Felfoghatatlan: meccs közben összeesett és 44 évesen elhunyt a Konferencia-ligában csodatevő edző
Mérkőzés közben összeesett, a kórházba szállítás közben elhunyt Mladen Žižović, a szerb élvonalban szereplő Radnicki labdarúgócsapatának vezetőedzője.
Mladen Žižović. Fotó: Radnicki 1923
Fotó: From Official Website
A 44 éves bosnyák edző csapata hétfő este a Mladost vendégeként játszott a bajnokság 14. fordulójában. Két gyors gólnak köszönhetően 2-0-ra vezetett a Radnicki, ám Žižović a 22. percben rosszul lett az oldalvonal mellett, szívrohamot kapott. A stadionban megkezdték az ellátását és úgy tűnt, sikerült stabilizálni az állapotát és a légzését, hiszen magához tért, a kórházba vezető úton azonban elhunyt.
A találkozó folytatódott, a 41. percben viszont a játékvezető lefújta a mérkőzést, hiszen a két csapat játékosai értesültek a tragédiáról:
Žižovićot mindössze 11 nappal ezelőtt nevezték ki vezetőedzőnek a kragujevaci csapatnál, ez volt a harmadik meccse a kispadon. A kezdés előtt gyomorfájásra panaszkodott, ám azt gondolta, hogy a problémát a nap közben elfogyasztott hal okozta.
A sors fintora, hogy Žižović szívproblémák miatt hagyta abba a játékospályafutását. Később otthon, a bosnyák Radniknál kezdte az edzői karrierjét, majd a Zrinjski Mostart, a Sloboda Tuzlát, a szaúdi Al-Kholoodot, az északmacedón Shkupit és a Borac Banja Lukát irányította. Utóbbi csapattal az előző szezonban csodát tett a Konferencia-ligában, hiszen egészen a nyolcaddöntőig meneteltek, a visszavágón hosszabbításban estek ki a Rapid Wien vendégeként.
Žižović három gyerek, egy fiú és két lány édesapja volt.
részben MTI
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)