Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Nem távozik a Tottenhamtől Harry Kane

Eurosport
Eurosport

Publikálva 25/08/2021 - 14:25 GMT+2

Harry Kane, a jövő csütörtöki világbajnoki selejtezőn Budapesten vendégeskedő, Eb-döntős angol labdarúgó-válogatott csapatkapitánya azt mondta: a mostani átigazolási szezonban nem távozik klubjától, a Tottenham Hotspurtől.

Harry Kane could finally be on his way tp City

Fotó: Eurosport

A csatár, aki a londoni egyesület történetének második legeredményesebb gólszerzője, a bajnok Manchester Cityhez tartott, s utóbbi együttes vezetőedzője, Pep Guardiola nyilvánosan el is ismerte, hogy szeretnék őt szerződtetni.

A Spurs ugyanakkor mindig jelezte, hogy a 28 éves támadó nem eladó, s most úgy tűnik, nem is kapott olyan ajánlatot a Citytől, amely az álláspontja megváltoztatására késztette volna.
Kane vasárnap, a Wolverhampton elleni bajnokin lépett először pályára a mostani szezonban, a szurkolók pedig hősként ünnepelték.
"Nagyszerű fogadtatásban részesültem vasárnap, az utóbbi hetekben pedig rengeteg támogató üzenetet kaptam. Ezen a nyáron a Tottenhamnél maradok, és száz százalékig arra összpontosítok, hogy sikereket érjünk el a csapattal" - írta a Twitteren a játékos.
Kane szerződése 2024-ig szól az észak-londoni klubnál, s a megállapodásban nem szerepel kivásárlási ár.
Forrás: MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés