Neymar bejelentette, hol folytatja pályafutását azután, hogy szerződést bontott a szaúdi liga éllovasával
A várakozásnak megfelelően visszatér a Santoshoz Neymar, miután kedden közös megegyezéssel szerződést bontott a szaúdi bajnokságban éllovas Al-Hilallal.
Neymar - Fotó: AFP
Fotó: AFP
A február 5-én 33 éves sztárjátékos, aki korábban játszott a Santos után az FC Barcelona és a Paris Saint-Germain csapatában, 2023 augusztusában került 90 millió euró körüli összegért az Al-Hilalhoz, melynél sajtóhírek szerint idényenként több mint 100 millió eurónak megfelelő összeg járt neki. A 79 találattal a brazil válogatott legeredményesebb gólszerzője azonban nagyon keveset játszott - összesen hét mérkőzésen lépett pályára -, mivel két hónappal az érkezése után térdszalagszakadást szenvedett. Egy év kihagyás után októberben tért vissza, de fizikális problémák miatt továbbra is alig tudott csapata segítségére lenni.
A brazil sajtó már korábban arról írt, hogy Neymar a Santoshoz szeretne visszatérni, majd Marcelo Teixeira, a brazil klub igazgatója saját közösségi oldalán jelentette be, hogy tárt karokkal várják őt.
A támadó, aki hat trófeát nyert korábban az együttessel, maga jelentette be csütörtökön, hogy hol folytatja pályafutását.
A Santoshoz fogok aláírni
- közölte X oldalán, melyen úgy fogalmazott: csak egy olyan klub, mint a Santos adhatja meg azt a szeretetet, amire szüksége van ahhoz, hogy felkészüljön a következő évek kihívásaira.
Neymar új klubja a második vonal éllovasa.
(MTI)
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)