A Kecskemét a szezonban először győzött, az újonc továbbra is pont nélkül
A házigazda Kecskemét Nikitscher Tamás duplájával 2-1-re nyert az újonc Győr ellen a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén.
Kecskeméti TE (Fotó: kecskemetite.hu)
Fotó: From Official Website
A kezdés előtt a héten elhunyt Komora Imrére, a korábbi válogatott játékosra, egykori szövetségi kapitányra emlékeztek a játékosok és a lelátón helyet foglalók, köztük Marco Rossi, a magyar nemzeti együttes szövetségi kapitánya.
A nagy hőségben jó iramban kezdődött a mérkőzés, mindkét fél megpróbálta meglepni a másikat, ez a hazaiaknak sikerült jobban, akik Nikitscher remek egyéni megmozdulásának köszönhetően hamar vezetést szereztek. A folytatásban a Győr játszott enyhe mezőnyfölényben, a veszélyesebb lehetőségek mégis a Kecskemét előtt adódtak, s a házigazda a félidő hajrájában egy kontrából megduplázta előnyét.
A szünet után megpróbálta beszorítani kapuja elé ellenfelét a vendégcsapat, de nem járt sikerrel és a szépítő gól sem jött össze. A játékrész derekán Lukács egyedül léphetett ki, végleg eldönthette volna a mérkőzést, de ordító helyzetben végül mellé lőtt. Ezzel együtt a Kecskemét magabiztosan őrizte előnyét, a hajrában leginkább a mezőnyben folyt a küzdelem. Az utolsó percekben aztán több nagy lehetőség is adódott a győriek előtt, s bár előbb Boldor hibázott, majd Kersák védett nagyot, Diarrának végül sikerült szépítenie.
A hazaiaknak két döntetlen és egy vereség után ez volt az első győzelmük a mostani idényben, míg a sereghajtó vendégek továbbra is pont nélkül állnak.
OTP Bank Liga, 4. forduló:
Kecskeméti TE-ETO FC Győr 2-1 (2-0)
MTI
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)