Az utolsó perc hozta el a legnagyobb helyzetet a Győr és a Debrecen meccsén
Az ETO FC Győr hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a sereghajtó Debrecennel a labdarúgó OTP Bank Liga 24. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.
ETO FC Győr-Debreceni VSC 0-0 - Fotó: dvsc.hu
Fotó: From Official Website
A mérkőzés eseménytelen első negyedóráját követően nagyobb sebességre kapcsoltak a vendégek, komoly mezőnyfölénybe kerültek, a hazaiaknak pedig csupán néhány kontrára futotta az erejükből. A hajdúságiak több ígéretes lehetőségig eljutottak, a játékrész utolsó percében pedig Bárány előtt adódott óriási helyzet, ám négy méterről a kapusba fejelte a labdát.
A második félidő nagy győri helyzettel kezdődött, ezt követően viszont a Debrecen visszavette az irányítást és több nagy lehetőséget is kidolgozott, ám a hazai kapus, Petras minden kapura tartó labdát hárított. A győriek az első 45 perccel ellentétben a másodikban Njie lehetőségét leszámítva teljesen veszélytelenek voltak a vendégek kapujára, egészen a ráadás utolsó percéig, amikor Gavric megnyerhette volna a meccset a hazaiaknak, ám lövését Hegyi bravúrral védte, így pontot mentett csapatának.
A hajdúsági együttes négy vereség után tudott pontot szerezni, és pontszámban beérte a vasárnap pályára lépő Kecskemétet.
OTP Bank Liga, 24. forduló:
ETO FC Győr-Debreceni VSC 0-0
MTI
Kapcsolódó témák
Kapcsolódó mérkőzések
Györi ETO FC
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/sport/football/club/logo/300/4264.png)
0
0
DVSC
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/sport/football/club/logo/300/103424.png)
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)