Eurosport
Már megint óriási a káosz Mario Balotelli körül
Publikálva 04/08/2018 - 17:37 GMT+2
Ideje lenne eldönteni, hol folytatja a pályafutását.
Fotó: Eurosport
Mario Balotelli pályafutásának talán legjobb döntése az volt, amikor két évvel ezelőtt aláírt a francia élvonalban szereplő Nice-hez. Az olasz válogatottba is visszahívott támadó jövője azonban bizonytalan, néhány héttel a bajnokságok kezdése előtt még csapata sincs. Vagy mégis? A körülötte lévő káoszra jellemző, hogy még ebben sincs egyetértés a felek között.
Már a kezdeti interes szárnypróbálgatásai után nyilvánvaló volt, hogy Balotelli az olasz futball következő zsenije lehet. Idővel azonban újfent bebizonyosodott, hogy a tehetség mit sem ér, ha nem társul hozzá ész. 2016-ban az olasz fenegyerek karrierje mélypontra jutott. 2014 augusztusa és 2016 májusa között összesen két bajnokin szerzett gólt, a piacon elértéktelenedett, és miután Jürgen Kloppnak sem kellett, ingyen igazolt a Nice-hez.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2021/04/13/3068262.jpg)
000_DV1066999.jpg
Fotó: Eurosport
Favre kezei között kivirult
25 évesen pont abban a helyzetben volt, ahonnan még újra lehetett építeni a karrierjét. Többé-kevésbé ez meg is történt, a néhány kisebb buktató ellenére kiegyensúlyozottan teljesített a francia bajnokságban. Két év alatt 66 mérkőzésen 43-szor talált be az ellenfelek kapujába, ebből 18-at a Ligue 1 2017/18-as idényében lőtt. Korábban soha nem lőtt ennyi gólt egyetlen bajnoki idényben.
Abban, hogy a támadó pályafutása új lendületet kapott, vitathatatlanul nagy szerepe volt a Borussia Dortmund újdonsült edzőjének, Lucien Favre-nak. A svájci szakember irányításával fokozatosan formába lendült a ghánai származású olasz, és már a komolyodás jeleit is mutatta az előző években. Állítólag ebben második gyermekének, Lion születésének is megvolt a maga szerepe.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2021/04/13/3068263.jpg)
000_UJ6HU.jpg
Fotó: Eurosport
Legjobban a pályán lehetett megfigyelni, hogy Balotelli hozzáállása sokat változott az előnyére. Favre ugyan sérelmezte kissé, hogy a védekezésben még mindig nem vállal eleget, de a taktikai fegyelmezetlenség és a lustaság leküzdése önmagában is nagy dolog volt Balotelli esetében. Az olasz válogatottba sokáig jó formája ellenére sem kapott meghívót, korábbi mentora, Roberto Mancini azonban adott neki még egy esélyt.
Mancini és Balotelli viszonya - bár nem volt felhőtlen - mindig is kölcsönös bizalomra épült. A támadó Mancini alatt mutatkozott be az Internél, majd ő volt az, aki a Manchester Citynél is látott benne fantáziát. Ezek után nem volt meglepő, hogy az olasz válogatott szövetségi kapitányaként is számított rá. "Láttam rajta a hajlandóságot és az akaratot a munkához. Mindig azt mondtam, hogy a többi már rajta és azon múlik, mi van a fejében" - nyilatkozta.
Jöhet egy újabb nagy dobás
Balotelli ügynöke, a méltán hírhedt Mino Raiola érezte, hogy két remek szezon után újra nőhet a kereslet a támadó iránt. Kezdetben még olyan pletykák is napvilágot láttak, hogy a Juventus, a Roma és az Inter is gondolkozik Balotelli leigazolásán. Biztos, ami biztos: Raiola lenyilatkozta a sajtóban, hogy szerinte a 35-szörös olasz válogatott csatár legalább 100 millió eurót ér.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2021/04/13/3068265.jpg)
000_Par3413287.jpg
Fotó: Eurosport
Miközben a Napoli is felmerült lehetséges célállomásként, úgy tűnt, hogy az Olympique Marseille került közel Balotellihez. A támadó azonban egy május végi interjúban lehűtötte a kedélyeket, egészen pontosan azt mondta, még ő maga sem tudja, melyik csapatnál folytatja a karrierjét. Azóta eltelt két hónap, és még mindig homály övezi a játékos jövőjét. Egyedül egymásnak ellentmondó pletykákból nincs hiány.
Marseille, PSG, Parma, Nice
Jellemző, hogy még abban sincs egyetértés, köti-e egyáltalán szerződés Balotellit a Nice-hez. A klub állítása szerint még legalább egy évig a klub rendelkezik a játékjogával, Raiola közben azt nyilatkozta, hogy ügyfele szabadon szerződtethető. Mivel még sehova sem írt alá, valószínűleg a Nice változata lesz a nyerő, és Balotellit legalább 2019-ig szerződés köti a francia klubhoz.
Bő egy héttel ezelőtt a Nice egyik meg nem nevezett munkatársa azt mondta a L'Equipe-nek, hogy a támadó egyszerű helyzetben van. "Mariónak és az ügynökének megmondtuk, mehet, ahova csak akar. Csak ki kell választania a csapatot és mehet." Picit bonyolítja a helyzetet, hogy a Nice 10 millió eurót szeretne kapni a játékosért cserébe, miközben Balotelli magas fizetést vár és még Raiola szolgálatait is meg kell téríteni.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2021/04/13/3068267.jpg)
000_12R213.jpg
Fotó: Eurosport
Erre például a Marseille-nek már nem lenne pénze (főleg a fizetés jelenti a problémát), a tárgyalások elsősorban ezért akadhattak el. Jelentek meg olyan hírek is, melyek szerint a Marseille vezetőségének nem tetszett a Nice agresszív tárgyalási stílusa. És azt is megszellőztették már a lapok, hogy Balotelliért bejelentkezett a PSG, és a játékos a párizsiak ajánlata miatt sehova nem kötelezte még el magát.
Hogy még őrültebb legyen a Baloletti körüli helyzet, a Serie A egyik újonca, az egyébként kínai tulajdonosokkal rendelkező Parma is megjelent az érdeklődők között. A Nice Matin nevű helyi lap szerint pedig az a lehetőség sem zárható ki, hogy jelentős fizetésemelés fejében marad a Nice-nél. Bármelyik forgatókönyv is valósuljon meg, ez a nyár biztosan nem tesz jót Balotelli újjáéledni látszó karrierjének.
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés