Mac Allister bombagólja után Gakpo vitte be a kegyelemdöfést, újra a Premier League élén a Liverpool

Premier League - A Szoboszlai Dominikkel felálló Liverpool hazai pályán 3-1-re a sereghajtó Sheffield Unitedet az angol labdarúgó-bajnokság 31. fordulójának csütörtök esti mérkőzésén.

Alexis Mac Allister örömmámorban a Sheffield United ellen szerzett gólja után

Fotó: Getty Images

A Liverpool legyőzte a sereghajtót, elképesztő izgalmak a Chelsea-MU derbin
Az immár hét kör óta veretlen Vörösök az első félidőben igencsak furcsa góllal szereztek vezetést, mert a vendégek kapusa túl sokat várt, ezért amikor előre akarta rúgni a labdát, akkor Darwin Nunezt találta el, az uruguayi támadóról pedig a kapuba pattant a labda. A második félidőben hasonlóan szerencsés öngóllal ugyan egyenlített a Sheffield United, de pontszerzésnek mégsem örülhetett, mert az utolsó negyedórában az argentin Alexis Mac Allister és a holland Cody Gakpo találatával otthon tartotta a három pontot az Európa-ligában negyeddöntős Liverpool, amely így őrzi két-, illetve hárompontos előnyét az Arsenallal és a Manchester Cityvel szemben.
A magyar válogatott csapatkapitányát a 73. percben 1-1-es állásnál lecserélték.
A fordulót lezáró rangadó hatalmas fordulatokat hozott, ugyanis a Chelsea húsz perc után hiába vezetett már 2-0-ra a vendég Manchester United ellen, a Vörös Ördögök a szünetig egyenlítettek, majd a második félidőben a vezetést is megszerezték. Amikor már úgy tűnt, az MU elviszi a három pontot a Stamford Bridge-ről, akkor a hosszabbítás utolsó pillanataiban, a 100. és 101. percben büntetőt ítéltek a Chelsea-nek, Cole Palmer pedig mindkettőt értékesítette, így nemcsak a mesterhármas, hanem a győzelem is összejött.
picture

Cole Palmer (Chelsea-Manchester United)

Fotó: Getty Images

Premier League, 31. forduló:
szerdán játszották:
kedden játszották:

A tabella:

1. Liverpool 30 70-28 70 pont2. Arsenal 30 72-24 683. Manchester City 30 67-29 674. Aston Villa 31 63-46 595. Tottenham Hotspur 30 62-44 576. Manchester United 30 43-44 487. West Ham United 31 50-55 458. Newcastle United 30 64-52 449. Brighton 30 51-46 4310. Chelsea 29 53-50 4311. Wolverhampton Wanderers 30 43-47 4212. Bournemouth 30 44-53 4113. Fulham 31 47-50 3914. Crystal Palace 30 34-50 3015. Brentford 31 42-55 2816. Everton 30 31-42 2617. Nottingham Forest 31 39-53 2518. Luton Town 31 43-64 2219. Burnley 31 32-66 1920. Sheffield United 30 28-80 15
Az Evertontól hat, a Nottingham Foresttől négy pontot levontak.
(MTI)
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés