A Tottenham Hotspur labdarúgócsapatának vezetőedzője, Jose Mourinho úgy véli: a Crystal Palace elleni vasárnapi, győztes bajnoki egyik vezéregyénisége, Gareth Bale túljutott a korábbi sérüléseiből adódó pszichés sebeken.


A walesi támadó és Harry Kane egyformán két gólt szerzett a 4-1-es hazai sikerrel végződött találkozón, amely után a Spurs feljött a hatodik helyre a tabellán, s már csak két pontra van a negyedik Chelsea-től.
Bale szeptemberben, egy szezonra kölcsönbe tért vissza korábbi sikerei színhelyére a Real Madridtól, amelyben a 2019/20-as idényben mindössze három gólt szerzett minden sorozatot figyelembe véve. Londonban lassan állt össze a játéka, előbb térdproblémákkal küzdött, majd hiányzott a meccsrutinja, de az utóbbi hetekben régi önmagát idézően futballozik: a csapat előző hat mérkőzésén hat gólt szerzett.
Premier League
Megvan, ki lesz Ancelotti utódja az Everton kispadján
30/06/2021 14:46
"Pszichés sebeket érzékeltem nála" - mondta Mourinho. "Ha van jó néhány szezonod, amelyekben a sérülések a meghatározók, akkor félelem és bizonytalanság lesz úrrá rajtad. És ezek nem az izmokat érintik, hanem a lelkedet."
A portugál tréner szerint erre a helyzetre egy gyógymód van: keményen kell dolgozni és ha a környezet minden támogatást megad, ahogyan a Tottenhamnél mindenki ezt tette Bale-lel, akkor ennek a pszichés gátnak egyszer csak át kell szakadnia.
"És ő átszakította. Ő volt, nem mi. Mi csak támogattuk" - jelentette ki a vezetőedző.
A 31 éves Bale először 2007 és 2013 között volt a Tottenham futballistája, abban az időszakban 146 meccsen 42 gólt szerzett a csapat színeiben. Ezután igazolt a Realhoz, amelyben 2013-tól 171 mérkőzés és 80 gól volt a mérlege.
A Spursre fontos hét vár Angliában és a nemzetközi porondon is: az Európa-liga nyolcaddöntőjének első mérkőzésén csütörtökön a Dinamo Zagrebet fogadja, majd vasárnap a bajnokságban az Arsenal vendége lesz az észak-londoni derbin.
MTI
Premier League
Meglegyintette a Szuperligába vágyó csapatokat a Premier League
10/06/2021 11:23
Premier League
Elhibázott lépésnek tartja a Szuperliga-csatlakozást a ManCity elnöke
03/06/2021 15:05