A világbajnok Daniele De Rossi az olasz labdarúgó-válogatott másodedzője lett.

A 37 éves De Rossi csütörtökön csatlakozott Roberto Mancini szövetségi kapitány szakmai stábjához, így az olasz csapat vasárnap kezdődő edzőtáborozásán már ő is részt vesz. Szerződése egyelőre csak júliusig, az idén nyárra halasztott Európa-bajnokság végéig szól.
"Büszke vagyok rá, hogy új pályafutásomat a nemzeti csapatnál kezdhetem. Megható lesz visszatérni Covercianóba, ami számomra azt jelenti, hogy hazatérek. A játékoskeretben és a stábban is vannak barátaim, korábbi csapattársaim, ezért is várom már a közös munkát" - nyilatkozta.
Ballon d'Or
Messi vagy nem Messi - Számít egyáltalán, ki nyeri az Aranylabdát?
2 ÓRÁJA
De Rossi 117 alkalommal lépett pályára a válogatottban, és tagja volt a 2006-ban világbajnokságot nyert olasz csapatnak is. Játékoskarrierje jelentős részét az AS Románál töltötte, majd tavalyi visszavonulása előtt az argentin Boca Juniors csapatában szerepelt. Korábban is gyakran beszélt edzői terveiről, több vezetőedzővel is felvette a kapcsolatot, hogy tanuljon tőlük.
A korábbi védekező középpályás hangsúlyozta, lelkesen fog dolgozni, és bár még csak az edzői karrierje elején jár, és még sok mindent kell tanulnia, reméli, hogy segítségére lehet a nemzeti együttesnek.
Az olaszok márciusban Észak-Írországgal, Bulgáriával és Litvániával játszanak világbajnoki selejtezőket.
MTI
Serie A TIM
Meg kellett műteni a Milan kulcsemberét, véget ért a szezonja
16 ÓRÁJA
Premier League
Ronaldo veszíthet, Sancho nyerhet a Manchester United új vezetőedzőjének munkába állásával
17 ÓRÁJA