Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Megszűnhet a Chelsea, amiért Putyinhoz közeli tulajdonosa van?

Németh Dániel

Publikálva 28/02/2022 - 19:59 GMT+1

Elméletben igen, de a gyakorlatban ennek kevés az esélye. Az viszont nem zárható ki, hogy nagy változások lesznek a közeljövőben, és a gazdasági hatások miatt lekerül a tápláléklánc tetejéről a Chelsea. Minden azon múlik, lesznek-e Roman Abramovich ellen irányuló szankciók, és ha igen, mennyire súlyosak.

A Chelsea a Liverpool elleni Ligakupa-döntőben - fotó: Federico Maranesi

Fotó: AFP

Roman Abramovich az alapítvány kuratóriumára bízta a klub működtetését, azonban a tulajdonosi kör nem változott.

„Mindig is a klub érdekeit figyelembe véve hoztam meg a döntéseimet. Ragaszkodom ezekhez az értékekhez. Ezért is bízom a Chelsea jótékonysági alapítványának kuratóriumára a Chelsea irányítását és felügyeletét. Hiszem, hogy ők vannak a legjobb helyzetben, hogy szem előtt tartsák a klub, a játékosok, a stábtagok és a szurkolók érdekeit” – jelentette ki Roman Abramovich, a Chelsea tulajdonosa néhány nappal ezelőtt.
A közlemény hátterében az orosz-ukrán háború áll, egészen pontosan az, hogy az Oroszországot sújtó gazdasági szankciók során számos orosz üzletember célkeresztbe került – leginkább azok, akikről azt gyanítják, közel állnak Vlagyimir Putyinhoz. Hogy miért? Leginkább azért, mert a britek attól tartanak, a pénzügyi rendszerükben található kiskapukat kihasználva kihúzhatnák az oroszok az országuk gazdasági ellehetetlenítésére irányuló intézkedések méregfogát.

Mit jelent a közlemény a gyakorlatban?

Valószínűleg nem sokat, Abramovich ugyanis csak az irányítást ruházta át a kuratóriumra, ám a klub tulajdonosi háttere ezzel nem változott, a Chelsea maradt az orosz üzletember kezében. A szakmai döntések változatlanul Marina Granovskaia klubigazgatóra, valamint a technikai tanácsadó szerepkörében dolgozó Petr Čech-re hárulnak, ezzel marad minden a régiben, Abramovich ugyanis csak ritkán vállalt aktív szerepet az átigazolásokban. (Az anyagiakat leszámítva.)
picture

Putyin és Abramovich 2016-ban

Fotó: Getty Images

Hogy pontosan mi lenne a kuratórium feladata, nehéz megmondani, olyannyira, hogy egyelőre annak tagjai sem tudják, mit jelent ez a gyakorlatban, sőt, az átruházás kapcsán morális és jogi aggályokat is megfogalmaztak. Az sem véletlen, hogy Chris Bryant munkáspárti politikus a parlamenti felszólalásában azzal vádolta Abramovichot: az egész húzás csak egy trükk, amelynek az a célja, hogy elkerülje a vele kapcsolatos szankciókat.
Az Athletic és a Guardian által megkérdezett jogászok szerint a felügyelet átruházása jogi szempontból teljesen értelmezhetetlen, és szó nincs arról, hogy a tulajdonosváltást készíti elő az üzletember. Amennyiben ugyanis a részvényeket megtartja – és ezek átruházása egyelőre nem merült fel – ugyanúgy hatással lehet a klub működésére, mivel akinek legalább 25%-os tulajdonrésze van egy egyesületben, az szavazati joggal is rendelkezik.

Több szempontból fontos lehet a klub

Néhány napja a Forbes írt arról, miért lehet ebben a játszmában különösen hasznos eszköz Abramovich kezében a Chelsea. Becslések szerint a klub jelentős összeggel – nagyjából kétmilliárd dollárral – tartozik a tulajdonosnak, aki tehát elméletben bármelyik pillanatban csődbe juttathatja a Chelsea-t. Ehhez csupán annyit kellene mondania, hogy visszakéri a klubnak biztosított kölcsönt, ezt a pénzt ugyanis nem tudná visszafizetni az egyesület.
Az Athletic szerint viszont azt is át tudná vészelni a klub, ha végül mégis megbüntetnék Abramovichot, ugyanis Nagy-Britanniában regisztrált vállalkozásról van szó, amelynek ilyen formában nincs köze Oroszországhoz. Ráadásul a klub az Abramovich-éra első feléhez képest mára többé-kevésbé önellátóvá vált, az előző idényben több mint 400 millió fontos bevételre tett szert a jogdíjakon és a szponzorokon keresztül.
Ez utóbbi változhat, elvégre, ha a cégek úgy ítélik meg, rossz fényt vet rájuk, ha egy szankciók alatt álló üzletember tulajdonában álló klubbal üzletelnek, akár fel is bonthatják a megállapodást. Feltételezve, hogy Abramovich büntetése esetén jelentősen szűkülne a Chelsea anyagi értelemben vett mozgástere, ezt már megérezné a klub. Ez azonban nem szükségszerűen jelent csődöt, a brit kormánynak sem áll érdekében bedönteni Anglia egyik legnépszerűbb futballcsapatát.

Modellváltás vagy eladás?

Az viszont egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy a tulajdonos büntetése egyet jelentene a szuperklub státusz megszűnésével. Ma némi túlzással bárkit megvehet a Chelsea, és még az is belefér, hogy 100 milliós játékosok üljenek a padon egy kupadöntőben. A pénzcsap elzárásával ez rövid idő alatt megváltozhatna, ami minimum modellváltásra kényszerítené a klubot, és mondjuk a Tottenhamhez hasonló szemlélet szerint tudna csak építkezni.
picture

Romelu Lukaku

Fotó: Getty Images

Elméletben az sem kizárt, hogy Abramovich beletörődik a veszteségbe, és – ha érkezik megfelelő ajánlat – inkább megszabadul a klubtól. Ez azonban cseppet sem ígérkezik egyszerű feladatnak, a Chelsea-t ugyanis alsó hangon hárommilliárd dollárra taksálják, és a tulajdonos felé való tartozás miatt durván ötmilliárd dolláros beruházásra lenne szükség. Nem sok ember van világszerte, aki szeretne a futballba befektetni, és rendelkezik is ennyi pénzzel.

Ráadásul a Premier League-re nézve is kínos lenne, ha újabb sportwashing projektnek engednének teret, ami tovább szűkítheti a milliárdosok körét.

Mindez azonban javarészt feltételezés, elvégre azt sem tudjuk még biztosan, hogy valóban életbe lépnek-e a szankciók az Angliában üzletelő oroszokkal szemben. Abramovich már 2014-ben, a Krím-félsziget orosz megszállása idején feketelistára került, a gyakorlatban azonban sem ő, sem más orosz érdekeltségű üzletember nem kapott büntetést. Minden azon múlik tehát, hogy a brit parlament ezúttal hajlandó-e messzebbre menni, mint a korábbi években.

Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés