Pelé: Mindegy, hogy ő-e a legnagyobb, olyan dolgokat hajtott végre, amiről mások nem is álmodhattak
Publikálva 30/12/2022 - 17:44 GMT+1
Pelé neve örökre ott lesz a legnagyobbakról szóló vitában, de igazából teljesen mindegy, hogy az-e vagy sem, a sportra gyakorolt hatása tagadhatatlan. Jonathan Wilson felidézte, miért számított ennyire népszerűnek a háromszoros világbajnok brazil labdarúgó, és hogyan változtatta meg szinte egymaga az egész játékot.
Pelé a Santos mezében 1961-ben
Fotó: AFP
82 éves korában elhunyt a labdarúgás egyik legnagyobb ikonja, Pelé, aki példátlan módon háromszor nyert világbajnokságot. A sportágra gyakorolt hatásairól az angol futballszakíró, Jonathan Wilson írt az Eurosportnak.
Az 1970-es világbajnokság egy új korszak kezdetét jelezte.
Ez volt az első világbajnokság, amit a műholdak segítségével élőben közvetítettek; a Telstar, amelyről a hivatalos labdákat is elnevezték. Ezek már színes adások voltak, a napsugár sárga mezben és kobaltkék nadrágban játszó brazilok pedig mindenkinél színesebbnek bizonyultak, és egészen rendkívüli dolgokat műveltek a mexikói forróságban. Brazília győzelmét követően a Jornal do Brazil azt írta: „ez ahhoz hasonlatos, mint amikor az amerikaiak meghódították a Holdat.” A brazilok a NASA edzésmódszereit felhasználva készültek a tornára, ahol aztán olyan futballt játszottak, amely az egy évvel korábbi holdra szálláshoz hasonlóan az egész emberiség győzelmének hatott. Beköszöntött a modernitás, és vele együtt az a szépség, amit a modernitás magával hozhatott.
Mindennek Pelé állt a középpontjában: 29 éves volt, a negyedik világbajnokságán szerepelt, miután az előzőről tulajdonképpen simán kizúgott a csapattal. Még Brazíliában is megjelentek a kétkedő hangok, amikor elkezdtek keringeni a rövidlátásával kapcsolatos pletykák. De aztán mégis olyan dolgokat hajtott végre, amelyről mások még csak nem is álmodhattak volna.
A tornára Carlos Alberto, az Olaszország elleni döntőben szerzett találata tette fel a koronát, amit Pelé egy tökéletesen időzített passzal készített elő. Mintha csak a képességeinek esszenciáját láttuk volna az 1970-es tornán. A labdaérzéke természetesen kiemelkedő volt, emellett találékonyság jellemezte, és sokkal jobb volt a levegőben, mint azt a testfelépítése alapján gondoltuk volna: korábban már szerzett egy tankönyvbe illő fejesgólt a meccsen. Leginkább viszont az különböztette meg a többiektől, az emelte a puszta zsenialitás fölé, a legnagyobbak közé, hogy a különböző mintázatokat, formákat és lehetőségeket egy pillanattal mindenki másnál korábban észrevette.
Egészen lenyűgöző, hogy egy, a gólszerzés iránt megszállott játékos (a Guinnes Rekordok könyvében hivatalosan elfogadott adat a karrierje során szerzett 1279 gól, amelyben természetesen a barátságos meccsek is benne vannak, amelyek egy része valóban éles volt, mások kevésbé) pályafutásának legemlékezetesebb pillanatai közül mennyi kötődik olyan mozzanatokhoz, amikor egyébként nem szerzett gólt. Az uruguayiak elleni csele, a félpályás lövése Csehszlovákia ellen, a Gordon Banks által kivédett fejese. Lőhetett akárhány gólt is, nem a hatékonysága ragadt meg leginkább az emberekben, hanem a kreativitás és a szépség: hogy amit ő csinált, az igazából művészet volt.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2022/12/05/3503666-71420488-2560-1440.jpg)
Pelé a brazil válogatottban 1958 körül.
Fotó: Getty Images
Talán ez teszi egy picit támadhatóvá is Pelét. Azok, akik 1960 után születtek, sokkal könnyebben hozzáférhetnek a Diego Maradona kivételes megoldásait tartalmazó emlékekhez. Beférkőznek a kétségek: Pelé valóban annyira jó volt? Vagy csak régi foci, ami nem is igazán olyan, mint a mostani? Sokatmondó, hogy Nagy-Britanniában a Menekülés a győzelembe című filmben szerzett ollózós gólja a legismertebb. A profi futball utáni Pelé minden egyes reklámmal, a pénzszerzésre tett kísérletekkel, és a ráaggatott globális nagykövet-státusszal, valójában magában hordozott egyfajta szerencsétlen naivitást is. (Miközben micsoda márka lett az önmagában semmit sem jelentő Pelé szóból, amit az egyik gyerekkori barátja adott a fiatal Edson Arantes de Nasciamentónak.)
Az 1958-as világbajnokság döntőjében szerzett gólja, amikor felemelte a svéd védők között a labdát, majd kapásból a kapuba vágta, leginkább azért volt figyelemreméltó, mert 17 évesen lőtte, az ott megcsillogtatott képességeit azonban bármely modern csatártól elvárnák. De tekintsünk vissza mondjuk az 1963-as Libertadores-kupa döntőjére, amelyen a Santos oda-vissza legyőzte a Boca Juniorst. Noha a Santos öt gólja közül csak az utolsót szerezte Pelé, lenyűgöző teljesítményt nyújtott. Ott volt az akció középpontjában: irányító és gólszerző egy személyben. Bátor játékos volt, aki elviselte a félelmetes rúgásokat, kellően erős volt, nagyszerű egyensúlyérzékkel rendelkezett, és persze technikailag is mindenki felett állt. És észrevett dolgokat. Ő volt a főszereplő és a rendező is.
Az a benyomás, miszerint ő egy régi korban ragadt modern játékos, különös érzetet adott a játékának. Nem egészen tartozott ahhoz a világhoz, amely erős aurát biztosított a számára. Ezért is alakult úgy, hogy az eredményei mellett, amelyek magukba foglalnak három világbajnoki címet, két Libertadores-kupa sikert, és számos Paulista- és brazil bajnoki címet, pluszban az olyan történetekkel, minthogy a biafrai háború alatt ideiglenes fegyverszünetet kötöttek, hogy lássák őt játszani, egészen Diego Maradona felbukkanásáig univerzálisan őt tartották a valaha volt legnagyobbnak.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2022/12/15/3508828-71523728-2560-1440.jpg)
Pelé ünnepel az 1970-es világbajnokságon.
Fotó: Getty Images
Valóban ő volt a legnagyobb? Ez alapvetően egy meddő vita, amely alattomos módon arra ösztönzi az egyik játékost támogatókat, hogy hibákat keressenek a másik jelöltben. Sokkal relevánsabb, hogy a már visszavonult játékosok közül ketten, talán hárman vannak a jelöltek között. Ott van Pelé, ott van Maradona, és talán Alfredo Di Stefano, noha az kétségtelenül utóbbi ellen szól, hogy soha nem játszott világbajnokságon.
Az 1970-es világbajnokság által beharangozott fényes jövő végül illúziónak bizonyult; ez volt a labdarúgás Woodstockja. Nem az egyéni tehetség kibontakozásának aranykorszakát hozta el a mexikói hőségben és magaslaton megrendezett torna, helyette ez volt az utolsó vb, mielőtt a presszing és a játékrendszerek örökre átvették az uralmat a labdarúgás felett. Pelé nagyszerű ikonja volt a lezáruló korszaknak, egyszersmind a gondolkodása és a fizikalitása átvezették a labdarúgást a modernitásba.
Igazából lényegtelen, hogy ő-e minden idők legnagyobb labdarúgója. Nagyszerű játékos volt, aki talán a legnagyobb világbajnokságnak volt a legnagyobbja, a dicsőség esélyének nagy pillanatában, Mexikóban. 1970-ben, abban a bizonyos hónapban a legjavát adta annak, amire az emberiség képes lehet.
Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés