Még csak két fordulón van túl a Premier League mezőnye ebben a szezonban, de máris bőséggel van miről beszélni az angol futball háza táján. A Manchester Unitednél két forduló is elég volt arra, hogy máris (újra?) válságról beszéljenek többen a csapattal kapcsolatban, minderre a Brentford elleni hétvégi négyes szolgáltatott bőven bizonyítékot.
A többi nagycsapat közül a City jól kezdett, a fő rivális Liverpoolnak be kellett érnie a döntetlennel a Fulham elleni szezonnyitón, a hazai premierre pedig épp cikkünk megjelenésének napján (hétfőn) kerül sor a Crytal Palace ellen.
Az első komolyabb rangadóra sem kellett sokáig várni, a második fordulóban ugyanis az egyaránt győzelemmel kezdő Chelsea fogadta a Tottenhamet egy olyan mérkőzésen, amely utólag visszatekintve annak ellenére marad meg inkább az edzők tényleges csatájáról, hogy egyébként jó színvonalú futballt hozott.
Premier League
Az Arsenal nyerte az észak-londoni rangadót
01/10/2022 - 13:40

Harry Kane fejese az utolsó pillanatokban

Fotó: Eurosport

Thomas Tuchel és Antonio Conte egyaránt mérkőzés közben ezer fokon égő menedzser hírében áll, akik csapatuk és saját igazuk védelméért képesek a végletekig is elmenni. A vasárnapi találkozón tulajdonképpen nem is történt más, mint hogy mindketten többször is úgy érezték, hogy nekik van inkább igazuk, és ezt igyekeztek a másik orra alá dörgölni. Mindez olyannyira jól sikerült, hogy a mérkőzés végén kitört tömegjelenet folytán mindkét menedzser piros lapot kapott, így jó eséllyel egy mérkőzés erejéig a lelátóra szorulnak.
A mérkőzés pikantériáját az adta, hogy az olasz menedzser korábban két évig irányította a Chelseat, a csapattal ez idő alatt bajnoki címet ünnepelhetett, a második szezon végén azonban mégis az elválás mellett döntöttek a felek.
A vasárnapi rangadón Conte kóstolta be először német kollégáját, amikor a Chelsea technikai zónájába lépve ünnepelte Pierre Emile Hojbjerg gólját, amivel csapata kiegyenlítette a mérkőzés állását azt követően, hogy az egyik új Chelsea-szerzemény, Kalidou Koulibaly bődületesen nagy gólt lőtt az első félidőben. Tuchel válasza nem maradt el, amikor Reece James révén csapata ismét előnybe került, heves sprintet vágott le az oldalvonal mellett, nyilvánvalóan olasz kollégájának címezve a “visszafogott” ünneplést.

Thomas Tuchel

Fotó: AFP

Már a Tottenham első egyenlítő gólja után is összeakadt a két edző, de akkor gyorsan ott termett a német menedzser magyar segítője, Löw Zsolt, aki hihetetlenül nyugodt maradt ebben a helyzetben, és megakadályozta a tényleges összetűzést. Mint utóbb kiderült, ezt csak ideigelenesen sikerült elérni, a Spurs a hosszabbításban ugyanis Harry Kane révén kiegyenlített (2-2), a két edző mérkőzés végi kézfogása egy tömegjelenet kibontakozásához, valamint egy-egy piros laphoz vezetett.
A két érintett a mérkőzést követően, egymással vélhetően nem egyeztetve a “sztorit”, nem tulajdonított különösebb jelentőséget az incidensnek, azt pláne kizárva, hogy a dolognak lenne folytatása. Mindketten temperamentumukkal magyarázták saját felfokozott állapotukat, amire, ahogyan Thomas Tuchel fogalmazott, “mindannyian annyira vártok”.
“Én azt gondoltam, hogy kézfogásnál illik a másik szemébe nézni, úgy tűnik Antonionak erről más a véleménye. Mind a ketten benne voltunk a mérkőzés hevében, ő is boldog volt a csapata góljainál, és én is belemelegedtem az ünneplésbe.
Mindketten piros lapot kaptunk? Szükségtelen volt így dönteni a játékvezetőnek, de nem ez volt az egyetlen rossz döntése a meccsen. Ez ma nagyon nem jött neki össze.”

Thomas Tuchel és Antonio Conte

Fotó: AFP

Való igaz, van mit számonkérnie Tuchelnek és a Chelsea-nek Anthony Taylor játékvezetőn. A Spurs első gólja előtt Kai Havertzet a saját tizenhatosán belül buktatták látszólag egyértelmű helyzetben, a játékvezető mégsem ítélt semmit, Hojbjerg pedig belőtte az egyenlítő gólt. A hosszabbításban aztán, 2-1-es hazai vezetésnél, a Spurs szögleténél a Chelsea új szerzeményét, Marc Cucurellát a hajánál fogva húzták vissza, a helyzetből pedig Kane befejelte a végeredményt beállító gólt.
A vendégeket irányító Antonio Conte a mérkőzést követő interjúban, rendkívül kitartóan, a riporter három különböző módon feltett, a mérkőzés végén történteket feszegető kérdését is elhárította, nem kívánt ugyanis olyan dologról nyilatkozni, ami rá és Tuchelre tartozik. Maradt így témaként a mérkőzés elemzése:
“A Chelsea ellen természetes dolog, ha szenved a csapat, hiszen egy nagyon erős ellenféllel találkoztunk, ráadásul idegenben. A két csapat közötti különbség nyilvánvaló, hiszen a Chelsea az elmúlt két évben nyert Bajnokok Ligáját, játszott FA Kupa- és Ligakupa-döntőt is. Az én dolgom az, hogy ezt a különbséget sok munkával csökkenteni tudjuk, és abból kiindulva, hogy az elmúlt szezonban háromszor is kikaptunk ellenük, a mai eredmény egy kis lépés előre.”

Antonio Conte

Fotó: AFP

Habár hivatalos döntés még nincs az ügyben, az ilyenkor szokásos protokoll szerint piros lapjuk miatt Tuchel és Conte egyaránt kihagyni kényszerül csapatuk következő bajnokiját. A Premier League harmadik fordulójában a Tottenham a Wolverhamptont fogadja, míg a Chelsea-re egy Leeds elleni idegenbeli túra vár, ahol a csapatot minden bizonnyal Löw Zsolt irányítja majd.
Forrás: skysports.com
UEFA Nations League - Finals
Száz évig tartott, mire valaki megismételte a magyar bravúrt - Harry Kane érte be Schlosser Imrét
29/09/2022 - 11:35
Serie A TIM
Hiába kilátástalan a Juve játéka, egyelőre szóba sem jöhet az edzőváltás
23/09/2022 - 05:11