Az Olympique Lyon, az Aston Villa és a Freiburg is nyolcaddöntős az Európa-ligában az alapszakasz utolsó fordulója előtt

Az Olympique Lyon, az Aston Villa és a Freiburg is győzött csütörtökön, a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának utolsó előtti, hetedik fordulójában, így mindhárom együttes biztosította helyét a nyolcaddöntőben.

Milánó-Cortina 2026 - A Te Olimpiád. A Te választásod.

Videó forrása: Eurosport

Hat kör után a francia, az angol csapat, valamint és a dán Midtjylland egyaránt 15 ponttal állt az Európa-liga tabellájának első három helyén, és a hetedik körben mindhárman idegenben léptek pályára.
A Lyon a svájci Young Boys otthonában szerepelt és győzött 1-0-ra, míg az Aston Villa a Fenerbahce stadionjában nyert szintén 1-0-ra. A dán együttes a norvég Brann Bergennel játszott közönségszórakoztató meccset, melyen a hazaiak kétszer is egyenlítettek, ám a Midtjylland 70. percben szerzett harmadik góljára úgy tűnt, már nem tudnak válaszolni, végül azonban a ráadás kilencedik percében büntetőhöz jutottak, amit Joachim Soltvedt értékesített, így pedig 3-3-as döntetlennel zárult az összecsapás.
A Lyonhoz és az Aston Villához hasonlóan a mögöttük egypontos hátránnyal álló Freiburg ugyancsak 1-0-s sikert aratott - a vendég Makkabi Tel-Aviv felett - és így már szintén biztosan nyolcaddöntős.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
A 36 csapatos, nyolcfordulós El-főtábla első nyolc helyezettje egyenes ágon a nyolcaddöntőbe jut, míg a 9-24. helyezettek oda-visszavágós párharcokban küzdenek meg a legjobb 16 közé kerülésért. A 25-36. pozícióban záró együttesek számára véget ér az európai kupaszereplés.
Az Európa-liga döntőjét május 20-án, Isztambulban rendezik.

Európa-liga, alapszakasz, 7. forduló:

A kora esti mérkőzések eredményei:
Feyenoord (holland)-Sturm Graz (osztrák) 3-0 (1-0)
Fenerbahce (török)-Aston Villa (angol) 0-1 (0-1)
PAOK (görög)-Real Betis (spanyol) 2-0 (0-0)
Viktoria Plzen (cseh)-FC Porto (portugál) 1-1 (1-0)
Young Boys (svájci)-Olympique Lyon (francia) 0-1 (0-1)
Freiburg (német) - Makkabi Tel-Aviv (izraeli) 1-0 (0-0)
Bologna (olasz)-Celtic Glasgow (skót) 2-2 (0-2)
Malmö FF (svéd)-Crvena zvezda (szerb) 0-1 (0-1)
Brann Bergen (norvég)-Midtjylland (dán) 3-3 (1-2)
Forrás: MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés