Eurosport
Pető Péter: "Ez egy nagyon jó utazás volt a Leshatárral"
Publikálva 23/10/2017 - 13:43 GMT+2
A Margó-díj egyik döntősével beszélgettünk futball hátterű könyvéről.
Fotó: Eurosport
A múlt csütörtöktől vasárnapig zajló, 10. Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásáron már harmadik alkalommal adták át a legjobb első prózakötetnek járó Margó-díjat. Első körben idén 24 kötetet jelöltek, ebből tíz került a shortlistre, majd a tízes rövidlista három névre szűkült, köztük volt Pető Péter Leshatár című kötete.A Népszabadság korábbi főszerkesztő-helyettesének, a 24.hu felelős szerkesztőjének első regénye egy futballbíró szemszögéből, hol szórakoztató, hol megrázó történeteken keresztül mutatja be a lecsúszott Észak-Kelet-Magyarországot. Végül nem ő, hanem Szöllősi Mátyás lett a győztesVáltóáram című könyvéért, de 2015, a díj alapítása óta másodszor került a legjobb háromba egy sport hátterű regény.
Idén nyáron lépett be a kortárs magyar irodalom mezőnyébe Pető Péter, akivel júliusban Tesis a világ-sorozatunkban éppen a könyvbemutatója délelőttjén készítettünk interjút. Beszélgetésünkben természetesen szóba került a Leshatár, aminek akkor még csak az elején jártunk, de még abban a hónapban elolvastuk, és az év egyik legjobb könyvének tartjuk. Korosztálya egyik legkiválóbb újságírója akkor az alábbiakat nyilatkozta művéről.
Júniusban jelent meg Leshatár című könyved. „Próza az, amit kinyomtatnak” – írta Ottlik Géza. A Népszabadságban printben nyolc éven át jelentek meg a cikkeid. Egy idő után egyértelmű volt, hogy a bíróként szerzett élményeidet megírod egy könyvben? Nem. De aki úgy nő fel, hogy a szövegeit kinyomtatják, annak van titkos álma, hogy egyszer egy könyve is megjelenik. Amikor abbahagytam a játékvezetést, elkezdtem írni egy szöveget, de akkor még leíró jelleggel, kvázi szociografikusan, fikció nélkül, hogy mikor mi történt. Volt, akinek megmutattam, de szerinte így nem volt jó. Egyszer a Mika kertjében ültem pár barátommal, sztorizgattam, és győzködtek, hogy írjam meg normálisan, bármit is jelentsen ez. Akkor nekiültem és elkészült egy verzió, amely még nem ez, de fikciós volt. A Kalligrammal egymásra találtunk tavaly, áprilisban ült le velem Mészáros Sándor, a kiadó vezetője, hogy jó, de alakítsuk át. Megváltoztattuk a szerkezetét, akkor került a narráció is E/1. személybe. Akkor szabadult el a kezem.
Szándékaid szerint az észak-kelet magyarországi létezés történetét szeretted volna elmesélni, amihez ideális eszköznek tűnt az alacsonyabb osztályú ifjú játékvezetőt főhősnek megtenni. Ezzel a művel azt akartad bemutatni, milyen borzasztó állapotok vannak ezekben a megyékben, ahol a szegénység uralkodik? Igen, el akartam mesélni az észak-kelet magyarországi miliőt, az alsó-középosztály helyzetét, a nyomort, a szegénységet, a reménytelenséget, meg azt, hogy ettől még örömmel teliek is tudnak lenni a napok. Ennek a világnak a bemutatását a futballon, a játékvezetésen keresztül tettem meg. Rengeteg sajátossága van ennek a miliőnek, a kegyetlenség is. A személyes élményeimen alapuló bírói nézőpont pedig speciális, keveseknek van meg, nyilván adta magát ez a lehetőség.
Mondhatjuk, hogy ez a 2000-es évek Magyarországának regénye? Igen, sokkal inkább szól a 2000-es évek Magyarországáról, mint a 90-es évekéről. Nem hiszem, hogy a szöveg következtetése más lenne ma, de a miliő különbözne, ha mostani élmények alapján mesélném el.
Korábbi népszabadságos kollégád, Kácsor Zsolt a Népszavában azt írta a regényedről, hogy „a szerző egy lesre futott nép fájdalmát üvölti világgá”. Ez nekem nagyon tetszett. Te mit gondolsz erről a mondatról? Szenzációs kifejezése ez Zsoltinak, el is irigyeltem tőle, mikor láttam, én nem tudtam volna ilyen szépen elmondani a szándékomat.
A könyvbemutatód napjának délelőttjén beszélgetünk. Milyen várakozások vannak benned az estével kapcsolatban? Összességében hihetetlen az egész. Amikor kinyomtatták a szöveget, elfogódott voltam, traumatikus pillanat volt. Amikor először kért tőlem valaki a kötetbe aláírást, azt is nehezen tudtam értelmezni. Aztán, amikor rengetegen voltak az első dedikáláson, az megint egy hihetetlen élmény volt. Kassai Viktorék is eljöttek. Szokatlan helyzetek, az ember szorong is szépen.
Két évvel ezelőtt Totth Benedek pazar Holtverseny című regénye kapta a legjobb első prózakötetért járó Margó-díjat. A szereplők élsportolók, úszók és vízilabdázók, mondjuk itt a sport kábé tudatmódosítóként szerepel. "Trainspotting az uszodában. Úgy vág szájba, hogy beleszédülsz." - írja Dragomán György a könyv hátsó borítóján. Nagyot mennek tehát a sportháttérrel rendelkező magyar regények. Idén is bekerült a legjobb háromba egy sport háttérrel rendelkező Leshatár, amelyből a Kalligram Kiadó még augusztusban megrendelte a második kiadást.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2021/04/13/3075118.jpg)
Fotó: Eurosport
Pető Péterrel a Margó-díj átadó ünnepsége után is leültünk beszélgetni.
Júniusban beszéltünk legutóbb hosszabban, de akkor még szó sem volt a Margó-díj lehetőségéről. Azóta viszont a könyveddel szeptemberben felkerültél a Margó-díj 24 jelöltje közé, majd a 10-es shortlistre, október közepén pedig a legjobb háromba. Hogy élted eztmeg?Tökjó volt. Az írásnak és mindennek az a lényege, hogy utazzunk. És ez egy nagyon jó utazás volt, aminek nem is biztos, hogy vége van. Ez a könyv éli az útját, biztos eljut még másokhoz is. A fogadtatás sokszínűsége, intenzitása és pozitívuma minden reményemet felülmúlta. Tényleg nagyon bizonytalan voltam ezzel a kötettel, utáltam egy időszakban ezt a szöveget és ahhoz képest itt ülünk a Teslában a díjátadó után.
Az elmúlt 12 hónapodba nagyon sok minden belefért. Átélted a Népszabadság megszűnését, hogy új munkahelyed lett, megjelent életed első könyve, amely esélyes volt a Margó-díjra. Ezt az utad hogy látod most? Hosszú év volt, mindenestül. Életem talán leghosszabb éve. Ráadásul a következő kötetünk is megjelenik hamarosan, a munkálatok, lényegileg abban a pillanatban, hogy most beszélünk, ahhoz képest három nappal le is zárulnak a szerkesztőnkkel való találkozás után. Csunderlik Péter történész barátommal "Az oldal nem található" munkacímű könyvünk karácsony előtt megjelenik. Ez azt jelenti, hogy idén két kötet lement, ebbe a 12 hónapba belefért a Népszabadság bezárása és egy új munkahely. Ezek külön-külön is megviselik az embert, és voltak egyéb események is, amik alakítottak rajtam biztos sokat. Össze is csúszott abban az értelemben, hogy a Népszabadság bezárásának egyéves évfordulójától kettő hétre vagyunk és ilyen A-tól Z-ig tartó történetként is tudom értelmezni ezt az időszakot. Egyrészt azt mondom, remélem, lesz még ilyen izgalmas évem, másrészt remélem, kevesebb fájdalommal jár majd. Most föl vagyok dobva.
Egy éven belül jelenik meg két köteted, ami főállású szépíróktól is ritka. Van már esetleg újabb könyvterved? Nagyon sokféle történetem van. Sokféle szöveget írok, van egyfajta, amit szinte minden nap legyártok, ez a munkám. Mivel szerkesztőként dolgozom, ez változó intenzitással történik. Ezek képeznek egy szövegalapot a mindennapjaimhoz. Ez egészül ki azzal, hogy írok-e más szöveget. Próbálkozom kisprózákkal, tárcákkal, majd meglátom, ezek hogy sikerülnek. Aztán nyilván van olyan történetem, amit már elkezdtem, de az élet megállította és nem is tudom most tovább elbeszélni. Meg van egy történet a fejemben, amit mindenképpen szeretnék leírni. Ezt jövő tavasszal reális, hogy elkezdem. Most végzünk ezzel a könyvvel, aztán január-februárra, a szabadidőmre elfelejtem a szövegeket, mert valamikor olvasni is kell. Nagyon fontos, hogy akkor szeretek írni, amikor olvasok, különben elfogynak a szavaink, meg a történeteink. De jövő tavasszal nekiállok, azt hiszem, nem titok, ebből 21 ezer karakter kész van emlékeim szerint, vagyis a témafelvetés megtörtént.
A Leshatárt folytathatónak tartod? A közeget, amit leírsz, a témát, a történetet? Ez egy nagyon érdekes kérdés. Számomra nagyon nyilvánvaló, hogy ez egy lezárt történet. Az identitásom része, hogy amit lezárok, az le van zárva. Ugyanakkor elmondhatatlan, hogy mennyien akarják ezt rajtam kívül. Akik szeretik ezt a világot, azok tényleg szeretik, és szeretnének még belőle. Nem gondolom, hogy ilyen típusú regényt írnék még valaha. Azt nem tartom kizártnak, hogy a közeg visszaköszönjön esetleg novellában.
A nyári interjúnkban meséltél tavalyi foci-Eb-s élményeidről is, néhány napja viszont már nem Bernd Storck a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. Mit szólsz az ő lemondásához, változtat ezvalamin?Nyilván nem változtat, azzal együtt úgy gondolom, hogy ilyen helyzetben nincs más megoldás. A struktúrát nem tudjuk leváltani, ezért született ez a racionális döntés.
Ahogy a Könyvesblog interjújában fogalmaztál, "nincs olyan futballnemzet, amely a világbajnoki ezüsttől az Andorra elleni vereségig jutott el." Így. A hanyatlástörténetek esküdt ellensége voltam, de mostanában egyre többször használom. Olyannyira, hogy a következő könyvünkben az egyik fejezet címe az, hogy "A Holdra szállástól a herevasalásig", ami szintén egy hanyatlástörténet. Bármennyire is az ellensége vagyok, azt hiszem, most már elvesztettem azt a fajta tudást, hogy ez nem egy hanyatlás. Ahhoz képest, amit én a világról, az országról, az igazságról gondolok, ahhoz képest ez hanyatlástörténet. És nem félek kimondani, hogy tévedtem. Mindig úgy gondoltam, hogy az aktuális kor elhozza a saját igazságát, és ezért nem lehet hanyatlásként értelmezni ezeknek a koroknak az aktuális eseményeit, most már váltok. Ez egy hanyatlástörténet, aminek az egyik részét látjuk. Ebben Bernd Storck lecserélése szükségszerű és politikailag racionális lépés azzal együtt, hogy semmit sem változtat a struktúrán.
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés