Magyar kötődése is van a Liverpool legendás focihimnuszának

A döbbenetes BL-elődöntők egyik legemlékezetesebb momentumaként maradhatott meg sokunk számára, ahogy a Liverpool játékosai a közönséggel együtt perceken át énekelték a klubbal ikonikusan összenőtt dalt, a You’ll Never Walk Alone-t, miután a Vörösök az idegenben szerzett 3:0-s hátrányukat ledolgozva ütötték ki a Barcelonát, s jutottak idén is a Bajnokok Ligája döntőjébe. A futballszeretők klubhűségtől függetlenül megborzongtak az érzelmes jelenettől, talán még a Barcelona drukkereire is hatással volt a közönség hangja, s ugyan eltekintettek volna ettől az élménytől, a vereség után a katalánok bizonyosan azonosulni tudtak a dal mondanivalójával, főleg az első sorokkal. („Amikor átsétálsz egy viharon”…)

A You’ll Never Walk Alone mára szorosan összeforrt a Liverpoollal. A klub himnuszává és mottójává vált, a futballrajongók többsége azonnal a Vörösökre gondol, ha a YNWA rövidítést látja. A kultikus indulónak azonban eleinte semmi köze nem volt a focihoz. A dal a Richard Rodgers, Oscar Hammerstein szerzőpáros által megalkotott Carousel című musical legnagyobb slágereként vált ismertté, melyet 1945-ben nagy sikerrel mutattak be a Broadway-n. 

A darab magyar vonatkozása, hogy a CarouselMolnár FerencLiliom című drámáján alapul, Molnár gyönyörű történetének amerikai musical változata. Az ismert zene a mű két kulcspillanatában is felhangzik. Először, mikor az előadás női főszereplője várandósan elveszíti férjét, ezzel a dallal próbálják őt vigasztalni, mondván: sohasem maradsz egyedül. Később a darab lezárásaként, mikor a főhősök immár felnőtt gyermeke elvégzi az egyetemet, ismételten felcsendül a dal. Ennek köszönhetően az Egyesült Államokban a YNWA a végzős egyetemisták ünnepélyes elbúcsúztatásának kedvelt zenéje.

A dal hatalmas sikert aratott, 1945-ben, a II. világháború végén szeretteiket elveszítő emberek reményt találtak benne. Az üzenet, miszerint sosem maradsz egyedül, sokakat segített át a háborús traumák feldolgozásában, a gyász és a veszteségek elviselésében. A későbbiekben ebből alakult ki a mai, a foci világában használt értelmezése, miszerint a szurkolók mindig ott lesznek a csapat mögött, sosem szabad feladni, a játékosoknak a közönség támogatásával a végsőkig kell küzdeniük.

Az ismert dallamot rengetegen feldolgozták, többek között Frank Sinatra, Elvis Presley vagy a Pink Floyd. A labdarúgás története szempontjából azonban az 1960-as években vált igazán jelentőssé, amikor is a nagy rajongótáborral rendelkező liverpooli együttes, a Gerry & The Pacemakers is megtalálta a Molnár Ferenc drámáján alapuló Carousel balladáját. A banda You’ll Never Walk Alone-feldolgozása hatalmas sikert aratott az Egyesült Királyságban, a dal vezette is az ország slágerlistáját, s a Liverpool drukkerei felfedezték maguknak az éneket.

De hogyan vált a népszerű dal a vörösök himnuszává? Nos, erre teljes bizonyossággal senki sem tud válaszolni. A leginkább elfogadott verzió szerint a '60-as években a Liverpool hazai mérkőzései előtt a stadionban lejátszották a zenei toplista legjobb tíz számát, a szurkolók pedig hangosan énekelték azokat. Miután a Gerry & The Pacemakers You’ll Never Walk Alone-ja is hetekig a legjobb tízben tanyázott, a közönség a mára klubindulóvá vált éneket is lelkesen ismételte. 1963. október 29-én a dal a slágerlista első helyére került, így pont a kezdősípszó előtt csendült fel a YNWA. Pár héttel később, mikor a szám kikerült a top tízből a zenei listán, a szurkolók hiányolták, nem értették, hol az „ő daluk”.

A You’ll Never Walk Alone kifejezi a Liverpoolhoz hasonló futballromantikus szurkolók hozzáállását a labdarúgáshoz. A drukkerek végig a csapat mellett állnak, s sosem hagyják magára azt, a játékosok pedig a végsőkig hajtanak, emelt fővel járnak, s az utolsó pillanatig küzdenek, nem adják fel soha. Az iparváros lakói (legalábbis a Vörösöknek szurkolók) olyannyira elsajátították a dal mondanivalóját, hogy a klub szlogenjévé tették, mondhatni ilyen, amikor egy futballklub találkozik egy hozzá tökéletesen illő mottóval.

