Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Öt mérkőzés, amit Mourinho legszívesebben kitörölne a történelemből

Eurosport
Eurosport

Publikálva 21/03/2021 - 16:31 GMT+1

A portugálnak a nagy sikerei mellett szép számmal akadtak emlékezetes vereségei is.

Fotó: Eurosport

Karrierje egyik legkínosabb vereségét szenvedte el José Mourinho a csütörtöki Európa-liga-fordulóban. Azt követően, hogy a Dinamo Zagreb elleni párharc első felvonását magabiztosan, 2-0-ra megnyerte a Tottenham Hotspur, a visszavágón 3-0-ra győztek a horvátok, akik ezzel be is jutottak a negyeddöntőbe. Ennek apropóján válogattunk a portugál kellemetlen vereségeiből.

Kevés edző rendelkezik annyira gazdag önéletrajzzal, mint José Mourinho. Pályafutása során a Porto, a Chelsea, az Inter, a Real Madrid és a Manchester United színeiben egyaránt szerzett trófeát, két alkalommal (2004, 2010) a Bajnokok Ligáját is megnyerte. Edzői ténykedését azonban nem csak a sikerek és a magasba emelt kupák jellemezték, időnként olyan mérkőzésekbe is beleszaladt, amiket utólag legszívesebben elfelejtett volna. Ezekből idézünk most fel ötöt a FourFourTwo angol nyelvű kiadása alapján.

1. Liverpool-Chelsea 1-0, 2005 május

Alig négy perce tartott a Chelsea és a Liverpool BL-elődöntős párharcának második felvonása, amikor eluralkodott a káosz. Milos Baros átemelte a labdát Petr Cech felett, Luís Garcia pedig ott termett, hogy a kapuba pofozza azt - csakhogy próbálkozását még a gólvonalról kivágták a Chelsea védői. A játékvezető viszont gólt jelzett, meghatározva ezzel a párharc lefolyását, illetve megalapozva a Liverpool továbbjutását. Ez volt Mourinho első lehetősége, hogy európai kupát nyerjen a Chelsea színeiben, a kudarc pedig évekkel később is fájó emlék volt.
Különösen a szellemgól, amely még sokáig kísértette a portugált. Az ő szemében a sors elbánt a londoniakkal, annál is inkább, mivel úgy érezte, sokkal jobb csapattal rendelkezett, mint a Liverpool, amely a bajnokságban jelentős hátrányba volt a Chelsea-vel szemben. Mourinho úgy gondolta, megfosztották attól a lehetőségtől, hogy ismét felüljön az európai trónra. "Elég jól ismertem Mourinhót Barcelonából, megpróbált magával vinni a Portóhoz. Mindig tagadni fogja, hogy bent volt a gólom. De az ő helyében én is ezt tenném" - nyilatkozta Luís Garcia.

2. Barcelona - Real Madrid 5-0, 2010 november

"Ez az első alkalom, hogy 5-0-ra legyőztek" - kommentálta a súlyos vereséget a láthatóan letört edző, az El Clásicók történetének egyik legegyoldalúbb meccsét követően. Xavi, Pedro, Jeffrén és a duplázó David Villa találataival súlyos csapást mértek a katalánok a legnagyobb riválisra - ráadásul egy olyan éra kezdetén, amely a későbbiek során még intenzív, felfokozott hangulatú rangadók sorát hozta el. Lionel Messi azon a meccsen - még jobbszélsőként - a mezőny egyik legjobbja volt, két gólpasszal járult hozzá a kiütéses sikerhez.
Az egyébként is emlékezetes Clásicót megkoronázandó, Sergio Ramos kegyetlen belépővel próbálta levezetni Messin a felgyülemlett feszültséget. Tettéért azonnal kiállította a játékvezető, de azért a védő biztos, ami biztos alapon kiosztott még néhány sallert - például Carles Puyolt is megütötte. Mourinhóban mély nyomot hagyott az a találkozó, amely fordulópontot hozott a karrierjében, idegenbeli rangadón azóta sem küldött hasonlóan támadó felfogású csapatot a pályára. Saját futballját pedig tulajdonképpen a Guardiola-stílus antitéziséként építette tovább.

3. Chelsea - Bradford City 2-4, 2015 január

"Hogy mi történt? A labdarúgás. Ami egy csodálatos dolog" - így kommentálta Mourinho azt a vereséget, amit a csapatánál 49 hellyel alacsonyabban rangsorolt Bradford Citytől szenvedett el az FA-kupában. A két hazai kupasorozat közül a Ligakupában a Chelsea nagyon jó úton haladt a győzelem felé, és továbbjutásra készült az FA-kupában is, ahol hazai pályán fogadta harmadosztályú ellenfelét. A találkozó kiválóan indult a Chelsea számára, az első félidőben 2-0-ra elhúzott, innen tudott a meccs hajrájában fordítani a vendégcsapat.
Ritkán látni Mourinho-csapattól ilyesfajta összeomlást, amelyre még csak a tartalékos összeállítás sem lehetett magyarázat, elvégre a kezdők közül Oscar, Ramíres, Azpilicueta és Cahill egyaránt játszott, a padról pedig Fábregas, Willian és Hazard is beszállt. Mourinho állítólag a meccset követően személyesen gratulált a Bradford játékosainak az öltözőben. Maga a párharc az FA-kupa modernkori történetének egyik legnagyobb meglepetéseként vált ismertté, egyúttal jelzésértékű volt, hogy Mourinho hazai verhetetlensége már a múlté.

4. Leicester - Chelsea 2-1, 2015 december

Talán sosem tudjuk meg pontosan, mi történt a címvédő Chelsea-vel ebben a bizarr szezonban, mindenesetre Mourinho csapata szép lassan atomjaira hullott szét. Az öltözőt teljességgel elveszítette, az egyik stábtagot botrányos körülmények között rúgta ki, Hazard pedig árnyéka volt önmagának. Decemberben a londoniak a 16. helyen álltak, ami már önmagában alapot szolgáltathatott a kirúgására, de a végső lökést a Leicester elleni vereség adta meg Roman Abramovichnak. Így ért dicstelen véget Mourinho második eljövetele a Chelsea kispadján.

5. West Ham - Manchester United 3-1, 2018 szeptember

A Manchester United szurkolói egy idő után hozzászokhattak, hogy Mourinho nyilvánosan alázta meg játékosait. Rashfordot "reménytelen kölyökként" jellemezte, De Gea kirúgásairól azt mondta, olyat még ő is tudna, Luke Shaw kapcsán pedig azt állította: "testben a hátvéd volt a pályán, de ő gondolkodott helyette." A portugál edző jelenléte hétről hétre toxikusabb közeget eredményezett, amit a Paul Pogbával való nyilvános összetűzése is jelzett. Valamint az, hogy Mourinho beleszállt a vezetőségbe, amiért nem támogatták az elképzeléseit.
Mourinho szerint nem érti a játékot a 30 milliós védője | EurosportJosé Mourinho, a Manchester United labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint angol válogatott hátvédjének, Luke Shaw-nak jobban kellene értenie a játékot. A portugál szakember korábban azért kritizálta a futballistát, mert "nem elég elhivatott". A keddi, Everton elleni 1-1-gyel zárult bajnoki után azt mondta róla, nem érti a játékot. "Shaw jól játszott a mérkőzésen, de az én agyamat használta.
Félidőben a West Ham United 2-0-ra vezetett csapata ellen, és hiába szépített Rashford, Arnautovic gyorsan válaszolt, ezzel kialakítva a 3-1-es végeredményt. A hét meccsen elszenvedett harmadik vereséggel 29 év alatt a legrosszabb rajtját produkálta az MU, Mourinhót pedig 10 PL-meccsel később menesztették. "Az emberek hónapok óta könyörögnek Martialért, mert Alexis Sánchez nem játszik elég jól. Most egyetértettem, ezért Martialt választottam, Alexis maradt ki" - dobta sajátos módon busz alá a második félidőben lecserélt támadót Mourinho.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés