Az első 2025-ös edzőváltás után rangadón javítana a Diósgyőr, de a Ferencvárosra is vízválasztó meccs vár.

Jön az NB I 21. fordulója, benne az MTK-DVTK meccsel, melyen két gyenge formában lévő dobogóaspiráns csap össze. A Ferencváros zárja majd a kört, de nem lesz könnyű dolguk Fehérváron.

Döntetlent és egy súlyos sérülést hozott a DVTK-Újpest mérkőzés - Fotó: Kovács Peter/Magyar Nemzet

Fotó: Motorsport-Total.com

MTK Budapest-Diósgyőr, péntek 20.00
Mind az MTK-nak, mind a Diósgyőrnek olyan mérkőzés következik, amely kihatással lehet az egész idényre. A DVTK-nál közös megegyezéssel szerződést bontottak - értsd: kirúgták - Vladimir Radenkoviccal a három gyengébben sikerült tavaszi meccs után. Horváth Csenger radikális változtatásai miatt lehetett számtani a szerb menesztésére, de még mindig 4. helyen áll a miskolci csapat. Ősszel idegenben győzött az MTK, most Horváth Dávidék aláírnák ezt a kimenetelt látatlanban.
Puskás Akadémia-Kecskemét, szombat 14.30
Az éllovas Puskás Akadémia és a sereghajtó Kecskemét mérkőzése alapesetben formalitás lenne. Ugyanakkor a Felcsút gépezete kissé dízeles, hiszen Debrecenben is az utolsó percben sikerült nyerni, míg a Kecskemét a legjobb formában lévő csapat. Gera Zoltán legénysége berámolt egy ötöst az MTK-nak múlt héten, így a PAFC sem lehet biztonságban. Balszerencséjükre az összes rivális tudott pontot/pontokat szerezni a DVSC-n kívül, így még mindig csak a tabella végén kullog a KTE. Októberben sima felcsúti siker született, de ne vegyünk mérget, hogy megismétlődik.
Paks-Debrecen, szombat 17.00
A Paks - kihasználva a dobogóra hajtó csapatok vesszőfutását - már a 3. helyen áll. Az előző fordulóban 2-0-ra nyertek a Groupama Arenában Böde Dániel duplájával. A 38 éves csatár 11 góllal vezeti a góllövőlistát, de egyelőre nem gondol az aranycipőre, mert ahhoz kevés a játékperce. A DVSC ismét a kiesőzónában van, de Nestor El Maestro csapatában bőven van potenciál, így akár meglephetik a paksiakat. Ősszel 5-0-ra győzött a Paks idegenben, akkor a mezt is levetették a szurkolók Dzsudzsákékról, és akkor hangzott el az azóta klasszikussá vált: a klub az első, nem a tv...
Nyíregyháza-Újpest, szombat 19.30
Területi rangadót nyert a Szpari a Diósgyőr otthonában, így Tímár Krisztián gárdája átmenetileg vonal fölé tudott kerülni. Az Újpest ellen akár folytathatják is a fentebb lépegetést, mivel a lilák borzalmas formában vannak, de ami még borzalmasabb, az a mutatott játék. Az Újpest akár a bajnoki címért (nem vicc!) is küzdhetne, de a védekezés rendbetételén kívül Bartosz Grzelak tudománya elfogyni látszik. Szombat estére ideális program lehet a mérkőzés megnézése, mert a nyíregyháziak játékát jó nézni egész idényben.
ETO FC Győr-Zalaegerszeg, vasárnap 15.30
Miután az ETO legyőzte a Vidit, már megelőzte ősi riválisát a tabellán és üldözőbe vette az Újpestet. Borbély Balázs mellett a vezetőséget kell dicsérni, hogy bíztak a fiatal szakemberben, és a gyenge eredmények ellenére nem menesztették a szezon elején. A befektetett munka megtérülni látszik. A ZTE Újpesten zsákolt be 3 pontot, ha nincs a szerencsétlen büntető Kecskeméten, akkor veretlen lenne Márton Gábor alakulata tavasszal. Ha Győrben is nyernének, akkor megelőznék hétvégi ellenfelüket.
Fehérvár FC-Ferencváros, vasárnap, 18.00
A Vidi és a Ferencváros is pályára lépett hét közben, bár a fehérváriaknak egy nappal többet lehet pihenni a vasárnapi meccs előtt. A Fehérvárnál Pető Tamásnak - elmondása szerint - harmadszor kell csapatot építeni ebben az idényben, és nem jár messze az igazságtól, mert sorra értékesíti kulcsembereit a klub. A Ferencváros hátránya lassan tetemesnek mondható a PAFC mögött, de a minőségi előny még mindig a fővárosiaknál van. A Vidi legutóbbi két bajnokiját - és két Fradi elleni meccsét - elbukta, egy újabb vereség a veszélyzóna felé sodorná őket.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása