Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

A szuperliga után a tulajdonost is megbuktatnák az Arsenal dühös drukkerei

Szabó Bence

Frissítve 24/04/2021 - 18:27 GMT+2

A szurkolók régóta követelik Kroenke távozását, a hét eseményei pedig olajt adtak a tűzre.

Stan Kroenke elleni tüntetés

Fotó: Twitter

„Meghallottunk titeket. Az Arsenal vezetősége." Ezekkel a szavakkal indult az a levél, ami kedd este bejelentette az Arsenal csapatának visszalépését a rövid életű Szuperliga tervétől. Ez a két rövid mondat alighanem egy békülékeny gesztus próbált lenni az amerikai tulajdonos, Stan Kroenke részéről, a szurkolók azonban a személyes aláírás hiányát csak egy gyáva vezető újabb erőtlen megnyilvánulásának látták, egy régóta húzódó konfliktusban.

A helyzeten nem segített az sem, hogy amikor a hét folyamán később a vezetőség online meetinget tartott a szurkolóknak az indulatok lecsillapítására, Kroenke helyett a fia, Josh jelent meg. Hiába hangsúlyozta, hogy teljes mértékben édesapját képviseli, a dühös drukkerek az elmúlt években belefáradtak abba, hogy a korábbi ígéretekkel szemben a tulajdonosuk szinte bujkál előlük:
Ő ennek az egésznek a megálmodója. Egy tengerentúli befektető, aki lejáratta és megszégyenítette a csapatunkat és az angol futballt. Miért nem szerepel a neve a bocsánatkérésen? Olyasvalakiről beszélünk, aki 10 éve, amikor átvette a klubot, ígéretet tett, hogy beszél majd a szurkolói csoportokkal. Hány ilyen találkozó volt azóta? Az ő jelenlétével egy sem. Ez egy elfogadhatatlan módja egy klub vezetésének, amin változtatnunk kell.” – nyilatkozta Tim Payton, az Arsenal Supporters' Trust (AST) csoport tagja.
Látható tehát, hogy a drukkerek sérelmei jóval régebbre nyúlnak vissza, mint a Szuperliga óriási indulatokat kiváltó múlt hétvégi bejelentése. Így bár ez a terv alig 48 órával később megbukott, az általa elindított lavinát nem állította meg. Annyi történt, hogy a szurkolók a Szuperliga helyett most közvetlenül Kroenkere irányítják a dühüket.
A mozgalmuk komoly lendületet vett, Twitteren egy korábbi legendás Arsenal játékos, Ian Wirght is kiállt Kroenke elüldözése mellett, az ezt jelképező #KroenkeOut pedig órák alatt felkapott lett. A tüntetések élőben is megkezdődtek, a drukkerek pénteken a csapat Everton elleni (1-0-ra elveszített) meccse előtt protestáltak az amerikai üzletember távozásáért. A szurkolói csoportok szerint most az a legfontosabb, hogy fenntartsák ezt a momentumot:
Fent kell tartanunk azt a lendületet, amit az utóbbi napokban elindítottunk. Szükségünk van mindenkire, aki felszólalt a Szuperliga ellen, mindenkire, aki kapcsolatban áll a klubbal, hogy megtegye a magáét. Könnyebb mondani, hogy elüldözzük őt, mint meg is valósítani, még rengeteg munkánk van, de az AST vezetésével remek stratégiát dolgoztunk ki.” – mondta el Raymond Herlihy, egy másik jelentős szurkolói csoport vezetője.
A mozgalom dolga tényleg nem ígérkezik egyszerűnek, mivel a már említett csütörtöki találkozón Josh Kroenke kinyilatkoztatta, hogy nem áll szándékukban eladni a klubot. Bár az amerikai tulajdonosi kör egyelőre nem tudta átverni az akaratát egy franchise rendszerű liga megvalósításáról az európai közegen, így egy időre visszaállhat a patthelyzet, ez koránt sem jelenti, hogy ez volt az utolsó kísérletük.
Payton szerint hosszútávon a megoldás a szurkolók bevonása lehetne a tulajdonosi szerkezetbe:
„A fókusz a hosszútávú változásokon kell, hogy legyen. A drukkereket be kéne vonni a tulajdonosi körbe, de ez csak törvényi változásokkal lehetséges.”
picture

Az elmúlt napokban Boris Johnson brit miniszterelnök is sokat foglalkozott a szurkolók problémáival.

Fotó: AFP

Az elképzelés elég radikálisnak hangzik, de a szurkolók ügyét segítheti, hogy hasonló hangok a konzervatív brit kormány részéről is felmerültek a Szuperliga tervének bukása után. Boris Johnson miniszterelnök és kabinetje a német rendszerhez hasonló többségi szurkolói tulajdonlás ötletét vetette fel, majd kormányfő találkozott is Paytonnal, ahol ígéretet tett a cselekvésre.
„Stan Kroenke nem alkalmas arra, hogy az Arsenal tulajdonosa legyen. A döntés azonban, hogy mi legyen utána, összetett. Még ha távozna is, alakulhatnak rosszul a dolgok. Épp ezért fontos a miniszterelnök elkötelezettsége, hogy felülvizsgálják a tulajdonosi szerkezeteket.”
Persze Johnsontól nem áll távol, hogy populista módon felül az ehhez hasonló hullámokra, aztán ha elül a por, elengedi a kérdést. Garanciának venni az ígéreteit így semmiképpen nem lehet, Payton szerint pedig ezért is fontos, hogy a szurkolók fenntartsák a nyomást:
Azt szeretnénk, hogy az Arsenal drukkerek minden lehetséges módon tiltakozzanak. Küldjenek emailt a csapatnak, a helyi képviselőjüknek, beszéljenek a sajtóval, írjanak blogokon vagy a közösségi médiában és mobilizálják a barátaikat is. Ez sokoldalú, a tüntetésnek pedig számos formája lehet.”
Hogy hova vezetnek ezek a megmozdulások, az egyelőre nehezen látható. Az amerikai tulajdonosi kör talán a drukkerek nyomása nélkül, gazdasági érdekből is úgy érzi majd, hogy ideje távoznia, de az is lehet, hogy a szurkolók elégedetlensége ellenére is ragaszkodik majd a maradáshoz. Egy azonban biztos, a dühös rajongók hangját egyre nehezebb lesz figyelmen kívül hagyni.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés