A Chelsea csapatát egy amerikai konzorcium vásárolta meg, Todd Boehly vezetésével. A klub pénzügyeit és adminisztrációs feladatait 19 éve vezető Marina Granovskaia is távozott, és kisebb meglepetésre az amerikai üzletember rögtön erre a posztra is kinevezte magát.
A hírek szerint akár 200 millió eurós keretből is dolgozhatnak a londoniak az idei nyáron, de el is fog kelleni az erősítés, hiszen a keretre nagyon ráfér a frissítés. Antonio Rüdiger a szerződése lejártával már el is szerződött a Real Madridhoz, Romelu Lukaku pedig kölcsönbe visszatért az Interhez.
A héten Boehly Portugáliában járt, ahol a szuperügynök Jorge Mendes-zel folytatott megbeszélést. Szóba került Cristiano Ronaldo sorsa is, aki állítólag kész lenne elhagyni a Manchester Unitedet, hiszen minden áron a Bajnokok Ligájában akar játszani.
Premier League
Ronaldo és Messi legjobb éveit idézi Haaland, sőt, van, amiben le is nyomja őket
04/10/2022 - 05:00
A 37 éves támadó eddig diplomatikusan fogalmazott a sajtó előtt a csapatával és új edzőjükkel, Erik ten Haggal kapcsolatban, de a színfalak mögött egyre frusztráltabbá válik, hiszen egyelőre nem igazán érkezett erősítés hozzájuk. Az ügynöke több európai topklubnál is kínálja Ronaldo játékjogát, még a Bayern Münchennél is szóba került a neve.
A bajorok sportigazgatója, Hasan Salihamidzic meglepő nyíltsággal beszélt az átigazolásokról, így Ronaldóval kapcsolatban sem ködösített:
„Cristiano Ronaldo remek játékos, aki kivételes pályafutással rendelkezik. Ennek ellenére a pletykák, amik arról szólnak, hogy le akarjuk igazolni, nem igazak.”

Cristiano Ronaldo

Fotó: Getty Images

A Sky Sportsnak a portugál foci szakértőjeként, Pedro Sepulveda nyilatkozott:
„Megnyílt az átigazolási időszak, ezért teljesen természetes, hogy olyan kiváló játékosok neve, mint Cristiano Ronaldo, több klubnál is felmerülnek. A Manchester United nem lesz ott jövőre a Bajnokok Ligájában és ezért Ronaldo nem boldog.
Teljesen rá van kattanva a BL-re, ezért különösen megviseli, hogy jövőre nem lehet ott. Beszélt az ügynökével, hogy nézzen körül, valahova eligazolhat-e, ahol a legjobbak között léphet pályára. Egyértelmű volt a feltétele: csak olyan klubokról lehet szó, akik bejutottak a Bajnokok Ligájába.
Más angol csapat szóba sem kerülhet nála, Párizsban pedig nem férne bele a legújabb projektjükbe. Maradt még a Bayern, akik viszont meglepődtek, mikor Mendes megkereste őket. Általában nem igazolnak olyan típusú játékosokat, mint Ronaldo.
Ha valakinek felkínálnak egy olyan játékost, mint Ronaldo, akkor csak a pályán nyújtott teljesítményét kell nézni, nem pedig a korát. Ronaldo fizetése évente nagyjából 25 millió font, ezt sem sokan engedhetik meg maguknak. A csere Lewandowskival nem opció, hiszen a lengyel a Barcelonához akar eligazolni.
Ezek most még csak pletykák, de ha egy ilyen kaliberű játékos nem szerepelhet a BL-ben, akkor teljesen természetes, hogy mindenki azon spekulál, hogy hova szerződhet.”

Cristiano Ronaldo

Fotó: Getty Images

A United mindenesetre egyelőre nem mutatta meg, hogy mire készül jövőre. Több lejáró szerződésű kiegészítő játékos távozhat, de egyelőre még senki nem érkezett. A hírek szerint szeretnék megszerezni Christian Eriksent, aki egyelőre még nem döntötte el, hogy elhagyja-e a Brentfordot.
A Barcelona az anyagi gondjai miatt szívesen eladná az egyik legpiacképesebb játékosát, Frenkie de Jongot, akiért a United hajlandó lenne akár 100 millió fontot is kifizetni. Ten Hag korábbi csapatától elhozná Antonyt, Lisandro Martinezt és Jurrien Timbert is.
Az biztos, hogy egy teljes újraépítést nagyban segítene, ha az új játékosok megszerzését minél hamarabb letudnák, és már a teljes keret együtt kezdhetné a felkészülést. A jövő szezonban pedig nem is lehet más céljuk, mint a Bajnokok Ligája-indulást érő hely megszerzése, ami végre Cristiano Ronaldo lelkét is megnyugtathatná.
Forrás: Sky Sports
Premier League
„A karrierje iránti tiszteletből” hagyta a padon Cristiano Ronaldót az MU vezetőedzője
02/10/2022 - 20:13
Serie A TIM
Hiába kilátástalan a Juve játéka, egyelőre szóba sem jöhet az edzőváltás
23/09/2022 - 05:11