Mario Balotelli: „Képességek terén egy szinten vagyok Messivel és Ronaldóval”
Publikálva 03/03/2022 - 13:20 GMT+1
Mario Balotelliről – vagy legalábbis arról a változatáról, aki egykoron napi szinten szerepelt a sajtóban – mindenkinek megvan a véleménye. A topklubokban megforduló csatár szerint viszont többnyire fals kép alakult ki róla, olyan történetekkel, amelyeket vagy kiszíneztek a bulvárlapok, vagy ők maguk találtak ki. Pedig ő sosem vágyott ilyesfajta hírnévre, azt szerette volna, ha a játékáról beszéln
Mario Balotelli, még a Monza játékosaként - fotó: Giuseppe Maffia
Fotó: AFP
Azt is elismerte, elszalasztotta az esélyt, hogy tudásban is egy szintre kerüljön velük.
Hónapokon át üldözte az Athletic Mario Balotellit, hogy interjút készíthessen a 36-szoros olasz válogatott csatárral. Megérte a befektetett munka, a török élvonalban szereplő Adana Demirspor színeiben játszó Balotelli megosztott néhány érdekes gondolatot a karrierjéről, elmondta például milyen döntéseket bánt meg, mit csinálna másként mai fejjel. A szebb napokat is megélt támadó azt is elárulta, egyáltalán nem mondott le arról, hogy pályára lépjen az olasz válogatott mezében.
Az interjút az a Nedum Onuoha készítette, aki a Manchester City színeiben csapattársa is volt az olasz botrányhősnek. Balotelli 20 évesen érkezett meg Angliába, de már akkor magától értetődő természetességgel hangoztatta, egy polcra helyezi magát Cristiano Ronaldóval és Lionel Messivel. Onuoha szerint sokakat megdöbbentett a csapatban, amikor meghallották ezt a kijelentést a csatártól, ő viszont teljesen komolyan gondolta. De mi a helyzet 10 év távlatából?
„Elszalasztottam az esélyt, hogy arra a szintre jussak. De 100%-ig biztos vagyok abban, hogy képességek terén egy szinten vagyok velük. Elszalasztottam pár lehetőséget, tudod? Ilyesmi megtörténik. Manapság nem mondhatom, hogy vagyok olyan jó, mint Ronaldo, mert ő nyert vagy öt Aranylabdát. Nem hasonlíthatod össze magad Messivel és Ronaldóval, ezt senki sem teheti meg. Ha viszont csak a képességekről, a labdarúgó képességekről beszélünk, nem kell irigykednem rájuk.”
Balotelli karrierjében sok olyan fejezet akad, amit utólag bánhat, de egyet konkrétan megnevezett. „Az volt a legnagyobb hiba, hogy elhagytam a Cityt. Abban az évben, amikor távoztam, nagyon jól ment a játék, utána volt egy erős másfél évem a Milanban, azt követően viszont jöttek a problémák. Most, hogy már idősebb vagyok, tudom, hogy nem lett volna szabad elhagynom a Cityt. Az a csapat folyamatosan fejlődött, Sergio Agüeróhoz hasonlóan sokáig maradhattam volna.”
Bajnoki cím a Cityvel > BL-győzelem
A 2011/12-es idény hozta meg a Manchester City első igazán nagy sikerét azután, hogy az Abu Dhabi United Group megkaparintotta a klubot. A szezon emlékezetes versenyfutást hozott a két manchesteri klub között, az utolsó forduló pedig minden idők egyik legdrámaibb befejezésével zárult; a City szó szerint az utolsó másodpercekben biztosította be a bajnoki címet. Balotelli elmondta, az a nap meghatározóbb volt az életében, mint amikor az Interrel megnyerte a Bajnokok Ligáját.
„Úgy gondolom, hogy igen. Érzelmesebb volt az a pillanat a Bajnokok Ligájánál. A Bajnokok Ligája csodálatos, és hát az is nyilvánvaló, hogy az a legnagyobb trófea, amit klubszinten megnyerhetsz, elvégre a Bajnokok Ligájáról van szó, de az, ahogyan a miénk lett a bajnoki cím a Manchester Cityvel, nagyon sok érzelmet szabadított fel bennünk. Még nekem is túl sok volt az az érzelem, hihetetlen nap volt.”
