„Cirkusz, szégyen, szánalmas” – káoszba fulladt 120 perces focimeccsel indult az olimpia

A 2024-es párizsi olimpia már megnyitó előtt elkezdődött, a labdarúgótorna pedig az elsők között rajtolt el egy Argentína-Marokkó meccsel. A találkozó szokatlanul hosszú ráadásában az argentinok egyenlítése után kitört a balhé, a félbeszakított meccs pedig hosszú leállás után a gól érvénytelenítésével folytatódott. A vesztes csapat edzője szerint a szervezőknek van miért magyarázkodniuk.

Marokkói játékosok reklamálnak a játékvezetőnél

Fotó: AFP

Bár a megnyitó ünnepség csak pénteken lesz, a sportesemények pedig igazán csak szombaton indulnak el, valójában már szerdán beindultak a 2024-es párizsi olimpia történései.
Ebben semmi szokatlan nincs, néhány labdajáték tornája hosszú évek óta a megnyitó előtt elkezdődik, ezek az „előrehozott” csoportkörös meccsek pedig többnyire azért nem az olimpia legérdekesebb pillanatai. Most viszont már az első napon olyat láthattunk, amire még nem volt példa.
Az olimpiai focitorna már több mint 20 éve hagyományosan a megnyitó előtt startol, idén pedig az olimpia első meccsén rögtön az egyik esélyes Argentína lépett pályára Marokkó ellen. A nyitás előzetesen sem tűnt simának a dél-amerikaiak számára, a mérkőzés pedig igazolta is ezt a várakozást.
Marokkó a második félidő elején Soufiane Rahimi duplájával már 2-0-ra is vezetett, innen tudott Argentína Giuliano Simeone góljával szépíteni a 68. percben. A rendes játékidőből hátralévő percek argentin nyomással teltek, de egyenlítés nem született. Aztán viszont jött a szokatlanul hosszú ráadás.
A 2022-es labdarúgó-világbajnokságon már láttunk példát arra, milyen az, amikor a FIFA szigorúan számolja a 90 perc során álló játék másodperceit: a tornán nem voltak ritkák a 10+ perces hosszabbítások sem. Az idei Európa-bajnokságon nem ez volt a megszabott játékvezető irányvonal, az olimpián viszont újra ezzel kell számolni. Így aztán a negyedik játékvezető 15 perc hosszabbítást mutatott.
Ennek a maratoni ráadásnak a legvégén Argentína helyzetbe került, egy védéssel és kapufával is járó kavarodás után pedig a többedik kipattanó Cristian Medina elé került, aki közelről meg is szerezte az egyenlítést. Legalábbis úgy tűnt.
A gólt látva a Saint-Étienne-i helyszínen lévő dühös marokkói drukkerek dobálni kezdték a pályán lévő játékosokat, többen pedig a pályára is rohantak. Az élő közvetítés azzal ért véget, hogy a játékvezető a balhé közepette látszólag le is fújta a meccset. Hivatalosan viszont csak felfüggesztették a találkozót.
Ezt követően a stadiont kiürítették. Jó másfél óra telt el, mire a szervezők eldöntötték, hogy a meccset márpedig folytatják, a csapatok pedig újra a pályára vonultak, hogy egy rövid bemelegítés után játszanak pár percet. Közben viszont változott az eredmény.
A videóbíró rendszer ugyanis megállapította, hogy az egyik argentin játékos lesen állt az egyenlítő gólhoz vezető kavarodás során, így Medina gólját egyből az újrakezdés után érvénytelenítették. A meccs 2-1-ről folytatódott és így is ért véget pár perc játékot követően.
A meccs után érthető módon a nem mindennapi események jelentették a fő beszédtémát. A legfurcsább a helyzetben az volt, hogy tiszta szervezői kommunikáció hiányában másfél órán át tényleg mindenki azt hitte, vége a mérkőzsének. Mint kiderült, maguk a csapatok is.
- mondta el Javier Mascherano, az argentin olimpiai válogatott edzője.
Az egykori játékos szerint – aki maga is kétszeres olimpiai bajnok 2004-ből és 2008-ból – eredetileg egyik csapat sem akarta folytatni a meccset, a szervezők pedig a „FIFA-t felhívva” jutottak erre a döntésre.
„Szégyen, hogy ilyesmi történik és megmérgezi a torna eseményeit. Ilyen egy grundtornán sem történhetne. Szánalmas. Túl az olimpia szellemiségén, a szervezőknek fel kéne nőniük az elvárásokhoz, és egyelőre sajnos nem így tesznek.”
Mascherano szerint hasonló eseménnyel nem csak rövid edzői, de hosszú játékos karrierje során sem találkozott. Utólag viszont kár leragadni a történteken, arra kell koncentrálniuk, hogy a hátralévő két meccsüket megnyerve továbbjussanak.
picture

Javier Mascherano

Fotó: AFP

„Ez egy cirkusz, de ez van. Ez nincs az irányításunk alatt. Megmondtam a srácoknak, hogy előre kell tekintenünk, meg kell próbálnunk hat pontot szerezni. Azzal továbbjuthatnánk, ez az eset pedig kellő energiát és dühöt biztosíthat a folytatáshoz.”
A szervezők egyelőre szűkszavúan kommunikáltak az esetről, azt viszont igyekeztek tisztázni, hogy nem az (egyébként egyértelműen helyes) VAR-ítélet meghozása tartott másfél órán át, hanem a szurkolók miatt veszélyessé vált helyszín biztosítása.
A játéknap hátralévő meccsei aztán nagyobb probléma és hasonlóan meglepő eredmény nélkül lezajlottak, így lehet bízni benne, hogy a torna normális mederben folytatódik. Az viszont biztos, hogy ilyen furcsa olimpiai nyitányt nagyon régen láttunk utoljára.
Források: ESPN; Guardian; BBC
Párizs 2024 - Nézd élőben az olimpia minden pillanatát kizárólag a Maxon!
picture

Párizs 2024 borító

Fotó: Eurosport

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés