Hazatérhet a DAC magyar válogatott középpályása
Publikálva 10/08/2023 - 10:31 GMT+2
A Fehérvár két vereséggel nyitotta az OTP Bank Liga 2023-24-es szezonját. Az Újpest ellen egy órányi emberelőny sem volt elég az egyenlítésre, míg a Ferencváros ellen hazai pályán kapott ki 5-3-ra. A Vidi kerete alapos vérátömlesztésen esik át, úgy néz ki, más filozófiát igyekszik követni a klub - elsősorban magyar játékosokra építve.
Kalmár Zsoltot a Fehérvár FC-vel hozták össze szlovák források, a 28 éves játékos 9 év után játszhatna ismét az NB I-ben.
Fotó: Getty Images
Ennek szólt a hét elején Tóth Balázs kölcsönvétele, akit a Puskás Akadémiából szerzett meg a fehérvári együttes. A magyar válogatott kerettag kapus az előző idényben kiszorult a felcsúti csapatból, viszont a Vidinél stabil kezdő lehet - Kovács Dániel nem volt életbiztosítás, bár Tóth sem tartozik az elitbe a lábbal való játékban.
Szlovák értesülések szerint a fehérváriak legújabb kiszemeltje Kalmár Zsolt, a Dunaszerdahely csapatkapitánya. A magyar válogatott középpályás 2014-ben hagyta ott a Győrt a Lipcse kedvéért. Azóta megfordult az FSV Frankfurtban, illetve a dán Bröndbyben, végül 2018-ban került a DAC-hoz. Itt hamar közönségkedvenccé nőtte ki magát, teljesítményének elismerése a csapatkapitányi karszalag lett.
A jelenleg futó idényben két Ekl-mérkőzésen, valmint két bajnokin lépett pályára - utóbbin mindkétszer csereként, mindössze 29 percet töltött pályán. Összesen 148 tétmérkőzésen 47-szer volt eredményes, valamint 29 gólpasszt osztott ki a DAC-ban.
A Fehérvár számára egészen biztosan erősítés lehet, ám nem biztos, hogy Kalmár Zsolt oldja meg a csapat problémáit. Labdás periódusokban nagy előny lesz Kalmár stílusa, hiszen képes a vonalak között felvenni a labdát, átlövésekben, valamint pontrúgásokban is erős. Hourival tökéletes egyveleget alkothatnak, bár a Vidi játékát elnézve inkább ad hoc módon zajlottak eddig a támadásvezetések.
Ugyanakkor Kalmár helyett - mivel Houri hasonló profilú futballista - egy minőségi hatos játékosra lenne szüksége a Fehérvárnak. Flores és Christensen egyaránt kiemelkedő képességű, sőt labdával mindketten jól boldogulnak, ám egyikőjük sem az a kimondottan romboló típusú ember. Ami a Fradinál előbb Laidouni, majd Besic, aztán Anderson Esiti, az jelenleg nincsen a Vidinél.
Ezzel egy kritikus ponthoz érkeztünk el, hiszen a fehérváriak achilles-ina a kontrák megállítása, márpedig ha nincs ehhez megfelelő játékos, az eredmény ugyanaz lesz, mint eddig: lassú, körülményes labdás momentumok, labdavesztés utáni fejetlenség.
Azt már ide sem vesszük, hogy mekkora kockázatot vállal Kalmárral a Fehérvár, hiszen a középpályás több súlyos sérülést ült ki az előző években. Összességében a Vidi helyzetét elemezve nincs vesztenivalója a 28 éves játékos szerződtetésével, de az ő fizetésére és átigazolására szánt összegből egy másik lyukat lehetett volna befoltozni.
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés