Kétgólos hátrányból mentett pontot a Debrecen
A Debrecen hazai pályán kétgólos hátrányból felállva 2-2-es döntetlent ért el a vendég Diósgyőr ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 18. fordulójának szombat kora esti mérkőzésén.
Debrecen-Diósgyőr 2-2
Fotó: MTI
A hazaiak kezdték jobban a mérkőzést, irányították a játékot és labdavesztés után agresszíven visszatámadtak. A félidő nagy részében komoly fölényben voltak Dzsudzsák Balázsék, lehetőségeiket azonban nem tudták gólra váltani. A három napja edzőváltáson átesett vendégek pedig az utolsó tíz percre találtak magukra, ami elég volt számukra egy-két komolyabb helyzet kialakításához, de kapuba találni ők sem tudtak.
A fordulás után debreceni rohamokra lehetett számítani, ám még öt perc sem telt el, amikor a DVTK vezetést szerzett, miután Megyeri rossz előreívelését követően Bényei 16 méterről a kapuba lőtt. A meccs megélénkült, a debreceniek pedig azonnal egyenlíthettek volna, de Bárány lemaradt Szécsi centerezéséről, aztán néhány perc múlva a hazai kapus ismét ellenfélhez rúgta a labdát, amiből újabb gólt kapott csapata Jurek hatméteres fejese révén.
A házigazdák jól reagáltak a nehéz szituációra, támadásban maradtak, és Dzsudzsák egy 22 méteres szabadrúgásnál gyönyörűen lőtt a jobb felső sarokba a félidő közepén.
A folytatásban kapkodóvá vált a DVSC játéka, a vendégek könnyedén őrizték előnyüket, sőt, számos veszélyes kontrát vezettek, még azt követően is, hogy emberhátrányba kerültek Szatmári vitatható piros lapja után. A védő egy mozdulatát hátraütésként értékelte a játékvezető. A hajrában aztán a fáradó diósgyőri védők egyre többször maradtak le a hazai beadásokról, és néhány kihasználatlanul maradt hatalmas helyzet után a 89. percben Kusnyír egyenlített, így megosztoztak a pontokon a csapatok.
NB I, 18. forduló:
Debreceni VSC-Diósgyőri VTK 2-2 (0-0)
MTI
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)