Óvadék ellenében hazaengedték a Manchester City francia világbajnokát

Az augusztus végén letartóztatott 27 éves játékos ellen hat vádpontban folytatnak eljárást, ám pénteki meghallgatása után hazaengedték. Mendy augusztus 26-a óta volt előzetes letartóztatásban, ahol összesen 134 napot töltött. Most a bíróság január 24-i, újabb meghallgatásáig adott neki kimenőt, ügyének tárgyalására legkorábban június 27-én kerülhet sor.
Mendynek addig otthonában kell tartózkodnia, az őt vádlókkal nem kommunikálhat, útlevele pedig péntek éjféltől érvénytelen lesz.
Labdarúgás
Újabb vádak merültek fel a Manchester City őrizetben lévő francia világbajnoka ellen
16/11/2021 14:53
A labdarúgót öt nő nyolc bűnesettel, ebből négyen összesen hét rendbeli nemi erőszakkal vádolják, mindegyik 2020 októbere és tavaly augusztus között történt.
Mendy játékjogát a Manchester City felfüggesztette.
A francia labdarúgó 2017-ben az AS Monacótól szerződött az angol klubhoz, amellyel azóta három bajnoki címet és két Ligakupát nyert. A francia válogatottban tíz alkalommal lépett eddig pályára, tagja volt a 2018-as világbajnokságon győztes csapatnak is.
Labdarúgás
Börtönben marad a Manchester City nemi erőszakkal vádolt világbajnoka
11/10/2021 15:55
Labdarúgás
Továbbra is őrizetben marad a világbajnok focista
01/09/2021 13:59