A Liverpool-szurkolók lelkes buzdítása a '60-as években olykor még az ellenfél szimpatizánsait is lenyűgözte. A YNWA így került többek között a Celtichez és a Borussia Dortmundhoz is, bár a Celtic rajongói közül sokan magukénak tulajdonítják a dalt, a skótok szerint ők előbb kezdték el énekelni, a Liverpool csak követte őket. A legelfogadottabb verzió szerint azonban a YNWA 1966-ban került a Celtichez, miután egy Liverpool elleni mérkőzésen meghallották azt a Vörösök szurkolóitól. A Celtic és a Borussia mellett olyan klubok repertoárjába is bekerült a dal, mint a Feyenoord, a Verona, az AEK Athén és a Clube Brugge. Azzal, hogy számos egyesület elénekli mérkőzései előtt, a YNWA nemcsak a Liverpool, hanem a labdarúgás egyfajta himnuszává is vált, még ha továbbra is leginkább a Vörösökkel azonosítják.

Ha pedig két olyan együttes találkozik, amely a dalt egyaránt indulójának tekinti, akkor olyan csodálatos eseménynek lehetünk tanúi, mint a 2015/16-os Európa-liga negyeddöntőjében. A Liverpool és a BVB összecsapása nemcsak Jürgen Klopp volt klubjával való találkozása, illetve a drámai végjáték miatt vált emlékezetessé, hanem azért is, mert a két klub fanatikusai közösen énekelték a YNWA-t, elkápráztatva a futballszerető közönséget.

A Liverpoolt történelme legnagyobb tragédiája során sem hagyta magára a dal. Az 1989-es Hillsborough-tragédia után, melynek következtében 96-an életüket veszítették, az áldozatok családtagjai „sosem jártak egyedül”. A szörnyű eseményt követő napon Liverpool egyik temploma körül összesen 13.000 ember gyűlt össze, hogy megemlékezzen az elhunytakról. A tömeg síri csendben gyászolt, csupán egyetlen kórista fiú énekelte, hogy a sérültek, az áldozatok és családtagjaik továbbra sem járnak egyedül. Egy hónappal később az FA-kupa döntőjében, melyet a Liverpool a nagy rivális Evertonnal játszott, a két egymással szemben álló tábor közösen énekelte a dalt, miközben az ismertté vált feldolgozást szerző együttes frontembere, Gerry Marsden vezényelte a megható jelenetet. A Hillsborough-tragédia után a YNWA új értelmet nyert, s még inkább a klub identitásának szerves részévé vált.

A You’ll Never Walk Alone a Liverpool legszebb napjain is a klubbal volt. 2005-ben az isztambuli BL-döntőn az AC Milannal szemben a félidőben 3:0-s hátrányban álló angolok szurkolói a klub himnuszának éneklésével próbáltak erőt adni a játékosoknak, hogy ne adják fel. Végül olyannyira sikerrel jártak, hogy csapatuk a futballtörténelem egyik legnagyobb fordítását hajtotta végre.

A dal nemcsak a szurkolók labdarúgás iránti szeretetét és klubjuk iránti hűségét jelenti, az évek során egyfajta közösségépítő, mögöttes tartalommal bíró indulóvá vált, mely a fociból egyre inkább kikopó hagyományokat igyekszik megőrizni. Az egyik legszebb YNWA-jelenet Dortmundból származik. A BVB egy Mainz elleni bajnoki mérkőzése során a közönség egyik idősebb tagja a meccs közben a stadionban veszítette életét. A csapat ultrái tiszteletből abbahagyták a szurkolást, a Sárga Fal elnémult, majd pár perccel a lefújás előtt a 80.000-s stadion közösen kezdett bele a You’ll Never Walk Alone-ba, elbúcsúzva eltávozott szurkoló társuktól.

A YNWA nemcsak a Liverpool, hanem az egész labdarúgás ikonikus részévé vált. Molnár Ferenc révén pedig magyar vonatkozása is van a legendássá vált indulónak. Hogy szombaton az öröm zenéje lesz, vagy a vesztes szurkolók csalódottságának ad majd hangot, az a Liverpoolon és a Tottenhamen múlik. Egy dologban biztosak lehetünk, a hétvégi BL-döntőn ismételten felcsendül a futball legismertebb dala.