Pogba manchesteri pályafutása kihagyott ziccer, és ez elsősorban nem az ő hibája

105 millió euró. Minden idők egyik legsikeresebb közösségi médiás kampánya. #Pogback. Egy igazolás, amely szimbolikus értékkel bírt: a Manchester United (és részben az angol labdarúgás) súlyos izomtömegét megvillantva bebizonyította, hogy a tápláléklánc csúcsához tartozik. Pogba személyében ugyanis a világ egyik legjobb játékosát sikerült leigazolni, aki – mint azt a mellékelt példa is mutatja – iszonyatos marketingpotenciállal is bírt.

Pogba és a Manchester United házasságának a közös múlt is adott némi pikantériát. 2012-ben, az akkor még ismeretlen, de toptehetségként számon tartott játékos nem tudott megegyezni a szerződéshosszabbításról, Mino Raiola pedig az épp csak bimbódzó Juventus-projekt felé terelte a középpályást. A váltás telitalálatnak bizonyult, mivel Torinóban négy szezon alatt begyűjtött négy bajnoki címet, két Olasz Kupát, 2015-ben pedig Bajnokok Ligája-döntőt játszott a csapattal.

Mindeközben az MU az identitáskeresés fázisait nyögte, előbb David Moyes rövid életű irányításával, végül Louis Van Gaal érkezésével. Bár a klub szorgalmas volt az átigazolási piacon, igazán nagy sztárt nem tudott leakasztani – képességekben Ángel Di Mariá állt ehhez a legközelebb – 2015-ben viszont leültették a kispadra José Mourinhót. Vele együtt megérkeztek a nagy nevek is: előbb Zlatan Ibrahimović, majd pedig a nyár igazán nagy durranása gyanánt Pogba.

Bizonyos időszakokban Pogba szenzációsan játszott, megvillantva technikai képzettségét, térlátását, cselezőkészségét, néha pedig magától értetődő természetességgel vágta be irreális távolságról a labdát. Csakhogy minden ehhez hasonló periódust követtek olyan mélypontok, amelyek miatt kritikák össztüze alatt találta magát, megkérdőjelezték a hozzáállását, a klubhoz való elkötelezettségét, illetve a vezetői adottságait is.

Áprilisi cikkében az Athletic elevenített fel egy klasszikus vitát Patrick Vieira és Roy Keane között: amíg előbbi azt hangsúlyozta, hogy a klubjánál a játékrendszer hiányosságai vetik vissza Pogbát, addig az MU korábbi kapitánya azon az állásponton volt, hogy a francia játékos nem az a vezéralkat, akinek hitték. Rövidebb periódusokra képes teljesen a futballra koncentrálni, amennyiben nincsenek zavaró, külső tényezők – például a válogatottban – hosszabb távon viszont könnyen lankad a figyelme.

Az egész Pogba-jelenséghez hozzátartozik egy ős-félreértés is, aminek a fizikális adottságai és a játékstílusa között húzódó ellentmondás az alapja. Nézzük a tényeket: Pogba 191 centiméter, 85 kiló, csupa izom, elképesztően atletikus – szigorúan a számok alapján egy belső középpályás (leginkább hatos) prototípusa lehetne, egy új Vieira, ha úgy tetszik. Karrierje korai szakaszában – leginkább a fizikális paraméterek alapján – gyakorta hasonlították az Arsenal egykori klasszisához.

Pogba azonban sosem érezte jól magát a védelem előtt hatosként, dupla szűrőben is csak akkor ment neki a játék, ha volt mellette olyan játékos, aki a védekezéssel járó feladatok nagy részét ellátta helyette. A francia középpályás egy interjúban el is ismerte: fogalma sincs arról, hogyan kell igazából szerelni, ezért hosszabb ideig tart alkalmazkodni az angol focihoz (de leginkább a posztjához), reálisan nézve azonban Pogba egyetlen másodpercig sem volt alkalmas arra, amire az MU szerződtette.

Más szerepkörben jobban lehetett volna kamatoztatni a képességeit, és talán nem véletlen, hogy Pogba azokban a szakaszokban tudott kiegyensúlyozottan teljesíteni, amikor a hozzá leginkább közel álló bal oldali középső középpályásként, vagy akár támadó középpályásként kapott lehetőséget. Kapuhoz közel sokkal jobban kijönnek az erényei, amelyek alapvetően a labdás játékban rejlenek: a cselekben, a kulcspasszokban, az átlövésekben, a kreativitásban.

Pogba kapcsán jogos kritika volt, hogy képtelen volt azzá vezérré válni a Manchester Unitedben, mint aki például a világbajnoki címet szerző francia válogatottban volt, de a másik oldalt is figyelembe kell venni. Hiába fektetett ugyanis felfoghatatlan összeget a középpályásba a klub, azért már meglehetősen keveset tett, hogy Pogba körül kialakuljon egy olyan játékrendszer, amit kifejezetten az ő erényeire hangoltak.

A hiba eredendően itt keresendő: nyilván Pogbának is vannak hiányosságai, akár a motiválhatóság szempontjából is, ám a problémák gyökerét odáig vezethetjük vissza, hogy a franciát egészen más játékosnak látta a klubja, mint amilyen a valóságban volt. És ahelyett, hogy megpróbált volna ideális környezetet teremteni az ő képességeit leginkább kiegészítő játékosokkal, rendre olyan helyzetbe kényszerítették, amelyben csak egy Pogba Lightot kaptunk a pályán.

Az Olaszországba való visszatérés valóságos megváltás lehet a játékos számára, mivel egy minden szempontból ismerős környezetben bizonyíthatja, második nekifutásra is nagyot tévedett vele az MU. Torinóban egyedül a helyzet lesz teljesen ismeretlen: 2012-ben egy bajnokcsapatba csöppent bele, amely épp az évtizedes egyeduralkodásának kezdetén járt, a mostani Juventus viszont a két negyedik hely után a trón visszaszerzésén fáradozik.

A helyzetük valamelyest ahhoz hasonlatos, mint amikor Antonio Conte átvette a Juventus irányítását 2011-ben. A torinóiak zsinórban kétszer hetedik helyen zártak a Serie A-ban, fényévekre a klub valós ambícióitól, egy erős mercato és a klublegenda visszatérése azonban teljesen megváltoztatta a Juventus sorsát. Most hasonlóra készülnek, az alapok pedig lényegesen jobbak, mint akkoriban voltak, még ha ezúttal a riválisok (legalábbis az Inter) is erősödhetnek a nyár során.

Egy dolog biztos: a Juventus középpályájáról évek óta hiányzott a kreativitás és a lendület, amin Pogba egy személyben képes változtatni. Az persze érdekes kérdés, hogy a tavalyi évet szó szerint végigbekkelő Massimiliano Allegri mit talál ki a következő idényre, a rutinos olasz edző legfőbb erényeként azonban épp azt szokás kiemelni, hogy képes megtalálni azt az összetételt, amelyben a keret játékosai leginkább ki tudják egészíteni egymás erényeit.

Pogba klubkarrierjéből pedig ez hiányzott a legjobban: hogy azokkal a társakkal, olyan rendszerben, azon a poszton futballozhasson, amiben komfortosan tud mozogni. A tapasztalatok azt mutatják, ilyen helyzetben igenis képes húzóemberként funkcionálni, akár a legmagasabb szinten is, a Juventus tehát – viszonylag alacsony kockázat mellett – ismét hatalmasat húzhat a francia leigazolásával.

Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.