Eggyel több emberrel sem tud összehozni egy vérszegény pontot a Kecskemét, pedig a Fradi segített
Az utolsó fél órában emberhátrányban játszó, címvédő és listavezető Ferencváros egy hajrában szerzett góllal 1-0-ra nyert a sereghajtó Kecskemét vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójának vasárnap esti zárómérkőzésén.
Kecskeméti TE-Ferencváros 0-1 - Fotó: fradi.hu
Fotó: From Official Website
Az első félidőben a kecskeméti játékosok hősiesen küzdve és védekezve igyekeztek megóvni kapujukat a góltól, s végül ezt a céljukat sikeresen el is érték. Az ellentámadásokra ugyanakkor a vendéglátó együttesnek már nem igazán maradt ereje, igaz, egyszer-egyszer azért sikerült eljutni Dibusz kapujáig, de betalálni abba nem tudott a csapat. Ami a Ferencvárost illeti, a fővárosi zöld-fehérek türelmesen próbáltak futballozni, ugyanakkor nem igazán találták a valóban keményen küzdő Kecskemét játékának ellenszerét.
Fordulás után Varga Barnabás erőteljes lövésével megszerezhette volna a vezetést az FTC, de Kersák nagyot védve a kapufára ütötte a labdát. Fél órával a lefújás előtt aztán Kady Borges megkapta a második sárga lapját a játékvezetőtől, így a címvédő emberhátrányba került, a Kecskemét előtt pedig megnyílt a lehetőség egy bravúros eredmény elérésére. Pascal Jansen vezetőedző hármas cserével frissített és egyben alakított a Ferencvároson, de a hazaiak egyre lelkesebben és lendületesebben próbálták megrohamozni a rivális kapuját. A hajrában aztán a kispadról beállt Saldanha és Kehinde összjátéka végén utóbbi kiszorított helyzetből gurított a kapuba, ezzel pedig megpecsételte a hősiesen játszó kecskemétiek sorsát. Dibusznak ugyan a 92. és a 94. percben is nagy bravúrral kellett védenie, de végül a címvédő elvitte a három pontot Kecskemétről.
A házigazda liláknak ez volt sorozatban a kilencedik elveszített meccsük a bajnokságban, és az október közepén vezetőedzőnek kinevezett korábbi ferencvárosi futballista, Gera Zoltán irányításával egymás után ötödször kaptak ki. Az FTC 2014 nyara óta először nyert Kecskeméten.
OTP Bank Liga, 13. forduló:
Kecskeméti TE-Ferencváros 0-1 (0-0)
MTI
Kapcsolódó témák
Kapcsolódó mérkőzések
Kecskeméti TE
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/sport/football/club/logo/300/113204.png)
0
1
Ferencváros
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/sport/football/club/logo/300/4204.png)
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)