Megnevezték a rákbetegséggel küzdő Louis van Gaal utódját
A Holland Labdarúgó Szövetség hivatalosan is megerősítette, hogy a Barcelonától októberben menesztett Ronald Koeman lesz a válogatott szövetségi kapitány a téli katari világbajnokságot követően. Louis van Gaal kedden az egész fociszerető világot megdöbbentette, mikor bejelentette, prosztatarákkal küzd, ám a 2022-es vb-t még vállalni tudja.
Louis van Gaal és Ronald Koeman
Fotó: AFP
Ronald Koeman váltja majd Louis van Gaal jelenlegi szövetségi kapitányt a holland labdarúgó-válogatott élén a november 21-én kezdődő katari világbajnokság után.
A váltásról szóló sajtóértesüléseket szerdán erősítette meg a holland szövetség (KNVB), azt követően, hogy a vb után egyébként is távozó 70 esztendős Van Gaal a nemrég bejelentette, prosztatarákkal küzd.
Az 59 éves Koeman 2018 és 2020 között már irányította a holland csapatot, mellyel szerepelt a 2018-as oroszországi vb-n, valamint a 2020-ról tavaly nyárra halasztott - részben budapesti rendezésű - Európa-bajnokságon, illetve döntőt játszott a Nemzetek Ligájában.
A szakember aztán 2020 augusztusában az FC Barcelona kedvéért hagyta ott a szövetségi kapitányi posztot, akkor azt mondta, ez számára az "álommunka", de a katalán sztárklubtól tavaly októberben menesztették.
Marianne van Leeuwen, a KNVB profi labdarúgásért felelős igazgatója most azt nyilatkozta, a szövetség mindenképpen szerette volna bebiztosítani a csapat vb utáni jövőjét, ezzel elkerülve a bizonytalanságot a játékosok és minden érintett szempontjából.
A holland válogatott a katari világbajnokság csoportkörében a házigazdák mellett Szenegállal és Ecuadorral játszik majd az A csoportban.
Fotó: MTI
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)