Kitalált történetek
Balotelli népszerű alakja volt az angol bulvárlapoknak is, sokszor egészen elképesztő sztorik főszerepébe helyezve (képzelve?) a futballistát. Az olasz szerint ezeknek a történeteknek csak a töredéke volt igaz, sokszor ő maga is elképedve hallgatta, épp milyen hülyeségeket csinált a sajtó szerint, miközben ő amúgy otthon ült. Éppen ezért Balotelli szerint teljesen félreismerték őt az emberek, és egy fals kép alakult ki róla, így vált sokak szemében kulthőssé.
– mondta erről.
Karrierje legjobb pillanata
Az olasz nemcsak a kitalált történetekkel került a középpontba, de az őrültség határát súroló megoldásaival, illetve a reakcióival is. Ki ne emlékezne például a legendás „Why always me?” feliratú pólóra, amit a városi rivális 6-1-es legyőzésekor villantott meg, egy vállal a kapuba pöccintett gól után? Pályafutása legemlékezetesebb pillanatának azonban a 2012-es Európa-bajnokságon lőtt dupláját tartja, amellyel 2-1-re nyert Olaszország Németország ellen, és bejutott a döntőbe.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2011/10/23/774401.jpg)
Balotelli, aki már akkor sem értette, miért mindig ő
Fotó: AFP
Újra olasz válogatott lenne
Federico Chiesa sérülésével nagy bajba került az olasz válogatott, a friss Európa-bajnok ugyanis még nem biztosította a helyét a világbajnokságon, így nagy kérdés, ki veheti a vállára Olaszország támadójátékát. Roberto Mancininek különösen a centerposzt okoz fejtörést, ahol Ciro Immobile, Andrea Belotti és Gianluca Scamacca jöhet szóba, három olyan játékos, aki a Serie A-ban bizonyított, nemzetközi szinten viszont keveset mutatott eddig.
Mancini, egy kétségbeesettnek tartott húzással, Balotellit is meghívta a válogatottba, aki úgy érzi, hasznára lenne a csapatnak. „Most az az egyetlen célom, hogy bekerüljek a válogatottba, és kijuttassam az olasz keretet a világbajnokságra, az Adanával pedig szeretnék bekerülni az első három hely egyikére. Tudom, hogy egyik sem egyszerű, de ez a két célkitűzés ugrik be, jelenleg ezeket tartom a legfontosabbnak.”
"Ha nincs rám szükség, jön a rasszizmus"
Balotelli két ghánai bevándorló, Tom és Rose Barwuah gyerekeként született Palermóban, de három éves korától fogva nevelőszülők nevelték, Silvia és Francesco Balotelli. Karrierjét végigkísérte a rasszizmus, a bőrszíne miatt gyakran megtalálták az ellenfél szurkolói, de arra is volt példa, hogy a saját csapatának drukkerei sem kímélték. Tapasztalatai szerint ez elsősorban azon múlt, mennyire ment neki a játék: amikor jól focizott, akkor jóval kevesebb rasszista jelzővel találkozott.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2022/03/02/3330299.jpg)
Mario Balotelli
Fotó: Getty Images
„Az emberek akkor törődnek veled, amikor szükségük van rád. Ez történik, sokszor láttam világszerte más játékosoknál is. Az emberek akkor törődnek veled, akkor szeretnek, amikor szükségük van rád. Amikor épp nem, akkor gyűlölnek. Akkor kezdődnek a rasszista dolgok és egyéb hülyeségek. Ez nem minden olaszra igaz, de vannak az országnak olyan részei, ahol nem kedvelnek. Most viszont, talán, mert szükség lehet rám, meggondolták magukat. Ha viszont rosszul sül el, akkor újra elővesznek majd.”
Nem ütötte meg a csapattársát
Mostanság ritkábban kerül a középpontba Balotelli, de azért nemrég akadt egy eset, amit sokan felkaptak. Történt, hogy az olasz csatárt lecserélték, mire ő dühösen reagált, többször rácsapott a kispadra, és első ránézésre úgy tűnhetett, mintha a mellette ülő társába bokszolt volna bele. Balotelli az ezekhez hasonló történetekre már nem is figyel, így amikor az interjúban említették neki, őt is meglepte, hogyan tálalták az esetet.
„Jelenleg nem sokan mondanak rosszakat rólam. Elég csendes vagyok, nem csinálok semmi extrát, edzeni szoktam. Istennek hála, olyan városban élek, ahol nem lehet sok mindent csinálni. Néha egy mozi vagy ilyesmi belefér, de nem nagyon akad olyasmi, ami beszédtéma lehetne. Mindig is ezt akartam, hogy az emberek a fociról beszéljenek, ne az életemről, és most igazából ez van, aminek nagyon örülök.”
Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés