Labdarúgás: argentin többségi tulajdonba került az NB I-es Zalaegerszeg, bemutatkozott az új vezetőség
Labdarúgó NB I - Argentin többségi tulajdonba került az NB I-ben szereplő ZTE futballcsapata, amelynek ügyvezető elnöke, Damián Pedrosa és sportért felelős elnöke, Andrés Jornet pénteken, sajtótájékoztatón mutatkozott be Zalaegerszegen.
Messi pompás gólt szerzett szabadrúgásból a Porto ellen
Videó forrása: SNTV
Pedrosa azt mondta, hogy nagyon messziről jöttek, és tudják, milyen fontos a közösségnek ez a csapat. Nagy elköteleződéssel és felelősséggel érkeztek Zalaegerszegre, ami a saját városukhoz is hasonló, három hét után már otthon is érzik magukat.
Úgy fogalmazott, hogy a következő időszak sok munkával telik majd, ami sok motivációt igényel. A tehetséggondozásról, a játékosok neveléséről, a fenntarthatóságról fog szólni, hogy az ambiciózus terveiket megvalósítsák. Hogy a most is magas szinten lévő klub még komolyabb pozícióba kerüljön, abba nagyon kemény munkát kell fektetni.
Kérdésre válaszolva Pedrosa arról is beszélt, hogy a közösség és a tehetség szempontjából nem könnyű a zalaegerszegihez hasonló csapatot találni. Több mint 13 éve dolgoznak ebben az iparágban, és azért választották a ZTE-t, mert ez egy jó csapat, jó közösség, a befektetett kemény munka pedig meghozza majd a gyümölcsét.
Nem ígérnek elérhetetlen dolgokat, a hitvallásuk a kemény munka és az ambíció, motiváció - jegyezte meg, a pénzügyeket illetően pedig szintén átláthatóságot ígér.
Jelezte, hogy egy tulajdonosi csoport áll a vezetésük mögött, de hogy pontosan kik lesznek még az új vezetők, azt most nem árulta el, őket majd július 19-én mutatják be.
A tulajdonosi szerkezet változására vonatkozó MTI-kérdésre Andrés Jornet annyit válaszolt, hogy ezt is a későbbiekben tisztázzák majd, olyan csoportról van szó, amelynek kiterjedt nemzetközi kapcsolatai vannak.
- Nagy átalakulás jön a Zalaegerszeg vezetőségében: 11 év után távozik a klub elnöke
- Újabb edzőváltás az NB I-ben, az elbukott kupa-elődöntő után menesztették a ZTE edzőjét
- Debreceni döntetlennel biztosította be harmadik helyét a kupagyőztes Paks, bennmaradt a ZTE
Elmondta még, hogy rövid távú céljuk a klub fenntartása a jelenlegi szinten, és idővel tovább emelni a rangját. Ehhez elegyíteni szeretnék a fiatal magyar és külföldi tehetségek tudását. Végh Gábor - aki 11 évig volt a klub többségi tulajdonosa - személetmódját és tapasztalatát a sajátjukkal szeretnék egybefogni és közösen a legjobbat kihozva létrehozni egy új csapatot.
A helyszínen kiosztott sajtóanyag szerint Damián Pedrosa az argentin Club Atlético Talleresnél kezdte labdarúgókarrierjét. Első cégét 26 évesen alapította, amellyel 11 kontinentális döntőt rendeztek, köztük a 2024-es Copa Américát az Egyesült Államokban.
Andrés Jornet a mexikói CF Pachuca csapatánál kezdett játékosmegfigyelő-gyakornokként, majd Córdobában csatlakozott a Club Atlético Talleres csapatához vezető játékosmegfigyelőként. 2020-ban igazolt át az Orlando Cityhez, egy évvel később pedig a horvát NK Istra 1961 sportigazgatója lett. 2022-ben tért vissza az idén nemzetközi szuperkupát nyert Tallereshez, miközben a mexikói első osztályban szereplő FC Juáreznél is dolgozott.
(MTI)
Borítókép: A zalaegerszegi csapat játékosai az OTP Bank Liga, 5. fordulójából elhalasztott ZTE FC–Ferencvárosi TC mérkőzés után a Zalaegerszegi ZTE Arénában 2025. február 5-én. ZTE FC-Ferencvárosi TC 2-2. MTI/Katona Tibor
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)