Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Megvan a vébé első fordítása, Svájc hátrányból verte Szerbiát

Eurosport
Eurosport

Frissítve 22/06/2018 - 23:39 GMT+2

A 90. percben jött a mindent eldöntő svájci gól déli szomszédjaink ellen.

Switzerland's Granit Xhaka celebrates scoring their first goal

Fotó: Reuters

A svájci válogatott fordított, és 2-1-re legyőzte a szerb csapatot az oroszországi labdarúgó-világbajnokság E csoportjának második fordulójában, pénteken Kalinyingrádban.
Gyors góllal szerzett előnyt a szerb együttes, amely a találkozó első negyedórájában több veszélyt teremtett, elsősorban a szélről érkező beívelések és Mitrovic révén. A svájciak lassan találtak magukra, és a játékrész második felében előttük is több lehetőség kínálkozott.
A fordulást követően a nagyobb tempóra kapcsolt svájciak egyenlítettek, s többször is veszélyeztettek, ám a megélénkült tempóban a szerbek is dolgoztak ki helyzeteket.
A hajrában többször kapujuk elé szorult a szerb együttes, amely ekkor már elsősorban kontráiban bízhatott, ám ezt a fegyvert végül a svájci együttes használta eredményesebben: a meccs legjobbja, Shaqiri révén megszerezte három pontot érő második találatát, s így a vb-n első csapatként győzött úgy, hogy hátrányban volt.
picture

Switzerland's Granit Xhaka celebrates scoring their first goal

Fotó: Reuters

(MTI)
Eredmény E csoport, 2. forduló:
Svájc-Szerbia 2-1 (0-1)
Kalinyingrád, Kalinyingrád Stadion, 33 167 néző, v.: Felix Brych (német)
gólszerzők: Xhaka (52.), Shaqiri (90.), illetve Mitrovic (5.)
sárga lap: Shaqiri (91.), illetve Milinkovic-Savic (33.), Milivojevic (39.), Matric (45+2.), Mitrovic (87.)
Svájc: Yann Sommer - Stephan Lichtsteiner, Fabian Schär, Manuel Akanji, Ricardo Rodriguez - Valon Behrami, Granit Xhaka - Xherdan Shaqiri, Blerim Dzemaili (Breel Embolo, 73.), Steven Zuber (Josip Drmic, 93.) - Haris Seferovic (Mario Gavranovic, a szünetben)
Szerbia: Vladimir Stojkovic - Branislav Ivanovic, Nikola Milenkovic, Dusko Tosic, Aleksandar Kolarov - Nemanja Matic, Luka Milivojevic (Nemanja Radonjic, 81.) - Dusan Tadic, Sergej Milinkovic-Savic, Filip Kostic (Adem Ljajic, 65.) - Aleksandar Mitrovic
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés