Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Letarolták a német edzők az európai labdarúgást, és ez még csak a kezdet

Németh Dániel

Publikálva 28/08/2021 - 13:40 GMT+2

Elég csak arra gondolni, hogy az előző három BL-t német edző irányította csapat nyerte.

Thomas Tuchel és Jürgen Klopp

Fotó: Getty Images

Nincs még egy olyan ország, ahol ennyire nyitottan állnak az élvonalbeli klubok az új edzők gondolataihoz. Az eredmény pedig önmagáért beszél.


Jürgen Klopp ma is tisztán emlékszik arra a napra, amikor először látott Thomas Tuchel-csapatot játszani. 2009-et írtak, az egyik U19-es sorozat döntőjében a Tuchel irányította Mainz a Borussia Dortmund ellen lépett pályára, Klopp pedig korábbi sportigazgatója, Christian Heidel társaságában nézte a találkozót. „A régi klubom játszott az akkori ellen. A Mainzban ott volt Andre Schürrle, a dortmundiaknál Mario Götze volt a leghíresebb. Egyébként is néztem volna a meccset, mert mindkét csapatnak nagyszerű idénye volt.”
A többi talán már csak egy szép sztori.
A találkozót a Mainz nyerte, Tuchel pedig nyert magának egy rajongót: Klopp a mérkőzés után Heidelhez fordult, és megállapította, hogy ugyan a Dortmund rendelkezett jobb játékosokkal, a Mainz csapatként hatékonyabb volt. Heidel végül azon a nyáron nevezte ki Tuchelt az első csapat élére. „Megnyerte a döntőt, pár héttel később pedig a felnőttek edzője volt, és kivételes munkát végzett” – jelentette ki Klopp.
Ebben semmi túlzó nem volt, hiszen Tuchel irányításával a Mainz rendre felülteljesített: első idényében sikerült a felső házban végezni, a második során pedig egy rövid időszak erejéig még a Bundesligát is vezették. „Azt már tudtam, hogy nagyon jó, hiszen Christian Heidel ezt percenként elmondta. Most is szoros a kapcsolatunk, mert szívemen viselem a korábbi klubom helyzetét, ők az én otthonom. Nagyon boldog voltam, hogy ennyire jól ment nekik.”
picture

Thomas Tuchel 2009 nyarán - AFP/Thomas Lohnes

Fotó: AFP

Kloppnak közben szintén nagyszerűen alakult a pályafutása, 2011-ben megszerezte az első bajnoki címét a Bundesligában. „Volt pár találkozónk, különböző eredményekkel” – emlékezett vissza az edző erre az időszakra. Tuchel pályája a folytatásban is töretlenül ívelt felfelé, és amikor Klopp 2015-ben távozott a Borussia Dortmundtól, őt szemelték ki utódjául. Ha azokban a magasságokban nem is járt a Dortmund, mint Klopp-pal, a kiemelkedő eredmények vele sem maradtak el.

Mára a két Mainzból kitörő edző nem csak, hogy rivális a Premier League-ben, de az előző három BL-ből kettőt az ő csapatuk nyert meg – győzelmeik közé pedig a Hansi Flick irányította Bayern München ékelődik be. Mondhatjuk tehát, hogy a német edzőképzés a csúcsra ért.

Klopp és Tuchel erre kiváló példák, ők ráadásul nem csak kinőttek a rendszerből, de formálták is azt. Klopp gegenpressingre épülő játékrendszere lassan egy évtizede mozgatja az európai labdarúgás fantáziáját, miközben Tuchel a maga módján hatott a futball fejlődésére. Ő tulajdonképpen szimbólummá vált a német edzők körében, ha úgy tetszik, Julian Nagelsmann és a többiek előfutárának tekinthető, ahogyan az utánpótlásból a legmagasabb szintre merészkedett.
Stílusának az alapjai hasonlóak valamelyest a Klopptól örökölt mainzi alapokhoz, azonban azt más irányba alakította. „Nehéz úgy megítélni egy menedzsert vagy edzőt, ha soha nem dolgoztatok együtt, ilyenkor csak a látottakra lehet hagyatkozni. Nála mindig egyértelmű, hogy milyen ötletek vannak a meccstervek mögött, amit fontosnak tartok. Van egy futballfilozófia, ami a labdabirtoklásra épül, de nem mondhatjuk, hogy makacs lenne.”
„Technikai oldalról nézve a lehető legmagasabb szinten rugalmas. Remekül alkalmazkodik a különböző helyzetekhez, különösen akkor, amikor Mainzból a Dortmundba kellett mennie. Nekem is ugyanazzal a kihívással kellett szembesülnöm, hirtelen egészen más minőségű játékosokkal kellett együtt dolgozni. Aztán a PSG megint egy újabb szint, amivel lenyűgöző módon sikerült megbirkóznia. Nagyszerű edző, egy nagyon érdekes német generációból.”
picture

Julian Nagelsmann a Bayern München kispadján

Fotó: Getty Images

Tuchel sikerei mások előtt is megnyitották az utat, mivel felhívta a figyelmet arra, mekkora potenciál rejlik a német utánpótlásban dolgozó fiatal edzőkben. A korábbi török válogatott Tayfun Korkut már négy helyen is megfordult a Bundesligában, amióta kikerült az akadémiáról, és ő érezte Tuchel hatását. „Ő indította el az akadémiai edzők rohamát. Thomas előtt a klubok a tapasztalt edzőket keresték. Itt kezdődött, hogy inkább az akadémiájuk felé fordultak, mivel azonnal sikeres volt. Nagyon felkészülten érkezett."
Felkészültségéhez a Német Labdarúgó-szövetség híres hennefi edzői akadémiája szolgáltatta a szükséges alapokat: Tuchel 2006-ban szerezte meg a papírokat, és azóta sincs megállás. Az előző évi BL-kiírás elődöntős mezőnyében négy helyen is egykori hennefi növendékek irányították a csapatot, Nagelsmann például kiváló osztályzatokkal végzett 2014-ben. A Stuttgart amerikai szakvezetője, Pellegrino Matarazzo testközelből tapasztalta meg, miben más a hennefi képzés.
„Nehezen lehet két-három mondatban értékelni a Hennefben eltöltött 10 hónapot” – mondta Matarazzo. „Hetente három-négy napot 23 rendkívül ambiciózus, edzőnek készülő srác társaságában töltöd. Ha vannak is hiányosságok az eszköztáradban, azokat hamarosan feltöltik. A nap 24 órájában csak a focin jár az eszed, rengeteg energiát ölsz bele. Nagyon intenzív volt az az időszak, főleg, ha hétvégente még csapatot is kellett edzeni. A kreatív gondolatok a 10 hónap elteltével jöttek, amikor kicsit leülepednek a dolgok, és volt idő gondolkodni.”
Matarazzo mélyebb összefüggéseket sejt a német edzőképzés robbanása mögött, szerinte ehhez szemléletmód-váltás is kellett. „Maguk a licenszek is hozzájárultak, ugyanakkor van egy fontosabb oka is a németországi edzők berobbanásának, méghozzá maguk az akadémiák. Az, hogy kíváncsi és éhes edzőket gyűjtenek össze, akik aztán kreatívak és produktívak. Persze a licensz folyamata is nagyon jó és szervezett Németországban.”
„Úgy vélem, nagyon értékes tudásra tettem szert. Hennefben egy csomó ember összedugta a fejét, és olyan gondolatokat ültettek el, amik a későbbiekben még jól jöhetnek. Azt gondolom, hogy most van egy hulláma a német edzőknek, akik megkapják a lehetőséget. Julian Nagelsmann és Domenico Tedesco egyaránt sikersztori, bizonyították, hogy már akkor is Bundesliga-szinten teljesítettek, így aztán még több fiatal juthat szóhoz.”
picture

Jurgen Klopp

Fotó: Getty Images

„Németországban érezhetően van egy bizonyos szintű lelkesedés, remény. Nevezhetjük ezt reménynek azoknál a fiatal edzőknél, akik abban bíznak Németországban, hogy a Bundesligában bizonyíthatnak. Ma már gyorsabban gondolkoznak, ambiciózusabbak a célokban. Ezért is gondolom, hogy ez inkább az akadémiai munka, mintsem a licenszfolyamat eredménye. Az edzők ma már inkább ezekről az akadémiákról kerülnek fel, és nem a regionális ligákon keresztül. A remény táplálja az ambíciót.”
A klub úgy ítéli meg, hogy az új ötletekkel rendelkező, friss edző jó hatással van a csapatra. Hogy aztán ő végül marad-e három-négy évig abban a csapatban, az már egy másik történet, de a lehetőséget megkapják. Frissek, éhesek, új ötletekkel. Működni látszik.
Hatás terén ma már rég átlépték a Bundesliga határait. A Premier League nyitóhétvégéjén Klopp Liverpoolja a Norwichcsal játszott, amelynek az egykori dortmundi U19-es edző, Daniel Farke a menedzsere. Szombaton pedig jön a Liverpool-Chelsea, vagy mondhatjuk úgy is: a Klopp-Tuchel párharc. Több mint 10 év telt el az ominózus U19-es Mainz-Dortmund meccs óta, azóta Tuchel már BL-győztesnek mondhatja magát, és a Chelsea-t irányítja. Klopp már régóta várta a Premier League-be.
„Thomas önéletrajzával egyértelmű volt, hogy egy napon Angliában fog kikötni, mert kivételes képességű edző. Akármit is csinált eddig, az fantasztikus volt. Sikeres volt a Mainznál. Sikeres volt a Dortmundnál. Masszív sikereket ért el a PSG-nél. Nem a könnyű utat választotta, de végül megérkezett egy topklubhoz Angliába.” A többi pedig, ahogyan azt Klopp mondta: már csak egy szép történet.
Forrás: Sky Sports

Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés