Mennyit ér a Big Six, ha tizennégyen vannak ellene?

Bocsánatkérések, tüntetések és reformtörekvések – az angol futball hátországa elmúlt napjainak krónikája.

Tizenkét európai topklub, soraikban hat Premier League csapattal egy hete látta elérkezettnek az időt arra, hogy formálissá tegye azt az évek óta létező „susmust”, amely egy zárt európai elitliga megalakítására vonatkozott. A történet folytatását jól ismerjük: az óriási felháborodás, mind szövetségi, mind szurkolói, sőt, politikai oldalról, végül alig 48 órával a megalakulást követően visszavonulóra késztette az angol klubokat. A PL-klubok példáját aztán követte szép sorban az Atletico Madrid és két olasz renitens is (AC Milan, Internazionale), a Szuperligához tehát hivatalosan csak a Real Madrid, a Barcelona és a Juventus maradt hűséges. A projekt nyilvánvalóan elbukott, a liga elnöke, Florentino Perez szerint azonban mindez csak ideigelenes állapot, amíg újradefiniálják a célokat.

Az, hogy az angol klubok ilyen gyorsan visszakoztak, és ezzel kidurrantották a ligát, nagymértékben köszönhető annak az országos tiltakozási hullámnak, amelyet a hétfő hajnali hírek váltottak ki a csapatok szurkolóiból. Londonban, Manchesterben és Liverpoolban egyaránt tüntettek a klubok tulajdonosai ellen, transzparenseken temették csapatukat és a futballt, és több helyen mezek is égtek. A Chelsea szurkolói egyenesen addig mentek, hogy hétfő este csapatuk miattuk nem tudta időben elkezdeni a Brighton elleni bajnokit, mivel a szurkolók eltorlasztolták a csapatbusz behajtási útvonalát. A tulajdonosok, akik közül négyen azóta nyilvánosan is bocsánatot kértek a fanatikusoktól, egyöntetűen azzal magyarázzák tettüket, hogy csakis a klubok érdekeit nézték, amikor igent mondtak az új ligára. Ezen a ponton mélyen egyet kell értsünk Arsene Wengerrel, aki a Szuperligával kapcsolatban egy alapvető dilemmát vetett fel:

A Premier League további tizennégy csapata mindenesetre nem elégszik meg annyival, hogy a Big Six köreikben marad, a csíráját is szeretnék elfojtani egy jövőbeli hasonló esetnek. Ennek a garanciáját pedig a hírek szerint abban látják, hogy a mostani vezető arcok köszönjenek le pozícióikról, vagy ha erre önszántukból nem hajlandók, a tulajdonosok adják ki az útjukat. A jelenleg még hivatalban lévő ügyvezetőkkel szemben nem él az alapvető bizalom, ez pedig meggátolja a hatékony közös munkát. Az egyik főkolompos, a Manchester United most már csak ex-ügyvezető igazgatója Ed Woodward még kedd este lemondott, a hivatalos kommunikáció szerint csupán előrehozva egyébként is esedékes távozását. Amíg azonban a klubok képviselői a napi ügyeket vivő személyek távozását szorgalmazzák, a szurkolók figyelme (és gyűlölete) inkább a tulajdonosok felé irányul. Hétközben a Manchester United és az Arsenal szimpatizánsai is követelték klubjaik amerikai tulajdonosainak távozását, és nem sokkal jobb a megítélése Liverpoolban az FSG Goupnak sem.

A Premier League-csapatok menedzserei közül, beleértve a szakadár klubok szakvezetőit is, nem volt olyan, aki bármilyen formában is szimpatizált volna a kezdeményezéssel. Mindannyian elítélték az ötletet, legfőképpen azt kifogásolva, hogy az ún. Big Six milyen jogon emelkedik felül a többi tizennégy csapaton. A helyzet pedig elgondolkodtata például David Moyes-t is, aki a West Ham United élén jelenleg is harcban áll a Bajnokok Ligája indulást jelentő negyedik helyért. A skót menedzser szerint itt lenne talán az ideje egy átfogó Premier League reformnak, amely által kicsit ki lehetne tárni a liga kapuját.

A felvetés jóval bonyolultabb annál, mint ami első olvasatra kirajzolódik belőle. Az angol futballrendszer ugyanis már így is foglalkoztat Anglián kívüli brit csapatokat, a korábban a PL-ben is szereplő Swansea City és Cardiff City ugyanis a másodosztályban, a Wrexham pedig az ötödosztályban szerepel. Amíg azonban a walesi bajnokság tulajdonképpen amatőr körülmények között zajlik, a skót Premier League egy professzionális bajnokság, ahonnan ugyan kiemelkedik a Celtic és a Rangers, másik bajnokságba való áthelyezésük azonban hasonló kérdéseket vethetne fel az SPL többi csapatában, mint a Szuperligába vágyó Big Six kapcsán a maradék tizennégy csapatban. A másik szempont pedig az, hogy nincs különösebb igény egy közös brit bajnokságra, emlékezetes, hogy a 2012-es londoni olimpiára is csak nagy nehezen jött össze a Ryan Giggs vezette brit futballválogatott.

A (lehetséges) reformokat egyelőre nem ismerjük, sőt, a magunk részéről nem tartjuk elképzelhetőnek, hogy záros határidőn belül belenyúljanak az angol futball legfelsőbb osztályának lebonyolításába. Egyébként sem különösebben időszerű a dolog (Moyes felvetése inkább szentimentális, mint reális), a Szuperliga-affér azonban borítékolhatóan jó ideig kivett minden szelet bármilyen mértékű változtatási törekvés vitorlájából. Végezetül ismét Arsene Wengert idéznénk, aki azért eltöltött 21 évet a Premier League-ben, meg még jónéhányat az európai futball elitjében, szavainak tehát van súlya. Mint mondja, az eseményeket elnézve az az érzése támadt, mintha az angol csapatok saját ligájuk, végső soron saját honfitársaik ellen fordultak volna a nagy „mehetnékükkel”.