A nyeretlenül sereghajtó Újpest a 31. perctől emberelőnyben futballozva sem tudta legyőzni vasárnap a Kisvárdát, amely a gól nélküli döntetlennel ismét átvette a vezetést a tabellán a labdarúgó OTP Bank Liga kilencedik fordulójában.

A várdaiaknak ez volt az idénybeli első döntetlenjük, míg a fővárosi lila-fehérek immár kilenc meccs óta nyeretlenek a bajnokságban.
Kiegyenlített küzdelmet hozott az első félidő, melynek során még úgy sem esett gól, hogy félóra után emberhátrányba került a házigazda. A szünetig az Újpest nem tudta érvényesíteni túlerejét, pedig a kiállítás után egy cserével támadóbb felfogásra váltott, védő helyett csatárt küldött a pályára Michael Oenning vezetőedző.
OTP Bank Liga
Tragikus kezdés: idén tényleg vége lehet az Újpestnek
04/10/2021 17:33
Fordulás után meddő mezőnyfölényre tett szert a fővárosi együttes, amely a hivatalos statisztika szerint is többet támadott, mint ellenfele. A labdabirtoklási arány teljesen egyenlő volt, de a nem túl magas színvonalú küzdelem során a létszámhátrányban lévő Kisvárda a második félidőben már csak a stabil védekezésre koncentrált. Az Újpest igyekezett, de kreativitás híján nem tudta átjátszani a hazaiak védelmi vonalát, így nem sikerült megszereznie idénybeli első győzelmét.
OTP Bank Liga, 9. forduló:
Kisvárda Master Good-Újpest FC 0-0
  • Kisvárda, 2520 néző, v: Pintér
  • piros lap: Camaj (31.)
  • sárga lap: Ötvös (24.), Mesanovic (79.), illetve Diaby (3.), Kutrumbisz (75.), Viana (93.)
Kisvárda Master Good:
Dombó - Hej, Prenga, Cirkovic, Leoni - Karabeljov, Simovic - Navratil (Czérna, 94.), Ötvös (Asani, 60.), Camaj - Mesanovic (Zlicic, 90.)
Újpest FC:
Banai - Kastrati, Kutrumbisz, Diaby (Mory, 37.) - Bjelos (Simon, 68.), Mitrovic (Szakály P., 87.), Csongvai, Mack, Antonov - Katona (Croizet, 68.), Beridze (Viana, 87.)
UEFA Konferencia-liga
Nem szerzett gólt a visszavágón, kettős vereséggel esett ki az Újpest
12/08/2021 19:47
UEFA Konferencia-liga
Fordított a Basel, hátrányban az Újpest
05/08/2021 21:08