Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

"Éhes a sikerre" a Debrecen frissen kinevezett spanyol vezetőedzője

MTI

Publikálva 08/11/2021 - 18:08 GMT+1

Joan Carrillo lett a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Debreceni VSC vezetőedzője.

Joan Carrillo

Fotó: AFP

Labdarúgó NB I - Joan Carrillo lett a Debrecen vezetőedzője

A klub hétfői sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy másfél éves szerződést kötöttek a spanyol trénerrel, aki számára nem ismeretlen a magyar élvonal, hiszen 2011-től Paulo Sousa segítőjeként Székesfehérváron dolgozott, a 2014-2015-ös szezonban pedig már vezetőedzőként segítette bajnoki címhez az együttest.
A Debrecen 12 fordulót követően három győzelemmel, négy döntetlennel és öt vereséggel, 13 ponttal a kilencedik helyen áll az NB I-es tabellán.
Joan Carrillo a sajtótájékoztatón azt mondta, örült a debreceni felkérésnek, tisztában van azzal, hogy a DVSC sikeres klub, amely itthon és külföldön is letette már a névjegyét.
A szakvezető nagy motivációval érkezett Debrecenbe, mint fogalmazott, "éhes a sikerre" és mindent megtesz ennek érdekében. A Lokinak számos mérkőzését megnézte, úgy érzi, ismeri a játékosokat, és külön előnynek mondta, hogy fiatalok és már nemzetközi hírnevet szerzett játékosok együtt alkotják a csapatot. Carrillo számára a legfontosabb, hogy stabilizálja a csapatot, és ebben szerinte fontos szerepe van a szurkolóknak is.
Tőzsér Dániel sportigazgató jelezte: a keddi edzést már Joan Carrillo tartja. A szezon elején megfogalmazott céljuk nem változott, továbbra is a biztos bennmaradás és a klub helyzetének stabilizálása a legfontosabb - tette hozzá.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés