Nincsenek könnyű helyzetben az afrikai származású kapusok, mert sokszor az előítéletekkel is meg kell küzdeniük, hogy bizonyíthassák a tehetségüket. Edouard Mendy viszont soha nem kételkedett magában.


Közeledik az év vége, vele együtt a díjátadók szezonja, ám Edouard Mendynek ezeken vélhetően mellékszerep, vagy még az sem jut. Már az nagyobb sajtóvisszhangot váltott ki, amikor kijelölték az Aranylabda 30-as listáját, a szenegáli kapus ugyanis lemaradt róla, és várhatóan az év kapusának sem őt, hanem az Eb-győztes olaszok hősét, Gianluigi Donnarummát választják. Erre még úgyis nagy esély van, hogy az olasz mostanság gyakran csak a kispadon kap helyet Keylor Navas mögött a PSG-ben, miközben Mendy az egész évben a megbízhatóság mintapéldája volt.
Africa Cup of Nations
A Liverpool vagy az Arsenal sínyli majd meg jobban az Afrika-kupára utazó játékosai távollétét?
09/12/2021 18:20
A Bajnokok Ligája előző idényében vitán felül Mendy nyújtotta a legjobb teljesítményt a kapusok között, kilenc mérkőzést hozott le kapott gól nélkül, amivel ő és a Chelsea-védelem beállította a rekordot. A szenegáli nem vett vissza ebben a szezonban sem: a legalább két találkozón pályára lépő kapusok között ő rendelkezik a legjobb védési hatékonysággal (88,57%), amivel jócskán megelőzi a riválisok klasszisait, Alissont (77,27%) és Edersont (66,67%). Mostani teljesítményét figyelembe véve egészen hihetetlen, hogy hét évvel ezelőtt klubja sem volt.
Angliában még akkor is viszonylag ismeretlen játékosnak számított, amikor 2020 nyarán 22 millió fontért a Chelsea-hez szerződött a Rennes-től, manapság viszont a posztja legjobbjai között tartják számon. A londoni klub tanácsadójaként dolgozó Petr Cech meglátott benne valamit, amit a többiek nem: úgy gondolta, hogy Mendy – annak ellenére, hogy már betöltötte a 28-at – még magasabb szintre emelheti a játékát a Stamford Bridge-en. Azon persze nem csodálkozunk, hogy egy kapusból lett sportvezető felismerte a játékosban rejlő potenciális sztárt.

Edouard Mendy a Manchester City elleni BL-döntőben

Fotó: Getty Images

Általánosságában a fekete, de főleg az afrikai kapusoknak nehezebb dolguk van, hogy meggyőzzék a szakembereket a tudásukról. Mendy előtt az AC Milan legendája, Dida tudott színesbőrű kapusként Bajnokok Ligáját nyerni, 2007-ben, afrikai kapus pedig 1985 után emelhette magasba a serleget: akkor a Liverpool legendája, Bruce Grobbelaar tehette ezt meg. A valóságban gyakran megesik, hogy a Mendyhez hasonló tehetségek felett a bőrszínük miatt siklanak át az edzők, a tudatalatt berögzült előítéletek alapján.
Több fekete kapus beszélt arról a jelenségről, hogy ez a fajta szemlélet bennük is megragadt, alacsonyabb rendűnek észlelték magukat a fehér riválisaiknál, akikről úgy tartották: technikailag képzettebbek és ritkábban hibáznak. Mendy ugyanakkor mindig töretlenül bízott magában és az elődeiben. Miután a Chelsea-hez igazolt, az első sajtótájékoztatóján elárulta, Tony Sylva volt a példaképe, mostanra pedig – Andre Onanához hasonlóan – ő vált az afrikai, és a világ minden táján élő fekete gyerekek idoljává.
„Nagy büszkeség, egyúttal örömmel tölt el, hogy az afrikai kapusok idáig jutottak” – mondta a kameruni legenda, Jacques Songo’o. „Mára tisztelnek bennünket, mi pedig megmutattuk, hogy a munkával eljuthatunk ezekre a helyekre. Amikor megvan a lehetőség, élni kell vele, Mendy sem feltétlenül volt első számú választás, amikor a Chelsea-hez került. Akkor már ott volt a spanyol válogatott Kepa. Mendy viszont keményen dolgozott, nyomás alá helyezte a riválisát, majd megkapta az esélyt, és élt vele. Egyáltalán nem lepett meg.”
Hasonló érzelmeket élt át egy másik korábbi afrikai kapuslegenda, a kétszeres Afrika-kupa-győztes Joseph-Antoine Bell. „Mendy nagyon sokat fejlődött, főleg azokban a helyzetekben, amikor az ő lábán van a labda. Az a tény, hogy ezen a téren előbbre lépett, még nyugodtabbá tette. Hisz magában, higgadtabb, ezáltal még többet tud hozzátenni a csapata játékához” – fogalmazott a kameruni. Songo’o-hoz és Bellhez hasonlóan Mendyre is felnéznek a színesbőrű társak, mint például a Leyton Orient kapusa, Lawrence Vigouroux.

Csak a szokásos: egy Edouard Mendy-féle bravúr

Fotó: Getty Images

Ugyanakkor a rasszizmus a mai napig problémát jelent a labdarúgásban (vagy úgy általában a társadalomban), Mendy például döbbenten tapasztalta, hogy egyes híroldalak az ő képével illusztrálták a nemi erőszakkal vádolt Benjamin Mendyről szóló híreket. „Szomorú ezt látni 2021-ben Franciaországban és Angliában, hogy a feketéknek sem keresztnevük, sem arcuk nincs. Lehet, hogy ez az egész csak anekdotázásnak tűnik, de igazából nagyon is szimbolikusak” – fogalmazott élesen az Instagram-oldalára feltöltött bejegyzésben.
Mendy tehát nem csak a pályán, de azon kívül is bizonyította rátermettségét, nem hátrált meg ebben az összetett és érzelmileg túlfűtött kérdéskörben sem. Akik ismerik őt, nem csodálkoznak ezen. „A felszínen nagyon nyugodt ember. Nyugodt, amikor a családjával van. Fociban viszont egészen más” – mondta Jordan Siebatcheu, akivel még a Reimsnél és a Rennes-nél voltak csapattársak. „Vezéregyéniség, aki nagy hanggal rendelkezik, és pontosan tudja, mikor kell megszólalnia.” Ehhez még csak Aranylabdára, vagy a teljesítményét helyén kezelő elismerésekre sincs szüksége.
Forrás: Goal

Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Premier League
A Chelsea kapusa is csodálkozott, hogy lemaradt az Aranylabdára jelölt 30 focista közül
11/11/2021 14:01
Premier League
Szurkolók dobálták meg a Chelsea játékosát
24/01/2022 12:22