Könyvelési trükk, egy kis hazárdjáték – így vert el 600 milliót a Chelsea fél év alatt

Azóta, hogy tavaly nyáron a Todd Boehly vezette konzorcium megvásárolta a Chelsea-t, a londoni klub elképesztő ütemben költi a pénzt játékosokra. A Transfermarkt adatai szerint első nekifutásra 282 millió eurónál állt meg a mutató, amit a tél folyamán további 330 millióval sikerült megtoldani. Ez azt jelenti, hogy a klub vezetősége fél év leforgása alatt 611 milliót költött játékosokra, amely még a mostani piacon is irreálisan soknak tűnik, főleg a pénzügyi szabályozások mellett.

Az üzleteknek az anyagi része a legérdekesebb, hiszen a klub nagyon rövid idő alatt költött el nagyon sok pénzt, miközben a pénzügyi egyensúly fenntartására számos szabályt hoztak az utóbbi években. Az európai sorozatokban szereplő klubok tevékenységét például az UEFA Pénzügyi Fair Play (FFP) előírása szabályozza, amely a bevételekhez köti az elkölthető pénz mennyiségét. Ezen kívül Angliában is van egy fenntarthatóságra vonatkozó előírás, ám ez sokkal kevésbé szigorú, mint az UEFA szabálya.

Az FFP értelmében egy három éves ciklus leforgása alatt a klubok 5 millió euróval költhetnek többet a bevételeiknél, és maximum 30 milliós mínuszt hozhatnak össze, amennyiben a veszteséget a tulajdonos teljes mértékben állja. Ha az UEFA vizsgálata során kiderül, hogy nem sikerült teljesíteni az elvárásokat, többféle büntetés elképzelhető: figyelmeztetés, pénzbüntetés, de akár az európai versenysorozatokból is kizárhatják az érintetteket.

Júniusban az UEFA új szabályokat vezetett be, amelynek értelmében a teljes bevétel 70%-t költhetik a klubok fizetésekre, átigazolási díjakra és ügynöki jutalékokra, ugyanakkor a hároméves ciklusra lebontott veszteség felső határa 60 millióra emelkedett. A BBC által megkérdezett pénzügyi szakértő szerint a Chelsea 2021-ig bezárólag 5 millió fontos veszteséget írt le, vagyis bőven a határok között mozgott – részben ez magyarázza, miért van most nagyobb mozgástere az új tulajdonosi körnek.

Ez természetesen nem kielégítő magyarázat a mostani költekezésre, ellenkező esetben mindenki, aki hasonlóan rendben tartotta a költségvetését, követhetné a londoniak példáját az átigazolási időszakokban. Kieran Maguire szerint a trükk lényege a könyvelés logikájában rejlik: a kiadásokat rendszerint több évre – jelen esetben a szerződés teljes időtartamára – felosztják, miközben a bevételeket azonnal leírják nyereségként.

Az egyszerűség kedvéért számoljunk úgy, hogy egy 100 millió euróért megvásárolt játékossal 10 éves szerződést kötnek. Ez azt jelenti, hogy egy év leforgása alatt csak 10 millióval (plusz a fizetésével) növeli a kiadásokat, amit sokkal könnyebb menedzselni, mintha a teljes összeggel kellene számolni. Ebben persze nagy újdonság nincs, hiszen a klubok ezt hosszú évek óta így csinálják, a Chelsea elsősorban a szerződések hosszával változtatott a megszokott módszereken.

Az európai futballban egy új játékossal általában öt évre írnak alá, a londoniak azonban jóval hosszabb távra kötötték le az új szerzeményeket. Benoît Badiashile 7.5, Mykhaylo Mudryk és Enzo Fernández pedig 8.5 évre írt alá a klubhoz – ezt azt jelenti, hogy a két legnagyobb téli szerzemény együttesen is csak 22,5 millió eurós kiadásnak számít papíron. Az más kérdés, hogy a most megkötött üzletnek 2031-ben is nyoma lesz a könyvelésekben, pont ezért ódzkodnak ettől a klubok.

Az igazolások ugyanis mindig nagy kockázatot hordoznak magukban, amit néhány évvel ezelőtt az egyik előadásában Ian Graham, a Liverpool elemzői részlegének vezetője szemléltetett érzékletesen. Ez alapján durván 50-50% esélye van annak, hogy egy igazolás sikeres legyen – és ez még abban az esetben is igaz, ha a vásárló fél elvégezte a házi feladatát, és 90%-ban biztos benne, hogy a kiszemelt játékos erősítést jelent a klub számára.

Egy futballista sikerességét ugyanis számos tényező befolyásolhatja: a játékrendszer, az edző személyes ízlése, a rendszerben betöltött szerepkör, a személyes problémák, a posztriválisok, olykor pedig egyszerűen csak annyi történik, hogy a kiválasztás során túlértékelték őt. Vagyis közel sem annyira jó, mint azt gondolták. Ilyen szintű kiadás mellett a Chelsea szempontjából az 50%-os hatékonyság nem lenne kielégítő, különösen a hosszabb időre lekötött játékosok esetében.

Az utóbbi időben számos példa volt arra, hogy egy játékos kvázi eladhatatlanná vált a magas fizetése miatt, és ha a szerződésbontásról sem sikerült megállapodni, akkor a padon/lelátón ülve is kitöltötte a kontraktusát. Maguire szerint ezzel a megoldással fennáll annak a veszélye, hogy akár négy-öt olyan játékos is legyen a keretben, aki boldogan elüldögél a lelátón, a klubnak pedig kétszer is meg kell gondolnia, mielőtt megpróbál leigazolni valakit a helyükre.

A másik kockázat, amely az ehhez hasonló befektetésekben rejlik, az az eredménykényszer: a klub ugyanis nem engedheti meg magának hosszabb távon, hogy ne legyen ott a Bajnokok Ligájában. A mostani szezonban ez már elúszni látszik – kivéve, ha a Chelsea idén megnyeri a sorozatot – ami a következő idényben nagyobb terhet ró az egész csapatra. Láttunk már példát arra, hogy egy klub ráfázott, amikor arra építette fel a stratégiáját, hogy majd úgyis bejut a BL-be.

Itt rögtön érdemes megjegyezni, hogy a 2024-től érkező Bajnokok Ligájában sokkal egyszerűbb dolga lesz egy európai szinten sikeres klubnak kvalifikálni, ugyanis a koefficiens-pontok is számítanak a top 4-ről lemaradók esetében. Valószínűleg tehát azt is szem előtt tartja a Chelsea vezetősége, hogy akár már a következő szezontól is jóval biztosabb bevételi forrást jelent majd a Bajnokok Ligája, és ha elég jól szerepelnek az európai sorozatokban, szinte garantálható a részvételük.

Boehly fejében vélhetően a matek is másképpen néz ki, és már most számol azzal, hogy a jövőben tovább növekednek majd a klub bevételei (korábban sokszor hangsúlyozta, hogy a Premier League-ben még ennél is nagyobb potenciál van). Hasonló felfogásban működnek az amerikai franchise-ok is, csak épp ott a költségvetési plafon várható növekedését kalkulálják bele a szerződésekbe – nagy különbség azonban, hogy az európai piacon ez jóval nagyobb kockázatot jelent.

Könyvelési trükk, egy kis hazárdjáték – ezek a legfontosabb elemei a Chelsea nyári és téli költekezésének. Van azonban még egy szempont, amit figyelembe kell venni: ez pedig a játékosok eladása. 2020 és 2023 között a londoniak 169 millió fontot gyűjtöttek össze játékosok értékesítéséből, a két saját nevelésű futballista, Tammy Abraham és Fikayo Tomori eladása például 77 millió fontos pluszt jelentett.

A londoniak működésében hosszú ideje nagy szerepe van a viszonylag olcsón megvásárolt/kinevelt tehetségek eladásának, amiből sokszor komoly profitot tudtak elkönyvelni. Egy-egy ilyen üzletnek óriási jelentősége lehet, mivel a bevételeket akkor is egyben számolják bele a költségvetésbe, ha maga a kifizetés több részletben megy végbe. Ne nagyon csodálkozzunk tehát, ha a most bezsebelt játékosok egy részét pár év elteltével csinos profittal értékesítik a költségvetés érdekében.

Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.