Gera Zoltán marad az NB I-től elköszönő Kecskemét élén, a kezdeti sokk után a feljutás a fő cél
A másodosztályban is Gera Zoltán marad a labdarúgó NB I-től búcsúzott Kecskeméti TE vezetőedzője, a klubnál pedig az azonnali visszajutás lesz a cél a következő idényben.
Gera Zoltán (Fotó: Bús Csaba)
Fotó: From Official Website
Kovács András, a KTE tulajdonosa az egyesület honlapjának adott interjúban közölte, hogy a szakmai stábot továbbra is a 97-szeres válogatott Gera vezeti, akinek a munkáját változatlanul a szintén egykori válogatott Csizmadia Csaba segíti majd.
"Szeretnénk visszajutni, ebben hiszünk is, de nem erőszakolhatjuk meg az identitásunkat és a gazdasági lehetőségeinket sem. A kezdeti sokk után kezdjük megemészteni a helyzetünket, kezd körvonalazódni a kép, az NB II-ben egy igen versenyképes költségvetéssel, feljutásra abszolút alkalmas körülményekkel fogunk nekivágni az évnek, a sikerért mindent meg is fogunk tenni" - jelentette ki a tulajdonos.
Kovács elmondta, Májer Milán, Zsótér Donát, valamint a külföldi játékosok biztosan távoznak, utóbbiak elsősorban azért, mert nem szeretnének a magyar szövetség támogatásáról lemondani. A sportvezető hozzátette, a stadion és az edzőpályák fejlesztésére is igyekeznek forrásokat találni, mert előbbi esetében a városi oldali lelátó lefedése jövő nyárig szükséges, különben a továbbiakban nemcsak az NB I-ben, de az NB II-ben sem játszhatnak majd saját pályájukon.
A télen a Valladolidnak értékesített, magyar válogatott Nikitscher Tamásért 600 ezer eurót kapott a klub, az összeg akkor nőhet tovább, ha a középpályás játszik, együttese pedig egyből visszajut az élvonalba - közölte a sportvezető.
A Kecskeméti TE három esztendő után búcsúzott az élvonaltól, miután azutolsó, 12. helyen zárt az OTP Bank Ligában. Egy évvel korábban a hatodik, míg két éve, újoncként a második lett az élvonalban.
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)