Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Többet várt magától a Chelsea fiatalja, de most az egóját félretéve küzd a csapatért

Németh Dániel

Publikálva 23/05/2021 - 13:07 GMT+2

„Nehéz szezon volt, de tisztában vagyok azzal, hogy sokkal többre vagyok képes. Most viszont az a legfontosabb, hogy jól zárjuk a szezont. Félre kell tenni az egót és mindent beleadni a csapat érdekében” – így foglalta össze Kai Havertz első chelsea-s idényének lényegét.

Kai Havertz és Thomas Tuchel

Fotó: Getty Images

Kai Havertz hatalmas elvárásokkal igazolt Angliába, ám az első idénye leginkább az ismerkedésről szólt. A korszakos tehetségként számon tartott középpályás a Sky Sportsnak beszélt a vártnál is nehezebb szezon nehézségeiről és tanulságairól.

Németországban sorban döntögette a különböző rekordokat, fiatal kora ellenére a Bayer Leverkusen egyik vezéreként tartották számon, és jóformán sorban álltak értek az európai sztárklubok. Ez a szezon azonban megmutatta, hogy az országváltás még egy ekkora tehetség számára sem egyszerű feladat, és időbe telhet, mire megszokja az adott bajnokság és persze az új csapat stílusát. Havertz első angliai évét – hiába voltak nehézségei – mégsem lehet kudarcként értékelni.
Néhány röpke hét alatt a klubra három döntő, vagy legalábbis döntőnek beillő mérkőzés várt. Ezek közül az elsőt, a Leicester City elleni FA-kupa finálét már elveszítette a londoni csapat, a bajnokságban azonban még odaérhet a top 4-be, mint ahogyan a Bajnokok Ligájában is felérhet a csúcsra. Tulajdonképpen a döntővel felérő meccsek közé sorolhatjuk a Leicester elleni 2-1-re megnyert bajnokit, amellyel garantálták, hogy az utolsó fordulóban a saját kezükben legyen a sorsuk.
„Innen már minden meccs olyan, akár egy döntő” – mondta Havertz az Aston Villa elleni bajnoki előtt. „Úgy fogunk hozzáállni a meccshez, mintha döntő lenne, mindent bele fogunk adni. Nagyon akartuk azt a győzelmet, mert fontos volt a meccs. Remek volt a csapatszellem, jók voltunk a pályán, külön öröm, hogy visszatértek a nézők is. Kitűnő volt az atmoszféra. A munkát azonban még nem fejeztük be, vasárnap is pályára kell lépnünk.”
Vasárnaptól kezdve már koncentrálhatunk a BL-döntőre, de most mindenkinek a bajnoki jár a fejében.
Havertz a Leicester elleni győzelemből nem tudta kivenni a részét combhajlítóizom-sérülése miatt, a Villa Parkban viszont már újra ott lehet. „Jól érzem magam, szerencsére csak kisebb sérülés volt. Számunkra a top 4 a legfontosabb. Nyilván azért igazol az ember a Chelsea-hez, hogy trófeákat nyerjen, de az idény első fele nem sikerült valami jól, így most abban a helyzetben vagyunk, hogy a négyben kell végezni.”
picture

Kai Havertz a társakkal ünnepel a Crystal Palace ellen lőtt gólja után.

Fotó: Getty Images

„Ebben az idényben a bajnokság már elúszott, viszont jövőre is szeretnénk a Bajnokok Ligájában szerepelni. Minden játékosunkban megvan az ehhez szükséges minőség. Mindent beleadunk, remélhetőleg ott leszünk a sorozatban” – fogalmazott a középpályás. Az egyre-másra érkező fontos meccsek megedzették a csapatot, a játékosok között pedig szorosabbá vált a kapocs. Havertz ugyanakkor nem teljesen elégedett az első idényével.
Most viszont az a legfontosabb, hogy jól zárjuk a szezont. Félre kell tenni az egót és mindent beleadni a csapat érdekében.
Ez a hozzáállás minden bizonnyal elégedettséggel tölti el Tuchelt, aki nyilvánvalóan nem bánná, ha a következő idényben már kiegyensúlyozottabban teljesítene honfitársa. Havertz beilleszkedését számos tényező nehezítette, köztük a világjárvány, melynek következtében korlátozások mellett kellett készülniük, a szokásosnál is erőltetettebb menettel. A nehézségek leküzdésében sokat segített, hogy honfitársa, Timo Werner is hasonló cipőben járt.
„Őszinte leszek, nagyon nehéz volt, nagy kihívás. Kemény dolog, mert háromnaponta jönnek a meccsek, és itt nagyobb az intenzitás, mint Németországban. Mindkettőnknek nagy változást hozott az életünkbe, ezért is volt jó érzés magam mellett tudni Timót, tudtunk egymással beszélni. Voltak nehéz pillanataink, ez egy elég szerencsétlen szezon volt. Úgy gondolom, hogy két-három hónapja jól megy nekünk a játék, remélhetőleg tudjuk így folytatni.”
„Londonban az az ember célja, hogy élje az ottani életet, ez azonban az előző hónapokban nem volt lehetséges. Otthon kellett maradni, szóval nem nagyon tapasztaltuk meg a várost. Mindig csak a foci. Remélhetőleg jövőre ez megváltozik, és egy kicsit több élményt szerzünk. Tudom, hogy nehéz évem volt, és egyénileg nem is a legjobb. Azt azért előzetesen is sejtettük, hogy időbe telik, mire alkalmazkodunk a ligához, az országhoz, az előző két-három hónapban már megjött az önbizalom.”
picture

Timo Werner és Kai Havertz is lassan kezdett a PL-ben.

Fotó: Getty Images

Jól játszom, gólokat szerzek, kiosztottam pár asszisztot, és pont ez a célom. Nyilván nem ez a legjobb idényem, de mindig lépésről lépésre haladok, igyekszem segíteni a csapatot. Tudom, hogy többre vagyok képes, remélhetőleg ezt meg tudom mutatni jövőre.
Havertz beilleszkedését az sem könnyítette meg, hogy Frank Lampard nem nagyon tudta eldönteni, melyik poszton tudja legjobban kihasználni a játékos képességeit, így összesen 11 különböző szerepkörben számítottak rá a 2020/21-es idényben. A kísérletezésbe persze már Tuchel is beszállt, de úgy néz ki, neki sikerült végre rendszerbe illesztenie a kiváló képességekkel rendelkező játékost, Havertz formajavulása is ennek köszönhető.
„Talán hamis kilencesnek nevezhetjük. Nem én vagyok a nagydarab középcsatár, nekem más egy picit a szerepköröm. Ezért is jó dolog, hogy sok minőségi játékos van mellettem, könnyű velük futballozni. Nekem teljesen megfelel ez a poszt, otthonosan mozgok benne. Szeretek az üres területekre mozogni és ott felvenni a labdát, de szeretek elöl lenni, közel a kapuhoz, ami szintén nagyon jó. Mindent egybevetve kedvelem ezt a posztot, passzol hozzám.”
Lampard alatt talán pont az volt a legnagyobb probléma Havertz szerepkörével, hogy túlságosan kötött volt, emellett messze került a kaputól. Tuchel ezt a dilemmát a játékosra szabott hamis kilences szerepkörrel feloldotta, nem véletlen, hogy Mateo Kovacic a „klub jövőjeként” hivatkozott Havertzre. Egyelőre azonban a hosszú távú célok várhatnak, hiszen, ahogyan Havertz is említette, a figyelem most a soron következő meccsekre irányul.
Forrás: Sky Sports
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés