Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Újabb három sérült a Liverpoolnál

Eurosport Magyarország

Publikálva 11/10/2022 - 17:04 GMT+2

A Liverpool a mérkőzés mellett három futballistáját is elveszítette vasárnap az Arsenal elleni bajnokin, melyen Joel Matipot, Luis Diazt és Trent Alexander-Arnoldot is kényszerűségből kellett lecserélni, előbbi kettő ráadásul hosszabb időre kidőlt.

Premier League - Három futballistáját is elveszítette a Liverpool az Arsenal ellen

Fotó: Getty Images

Premier League - Három futballistáját is elveszítette a Liverpool az Arsenal ellen.
A klub kedden közölte, hogy a védelem közepén bevethető Matip vádlisérülés miatt hetekig nem játszhat, az pedig már hétfőn kiderült, hogy a csatár Luis Diaz térdsérülése súlyos és legkorábban december végén térhet majd vissza. Hármójuk közül egyértelműen Alexander-Arnold járt a legjobban, akinek bokasérülése nem igazán súlyos, ugyanakkor szerdán a Rangers elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen és hétvégén a Manchester City elleni rangadón biztosan nem léphet pályára.
Jürgen Klopp vezetőedzőnek a szezon rajtja óta szinte folyamatosan meg kell küzdenie a csapatát tizedelő sérülésekkel, jelenleg hat hiányzója van együttesének, mivel Alex Oxlade-Chamberlainre, Naby Keitára és Arthur Melóra már eddig sem számíthatott a német tréner.
MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés