Kecskeméten és Debrecenben sem ilyen őszre számítottak - NB I őszi értékelő
Publikálva 23/12/2024 - 13:31 GMT+1
A 2024-es év végéhez közeledve a jelenleg futó OTP Bank Liga idényét vesszük górcső alá, pontosabban a csapatok teljesítményét vizsgáljuk meg.
dvsc.hu
Fotó: From Official Website
Elsőként a két kieső helyen tanyázó együttessel, a Kecskeméttel és a Debrecennel foglalkozunk.
12. Kecskemét
Az előző két idényben bőven felülteljesített az alföldi alakulat. Kecskeméten az újoncként szerzett ezüstérem csodaszámba ment, majd egy évvel később az utolsó fordulókban sikerült kiharcolni a 6. helyet, amivel kedvezőbb lett a csapat sorsolása - több hazai meccset játszhat ebben az idényben. Újként hatott, hogy a pályát felújították nyáron, így a korábbiakhoz képest jobb körülmények fogadták az idelátogató csapatokat.
A keret minősége viszont most utolérte a Kecskemétet. Horváth Krisztofert nem sikerült pótolni, így pedig a helyzetek kialakítása és befejezése komoly kérdés lett Kecskeméten. A gyenge szereplésnek az áldozata Szabó István lett, aki az első számú sikerkovács volt a projektben. A szakembert Gera Zoltán váltotta, akinek még nem voltak élvonalbeli tapasztalatai, és egy kilencmeccses vereségszéria közepébe csöppent.
Ugyan az év vége felé volt némi javulás, de így is a tabella utolsó helyén telel a Kecskemét. Télen biztosan lesz változás a keretben, már szerződtették Driton Camajt Kisvárdáról, aki minőségi igazolás lehet.
11. Debrecen
Azok után, hogy két éve dobogón zárt a DVSC, senki nem gondolt ekkora visszaesést Debrecenben. Az év elején valami megtört a csapat és Srdjan Blagojevic között, így a vezetőség megköszönte a szerb edző eddigi munkáját és menesztette pozíciójából.
A megváltót Máté Csabában látták, de borzalmas véget ért a sztori. Mérkőzést sem tudott nyerni a Fradi állandó beugrója, és őt is kirúgták a Lokinál. Dombi Tibor kétszer is megbízott edző volt az ősszel, de mégsem őt, hanem Nestor El Maestrót nevezték ki 2024 végén. Komoly javulás egyelőre a szerb szakemberrel sem történt, bár a Ferencváros 5-4-es legyőzése megmutatta, hogy van ebben a DVSC-ben több is.
Debrecenben nem feltétlen a keretben kell keresni a probléma fő forrását - bár nem a legerősebb az állomány -, de ennél jobb eredményre lehetnek képesek tavasszal. Ha folytatódik a negatív széria, akkor ismét szembe kell nézni a kieséssel, mint pár éve.
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés