Paprikás hangulat, sokak által megkérdőjelezett bírói ítéletek, három gól az utolsó negyedórában. Csak az első 80 percet tudtuk volna feledni…

A forduló kezdete előtt az MTK állt kieső helyen, az Újpest pedig két győzelemmel éppen kikerült onnan. A budapesti rangadó tehát a kieső zóna elkerüléséről szólt. A csapatok azonban a játékidő nagy részében nem mutattak különösen komoly motivációt az esetleges győzelemre. A hirtelen megérkező hideg is azt érzékeltette, ezen a meccsen minél hamarabb szeretne túl lenni mindkét csapat.
A hangulat akkor kezdett el fokozódni, amikor a 73. percben egy meginduló újpesti ellentámadás végén a játékvezető rögtön piros lappal kiállította Marko Perkovićot, az MTK hátvédjét. A szabadrúgásból azonban nem lett semmi. A tovább paprikásodó játékosok akkor lettek még mérgesebbek, amikor a 82. percben a játékvezető megadta a második sárgalapját a még csak 30 percet a pályán lévő újpesti Tallónak...
OTP Bank Liga
A Fradit és az Újpestet is bünteti az MLSZ a szurkolói rendbontások miatt
21/12/2021 19:00
A két perccel későbbi, újabb ellentámadásból Yohan Croizet révén végül vezetést szerzett az Újpest. 4 perccel később az újpesti 16-os előterében két MTK-játékos rúgott össze egymással, a bíró azonban az éppen becsúszó, és a labdát elrúgó újpesti Csongvai Áront találta szabálytalannak. (Márton Gábor, az MTK vezetőedzője szerint veszélyes játék miatt jogos volt a szabadrúgás.) A megítélt szabadrúgást Kovácsréti Márk a felugró újpesti sorfal alatt gurította a jobb alsó sarokba.
Amikor már mindenki elkönyvelte a döntetlent, az 5 perc hosszabbítás utolsó momentumaként sarokrúgással jött a hazai csapat.
A beívelt labda a kapura tartva egy újpesti játékos kezén pattant meg. A 97. percben lőtt tizenegyest Bojan Miovski értékesítette, ezzel az MTK az utolsó 10 percben fordította meg a mérkőzést.
A forduló végére a kék-fehérek ezzel feljöttek a tabella kilencedik, már nem kieső helyére, az Újpest viszont a 11. helyen állva kiesne az NB1-ből, ha most rendezték volna az utolsó fordulót.
https://i.eurosport.com/2021/12/05/3266782.jpg
Az újpesti vezetőedző természetesen nem volt elégedett a látottakkal. Michael Oening a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón így nyilatkozott
„Nagyon fontos mérkőzést veszítettünk el. Őszintén szólva egy idő után nem tudtam követni a látottakat, annyi zavaros bírói ítélet volt. Az ellenünk ítélt szabadrúgás előtt, amiből gól született, például a mi játékosunk ellen történt szabálytalanság. De ha a játék összképet nézem, az MTK megérdemelte a győzelmet. Számtalan helyzetet kidolgoztak, minket sokszor a szerencse mentett meg a góltól. A 86. percben megszerzett vezetés után ki kellett volna bírni, haza kellett volna hozni a három pontot.”
Márton Gábor, az MTK nemrég kinevezett vezetőedzője pedig ezt mondta:
„Nagyon örülök az eredménynek. Az gondolom, megérdemelten nyertük meg ezt a mérkőzést, még ha a végén nem is így nézett ki. A szabadrúgásból szerzett gól után úgy éreztem, megnyugodott a csapat, és bennünk van esetleg a fordítás is. Nem tudom, mennyire volt tudatos, hogy a sorfal alatt rúgta a labdát (Kovácsréti), de ezt tanítani kellene. Továbbá nagyon örülünk újonc játékosunk, Várkonyi Bence bemutatkozásának. Ezek az MTK-nál nagyon fontos dolgok.”
OTP Bank Liga
Nem bírt a Fradi az MTK-val az örökrangadón
24/10/2021 18:09
OTP Bank Liga
Tíz ember ellen sem jött össze az Újpest első győzelme, pedig már kilenc forduló lement
17/10/2021 14:51