejlődtek” – folytatta McManaman.
„Azt gondolom, hogy a Liverpool nagyon is kedvező helyzetben van, csak annyi kell, hogy megszerezzék a menedzsert, végigmelózzák az előszezont, és megnézzék, melyik játékosokat akarja. Egyébként az a csapat, amely lesétált a pályáról a Wolves ellen a minap, teljesen biztosan elég jó ahhoz, hogy jövőre újra nekivágjon.”
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/05/19/3971017-80615048-2560-1440.jpg)
Mo Salah
Fotó: Getty Images
McManaman még egy dologban biztos: szerinte Mohamed Salah visszatérhet a legjobb formájához Slot irányítása alatt, ezután a csalódást keltő szezonzárás után. Salah 25 gólt és 13 gólpasszt jegyzett, ha az összes versenysorozatot figyelembe vesszük, de elég vegyes szezonja volt, különösen, miután az Afrikai Nemzetek Kupáján megsérült a combhajlítója az egyiptomi válogatottban.
A csatár nemrégiben célozgatott arra, hogy jövőre is az Anfielden marad, annak ellenére, hogy már szaúd-arábiai klubok érdeklődését is felkeltette. „A sérüléséből gyorsan visszatért a Brentford ellen idegenben, de csak rövid időt töltött a pályán, majd újra megsérült, és szerintem azóta valahogy nem volt ugyanaz” – magyarázta McManaman.
„Itt, a szezon végén egyébként nem játszott rosszul.Szóval szerintem marad, és jövőre minden rendben lesz vele, mert ebben az idényben egyáltalán nem volt rossz, csak az a sérülése, és persze az Afrikai Nemzetek Kupája úgy egyben valószínűleg egy kicsit megviselte őt.”
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/04/04/3943159-80076888-2560-1440.jpg)
Darwin Nunez
Fotó: Getty Images
McManaman egyébként szintén javulást vár Darwin Nuneztől a következő szezonban, miután a kapu előtt viszonylag gyenge szezonja volt. Az uruguayi válogatott csatár 18 gólt szerzett (ha az összes sorozatot belevesszük), de számos kulcsfontosságú helyzetet kihagyott a szezon végén, pont akkortájt, amikor a Liverpool bajnoki reményei szertefoszlottak.
Az idény utolsó négy mérkőzésén csak csereként lépett pályára, de McManaman reméli, hogy a csatár Slot irányítása alatt újra megtalálja a góllövő cipőjét. „Úgy látom, marad, dolgozik a játékán, és egyre jobb lesz” – mondta. „Viszont még mindig nem beszél angolul, azt nagyon gyorsan meg kell tanulnia és használnia is kell” – tette hozzá az egykori válogatott labdarúgó.
„Ő még mindig csak egy fiatal és félénk srác, és szerintem az embereknek ezt figyelembe kell venniük. Nyilván javítania kell a befejezésein, keményen kell dolgoznia, rengeteget kell gyakorolnia az edzőpályán, és be kell rúgnia azokat az átkozott gólokat. Vagy beszéljen Luis Suarezzel, vagy akárki mással, de muszáj javulnia, ha a befejezésekről van szó” – zárta a gondolatait McManaman.
Forrás: Eurosport
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)