Conte híresen akaratos, ha igazolásokról van szó, most is lecsapna az Inter és a Milan sztárjaira.

Dusan Vlahovic

Conte ugyan a Chelsea-nél töltött évei miatt komoly rutinnal rendelkezik a Premier League-ben is, mégsem meglepő, hogy elsődlegesen a Serie A játékosai közül kerülnek ki a célpontjai. Ha pedig az olasz bajnokságról van szó, kevés felkapottabb név van most, mint a Fiorentina szerb csatára.
Premier League
Mourinho megkérdőjelezte a Tottenham edzőváltásának jogosságát
05/11/2021 16:37
Vlahovic ebben a naptári évben a legtöbb gólt szerezte Olaszországban, de az összes topbajnokságban is csak Erling Haaland és Robert Lewandowski van előtte ebben a tekintetben. Átlagosan 125 percenként talál a kapuba, ami még Cristiano Ronaldo mutatójánál is jobb.
Ez persze azt is jelenti, hogy a szerb válogatott játékos iránt óriási az érdeklődés. A bajnokságon belül a Juventus számít a legkomolyabb kérőnek, de a Premier League-csapaok közül sem csak a Spurs figyeli Vlahovicot, a kérőket pedig a Fiorentina 80 millió eurós árcédulája sem riasztja el. A lilák ugyan szeretnék megtartani csatárukat erre az idényre, a játékos szerződése azonban 2023 nyarán lejár, így ha jó áron akarják eladni, könnyen lehet, hogy januárban kell megtenniük.
Conte az Internél kihozta a maximumot Romelu Lukakuból, a belga csatár példája pedig Vlahovic számára is vonzóvá teheti a Tottenham, és az olasz edző ajánlatát. Személyében egy olyan fiatal és tehetséges támadót szereznének a londoniak, akivel Harry Kane pótlását is megoldhatnák hosszútávon.

Dusan Vlahovic

Fotó: LaPresse

Franck Kessie

A középpálya megerősítése szintén fontos lehet a Spurs számára, erre pedig egy olyan játékost nézett ki Conte, akinek kapcsán időről időre felmerül annak a lehetősége, hogy Angliába szerződik. Kessie 2016-ban alá is írt volna a Sunderlandhez, csak a munkavállalási engedély hiányán bukott meg akkor az üzlet.
Azóta viszont a Serie A egyik legjobb belső középpályásává nőtte ki magát, előbb az Atalanta, majd a Milan meghatározó játékosává tudott válni az utóbbi években. A piros-feketék alapesetben nem is engednék el egyik legnagyobb értéküket, Kessie szerződése azonban a szezon végén lejár, a Milan pedig az utóbbi időben több sztárját (Gianluggi Donnarumma, Hakan Calhanoglu) vesztette el ingyen, így lehet, hogy januárban mégis eladják az afrikai játékost.
Nyilván nincs kizárva az sem, hogy a középpályás végül hosszabbít és marad Milánóban, az olaszok viszont sokallják az ügynöke által kért évi 9 millió eurós fizetést. Az érdeklődőknek ezt az árat kell megfizetniük a minimális átigazolási díj mellett, kérdés, hogy a Spurs hajlandó-e ennyire a zsebébe nyúlni. Kessie korábban elmondta, hogy nagy álma a Manchester Unitedben játszani, a Vörös Ördögök aligha hezitálnának megadni neki, amit kér, Conte személye viszont még elbillentheti a Tottenham felé a mérleget.

Franck Kessie

Fotó: Getty Images

Stefan de Vrij és Marcelo Brozovic

Ha tovább szűkítjük a kört, és Conte előző csapatánál, az Internél kezdünk el nézelődni, ott is találunk logikus célpontokat. A Spurs szurkolói az olasz mester érkezését követően rögtön elkezdtek álmodozni az olasz címvédő legnagyobb sztárjairól, fontos azonban látni, hogy olyan nagy nevek, mint Alessandro Bastoni, Nicolo Barella és Lautaro Martinez mind nemrég hosszabbítottak szerződést Milánóban, így az ő érkezésük valószínűtlen.
Vannak viszont elérhető húzóemberek is az Inter keretében: Brozovic szerződése nyáron, míg de Vrijé egy évvel később jár le és egyelőre egyikük sem tudott megegyezni a vezetőséggel a folytatásról. A horvát középpályás Conte alatt a csapat motorja volt az általa bejátszott területtel és rengeteget fejlődő passzjátékával, míg de Vrij a védelemnek volt a vezére. Már egyik játékos sem fiatal, de mindketten olyan korban vannak, hogy még jó pár évig lehetnek meghatározó emberek egy új csapatban.
Érdekes kérdés, az Internél mennyire hajlanak arra, hogy Contéval és a Tottenhammel üzleteljenek. Az olasz edző nem minden sértődés nélkül hagyta ott nyáron a klubot, ha pedig Beppe Marotta klubigazgató rá nem is haragszik, Spursös kollégájával, Fabio Paraticivel egészen biztosan nem ápol jó viszonyt még abból az időből, amikor mindketten a Juventusnál dolgoztak. Ha az érzelmek is szerepet játszanak, akkor a milánóiak valószínűleg inkább más üzletfél iránt néznek.
https://i.eurosport.com/2020/12/01/2947283.jpg
UEFA Konferencia-liga
Nem packázta el háromgólós előnyét a Spurs, Conte győzelemmel debütált a kispadon
04/11/2021 22:21
Premier League
Antonio Conte a Tottenham új menedzsere, újabb szupersztár edző a Premier League-ben
02/11/2021 12:20