Bár még sok van hátra az idényből, azt már most kijelenthetjük, hogy az nem egészen úgy alakult, ahogyan azt a Liverpoolnál tervezték. Jürgen Klopp csapatától elérhetetlen távolságba került a címvédés az angol labdarúgó-bajnokságban, és ahhoz is nagy változásra lenne szükség, hogy a Bajnokok Ligájában ismét közel kerüljön a győzelemhez a klub. Klopp azért bízik benne, hogy jövőre több szerencséjük lesz.


A szokásosnál is zsúfoltabb versenynaptár minden csapatnak okoz nehézségeket, de talán senkit sem sújtott olyan pechsorozat, mint a Liverpoolt. Az angol bajnokság címvédőjét alaposan megtizedelték a sérülések, ráadásul azok zömmel egy poszton, a középhátvédeknél koncentrálódtak. Előbb a védelem vezérét és a csapat egyik legjobb játékosát Virgil van Dijket veszítették el, majd Joe Gomez szenvedett súlyos sérülést a válogatottnál. Egy darabig még így is is jól működött a liverpooli gépezet, de Joel Matip sérülésével minden a feje tetejére állt.
Mivel a többi poszton is akadtak hiányzói Kloppnak, az edző nagyon pihentetni sem tudott, leginkább a természetes szelekció határozta meg, kiket tudott épp pályára küldeni. A tank januárra ürült ki teljesen, amely egy ötmeccses nyeretlen sorozatban csúcsosodott ki. Bár azt követően két fontos meccset még megnyert a Liverpool, a legutóbbi három meccsén kikapott a bajnokságban - kétszer felsőházi csapattól. A Leicester elleni 3-1-es vereséget követően Klopp a könnyeivel küszködve ismerte el, hogy a címvédés már nincs terítéken.
Premier League
Megvan, ki lesz Ancelotti utódja az Everton kispadján
30/06/2021 14:46
A City bajnoki címét is félti a márciusi válogatott szünet miatt aggodalmaskodó Guardiola | Eurosport
Miközben a nagy európai futball bajnokságok már komfortosan bonyolítják a maguk sorozatait, egyre inkább közeledik az év első nemzetközi szünete. Az utazások, valamint a klubok zárt világából való kiszakadás, sokak szerint romba döntheti az eddigi megfeszített vírussal szembeni harcot, aminek további hosszútávú következményei is lehetnek.
A hétvégi bajnokit megelőzően arról érdeklődtek Kloppnál, mi kell ahhoz, hogy a Liverpool újra a Premier League-győzelemért harcolhasson. "Sosem azon volt a hangsúly, hogyan tudnánk megelőzni a Cityt, hogyan válhatnánk ismét Anglia legjobb futballcsapatává, jelentsen ez bármit is. Semmi ilyesmit nem láttunk, egyszerűen csak arra törekedtünk, hogy önmagunk legjobb verziói legyünk. Meglesz erre még az esélyünk, és ha az elég lesz, akkor elég lesz. Ha pedig mégsem, mert van jobb csapat, nos, a sport pont így működik."
"Önmagad legjobb verziójánál nem lehet többet nyújtani, és erre törekszünk [jövőre] csapatként. Ehhez egy kicsivel több szerencsére és még néhány dologra lenne szükség. Kezdetben már az is megtenné, ha egy töredéknyivel több szerencsénk lenne a sérülésekkel, már akkor közelebb lehetnénk. Mindannyian egyetértünk ebben, még Pep is azt mondaná, hogy egy olyan szezonban, ami mindegyik csapat számára normális, nem lenne 16 pontos hátrányunk, de így alakult. El kell fogadnunk, és most nem a Cityvel foglalkozunk, hanem azzal, meddig juthatunk a tabellán."
Klopp csapata a Bajnokok Ligájában a Leipzig elleni 2-0-s sikerrel megszakította negatív sorozatát, a hétvégén pedig a merseyside-i derbin folytathatja a gödörből való kapaszkodást. A német edző ugyanakkor a közelgő válogatott meccsek miatt továbbra is aggódik. "Aggaszt a dolog, de nincsenek információim. Folyamatosan kapcsolatban vagyunk, próbálunk tárgyalni a különböző szervezetekkel, de jelenleg nem mondhatom meg, hogyan zajlik majd, mi lesz a megoldás. Az biztos, hogy ha a távozó játékosokra 10 nap karantén vár, azt nehéz elfogadni."
via ESPN
Premier League
Meglegyintette a Szuperligába vágyó csapatokat a Premier League
10/06/2021 11:23
Premier League
Elhibázott lépésnek tartja a Szuperliga-csatlakozást a ManCity elnöke
03/06/2021 15:05