Laporte-nak nem maradt több ideje, ezért választotta Spanyolországot

Az álom a héten végérvényesen szertefoszlott: Laporte bejelentette, hogy a 2021-es Európa bajnokságra a spanyol válogatottat fogja választani. A honosítási eljárás már meg is történt, a Spanyol Labdarúgó-szövetség minden papírmunkát elintézett, hogy Laporte-ot a válogatott soraiban tudja az Eb-re.

Min csúszott ez el? Mennyiben a játékos felelőssége a kialakult helyzet és hibáztatható-e Didier Deschamps szövetségi kapitány a kialakult helyzet miatt? Az biztos, hogy mindenkinek van benne felelőssége, de a válasz ennél bonyolultabb.

Laporte-ról uralkodik egy téveszme, ami arról szól, hogy egy rosszabb pillanatban, valamilyen megmagyarázhatatlan kihágás folytán Didier Deschamps farzsebébe került. Az állítás azért téves, mert Laporte sosem volt egy persona non grata, soha nem került fel feketelistára. Mi több: eddigi karrierje alatt háromszor is kapott lehetőséget a francia válogatottban (2016-ban, 2017-ben és 2019-ben is, igaz, utóbbi alkalommal szenvedett keresztszalag-szakadást, ami miatt nem is tudott elmenni az összetartásra). Emlékezhetünk ugyan egy 2015-ös esetre, amikor a játékos egy kimaradás miatt hamis rajtot vett válogatott karrierjében, de mint láthatjuk, nem az befolyásolta a folytatást.

Ahogy telt az idő, Laporte a kulcsfontosságú pillanatokban nem tudott eléggé megmutatkozni. 2016-ban a lemorzsolódó Eliaquim Mangala és Jérémy Mathieu helyére ugyan lett volna lehetősége befurakodni még Raphael Varane, Samuel Umtiti és Laurent Koscielny mellé, a szövetségi kapitány viszont akkor még a rövid távú megoldásnak számító Adil Ramit részesítette előnyben. Később aztán megjelent Kurt Zouma, Clément Lenglet és Presnel Kimpembe, a tumultus pedig akkora lett, hogy Laporte nem tudott kitűnni a teljesítményén keresztül.

Deschamps ráadásul kompatiblitási okokból sem tudta Laporte-ot választani. A franciák szövetségi kapitánya bevallottan előbb választ két jobb lábast, mint két ballábast, ahogy azt nyilatkozta is egy francia újságnak.

Tegyük hozzá, hogy Laporte a bal lába ellenére inkább a labdakihozatalokban jártas, jó fejelési készségekkel rendelkező, de a visszazáró védekezésben nem jeleskedő játékosról van szó. Deschamps csapatképe, játékstílusa viszont pont a hátrányait hozta volna előtérbe, ami miatt Laporte némi hendikeppel indult azokkal szemben, akik jobbak a hátrafelé futott párbajokban.

A fejlődése ugyanakkor szembeötlő volt. Bilbaói bikából egy manchesteri szörnyeteggé nőtte ki magát, aki nehezen tudta kivárni, hogy ennyi időn át szemt hunynak felette. Az idei szezon viszont fordulatot hozott. Pep Guardiola csapatában felborult a hierarchia, a City ma már a John Stones – Rúben Dias védelmi tengelyre épül, Laporte pedig a 2000 játékperce ellenére csak harmadik számú választás maradt a Citizen-eknél. Ha valamikor, akkor Laporte épp 2021 tavaszára érezhette meg, milyen lehet lemaradni a nemzetközi válogatott járatáról.

A francia válogatott emiatt egy értékes játékost, de nem egy meghatározó csapattagot veszít. A felnőtt csapathoz továbbra is egy feneketlen teknőből tudják meríteni az utánpótlást: az olyan nevek, mint Jules Koundé, Wesley Fofana vagy Ibrahima Konaté még egyetlen válogatott behívót sem kaptak, miközben Lucas Hernandez belső védővé való átkonvertálása is azt sejteti, hogy közép távon is bezárultak a válogatott kapui.

Deschamps válogatásait, a belső védőkre esett választásait lehet kritizálni, de nehéz azt mondani, hogy ne adta volna meg az esélyt Laporte-nak. Lehet, hogy a kémia nem volt meg köztük, és lehet, hogy több játékperc is kijárt volna, de a jelenlegi védősort és az eredményeket látva, nehéz ezen fogást találni.

Álságos lenne ugyanakkor azt állítani, hogy Laporte-ot nem érdekelték hazája színei. A válogatott mellett való elköteleződés épp ugyanúgy egy karrierdöntés, mint az, hogy egy játékos melyik városba, melyik csapatba, melyik edzőhöz ír alá. Ha a kommunikációja nem is volt mindig makulátlan, Laporte-ot olcsó húzás lenne azért elővenni, mert kettős állampolgársága folytán egy másik országot választott. A rejtett üzengetések másoktól sem álltak távol, ahogy tette azt Lucas Hernandez még a 2018-as vb előtt, a francia válogatottban pedig bőven akadnak olyan játékosok, akik más sportszakmai körülmények között lehet, hogy a másik útlevelüket helyezték volna előtérbe.

Laporte elmúlt 26 éves és mostanra elégelte meg a várakozást. Egy ideális világban, gyengébb konkurencia mellett, egy az erényeit jobban kiaknázó edző mellett Aymeric Laporte valószínűleg kezdő lenne a francia válogatottban. Ami viszont most a Kékeknél tapasztalható, az egy egészen más világ.