Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

38 millió euróért kerül az Arsenalhoz Zinchenko a Manchester Citytől

Eurosport Magyarország

Frissítve 22/07/2022 - 21:56 GMT+2

Az ukrán Oleksandr Zinchenko az Arsenal labdarúgócsapatában folytatja pályafutását.

Oleksandr Zinchenko

Fotó: Getty Images

Az Arsenal szerződtette Zinchenkót

A londoni klub pénteken honlapján jelentette be a 25 éves futballista szerződtetését, akivel "hosszú távra szóló megállapodást kötött". Az Ágyúsok sajtóhírek szerint 38 millió eurót (15,1 milliárd forintot) fizettek a Manchester Citynek.
Zinchenko 2016-ban az orosz Ufa együttesétől került a Manchester Cityhez, amelyhez csak egy évvel később csatlakozott, addig a PSV Eindhovenben szerepelt kölcsönben. Az angol csapatban 128 alkalommal lépett pályára, négy bajnoki cím mellett négyszer nyert ligakupát, valamint egy-egy FA Kupát és angol szuperkupát, tavaly pedig döntős volt a Bajnokok Ligájában.
Az 52-szeres ukrán válogatott játékos az Arsenal ötödik nyári szerzeménye, Gabriel Jesus (Manchester City), Marquinhos (Sao Paulo), Matt Turner (New England Revolution) és Fabio Vieira (Porto) után.
Mikel Arteta, az Arsenal vezetőedzője a Citynél már dolgozott Zinchenkóval, a szakember akkor még Josep Guardiola szakmai stábjának tagja volt.
MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés