Eurosport
Másodszor is fehérvári edzőt buktathat pár hónap leforgása alatt a Vasas
Publikálva 03/03/2023 - 07:57 GMT+1
OTP Bank Liga - Idén még nyeretlen csapatok találkoznak szombaton az OTP Bank Ligában, a vendéglátó MOL Fehérvár a 10. helyen áll, de a sereghajtó Vasas csak két ponttal van lemaradva Huszti Szabolcs együttesétől.
Dárdai Palkó (Fotó: molfehervarfc.com)
Fotó: From Official Website
Roncsderbit rendeznek Fehérváron
Ősszel 2-0-ra győzött a Vasas, ez pedig az utolsó szög volt Michael Boris fehérvári koporsójában, akit menesztettek. A német vezetőedző helyét Huszti Szabolcs - papíron Toldi Gábor - vette át. Eleinte látszódtak pislákoló fények a Vidi játékát illetően, kevésbé próbáltak direkten futballozni, labdakihozatalok erőltetése került fókuszba, de az évek óta jelenlévő probléma nem változott, továbbra sem képes a felállt védelem elleni játékra a Fehérvár. 2023-at borzalmasan kezdték 5 mérkőzésen 3 vereség, 2 döntetlen a mérleg, ennél kevesebb pontot semelyik másik csapat nem szerzett ebben az évben.
A másik oldalon sem rózsásabb a helyzet, a Vasas sem volt képes nyerni még bajnokin idén, igaz ők csak egyszer kaptak ki az Újpest ellen. Ráadásul némi szépségtapasz a Magyar Kupában való továbbjutás, így már a legjobb 4 között találjuk az angyalföldieket. Kondás Elemér csapata azonban továbbra sem mutat hajlandóságot a támadófutballra, ami a táblázat utolsó helyén álló együttestől elég nagy luxusnak tűnik, hiszen túl sok mindent nem lehet védeni ilyenkor. Jól mutatja, hogy a Paks elleni kupameccsen szereztek annyi gólt, mint az idei 5 bajnoki találkozón összesen - 0-0-kal márpedig nehéz lesz bennmaradni.
A Wyscout adatai alapján a Fehérvár és a Vasas is a mezőny hátsó feléhez tartozik az átlagos kaput eltaláló lövések tekintetében. Labdabirtoklási számokat nézve a Vidit csak a Ferencváros előzi meg - ne tévesszen meg senkit, ez meddő mezőnyfölény minden mérkőzésen -, de a támadóharmadban lévő pontos átadásokat figyelve csak középszerű Huszti Szabolcs csapata. A Vasas nem igényli a labdát (50% alatti átlag labdabirtoklás) és csak a Mezőkövesd, valamint a Kecskemét rendelkezik kevesebb pontos támadóharmadban történt passzal. Védekezést nézve a Vasas 4.9, a Fehérvár 4.7 kaput eltaláló lövést "szenved el", ami egyáltalán nem nagy különbség, ugyanakkor érzékelhetjük a Vasas védekezésre koncentráló játékát, és a fehérvári középpályán, védelmen átrohanó kontrákat.
Önmagában a Fehérvár nagy gondja, hogy rosszul támad - felállt védelem ellen nincs ellenszer -, és rosszul védekezik - nem tudják megállítani a kontrákat, pontúgások utáni szituációk. Az 1.20 átlagos xG-t szinte tökéletesen hozzák, de az 1.31 xGA iszonyatosan magas, erre ráadásul 1.48 GA a valóság. A keret minőségéhez képest mindkét területen alulteljesítenek, a kapus Kovács Dániel nem erre a játékrendszerre alkalmas, lábbal könnyen zavarba hozható, a Mezőkövesd elleni mérkőzésen ez érződött rajta, illetve a védelmen is egy magasabb presszing esetén. A védekező harmadból lassan, körülményesen juttatják el a játékszert a támadó harmadba, ott pedig gyakran tanácstalan fehérvári játékosokat látunk, akik U-alakban passzolgatnak, majd ad-hoc módon ívelik be középre a labdát. Védekezésben nem rendelkeznek olyan minőségű ütközőkkel mint Anderson Esiti, vagy Muhamed Besic, így könnyedén kontrázzák meg a kinyílt csapatot.
A Vasasnál hiába van potenciál a keretben, Kondás Elemér túlságosan biztonsági futballt szeretne megvalósítani, a reaktív stílus azonban eddig nem fizetődött ki. Védekezésben hiába nem néz ki vészesen az átlag 1.31 xGA - melyet ráadásul túlteljesítenek a valóságban -, ellenben kevés helyzetet alakítanak ki, amit gyenge minőségben használnak ki. 2023-ban náluk csak a Ferencváros kapott kevesebb gólt a bajnokságban, de mindössze 3 gólt szereztek, ez holtversenyben a legrosszabb mutató a Zalaegerszeggel.
Egy biztos, az őszi meccs kimeneteléhez hasonló forgatókönyv minimum felveti a kérdést Huszti Szabolcs menesztésével kapcsolatban, mert egy vereséggel már a kiesőzónába sodródna a Fehérvár, amely nagyon rosszul néz ki ilyen költségvetés és ilyen minőségű keret mellett - nem mintha a jelen helyzet ne lenne elég rossz.
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés