19 év után lemond a Chelsea amerikai elnöke
Tizenkilenc év után június végén lemond az angol labdarúgó-bajnokságban legutóbb bronzérmes Chelsea elnöki posztjáról Bruce Buck. Az amerikai ügyvédet 2003-ban nevezték ki, amikor az orosz milliárdos, Roman Abramovics megvásárolta az egyesületet.
Bruce Buck
Fotó: Getty Images
Premier League - Tizenkilenc év után távozik a Chelsea elnöke
A Chelsea hétfői közleménye szerint Buck június 30. után tanácsadóként dolgozik tovább a klubnál.
"Büszke vagyok rá, hogy nagy sikereket értünk el a pályán a Chelsea-vel, és pozitív lenyomatot hagytunk a közösségben. Ez a megfelelő időpont arra, hogy lemondjak az elnöki posztról és az általunk felépített szilárd alapokat hagyjam itt az új tulajdonosi körnek" - mondta a londoni egyesület közleményében a 74 éves Bruce Buck, aki szerint a Chelsea jövőjét illetően "meggyőző víziója" van az új tulajdonosoknak, ennek megvalósításában tanácsadóként a szakmai stábbal, a játékosokkal és a szurkolókkal közösen kíván segíteni.
Abramovich az ukrajnai háború kitörése után, március 2-án jelentette be, hogy kényszerűségből megválik a csapattól. Ezek után a brit kormány komoly szankciókkal sújtotta a milliárdost, annak Vlagyimir Putyin orosz elnökkel ápolt állítólagos jó kapcsolatai miatt. Abramovich március elején minden pozícióját feladta a klubnál, amelyet május 30-ig ideiglenes testület irányított.
Június 1-től az amerikai Todd Boehly vezette befektetői csoport lett az egyesület új tulajdonosa, az irányítás Boehly kezében összpontosul, a többségi tulajdonos pedig a kaliforniai Clearlake Capital nevű cég.
(MTI)
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)