Alexia Putellas, az FC Barcelona csapatkapitánya a női futball helyzetéről is beszélt az El Paísnak adott interjúban.

Arcának képe a legváratlanabb pillanatban égett bele a barcelonaiak retinájába. Alexia Putellas volt az első labdarúgó a női csapatból, aki megjelent egy hirdetésen a katalán főváros híres útján, a Gran Víán.
Először szégyenlősen fogadod, de aztán idővel belegondolsz: »mégiscsak én voltam ott!«
Labdarúgás
Dzsudzsákék bajnokként jutottak fel az NB1-be, a Vasas lemaradt
8 ÓRA
„Érzem, mekkora felelősségem van az öltözőben és a pályán, de jól érzem magam ebben a szerepkörben. Persze én kívülről nem látom magamat, csak arról tudok beszélni, amit érzek. Ez pedig az, hogy fantasztikus mentalitása van a csapatunknak.”

Alexia Putellas a spanyol-holland felkészülési mérkőzésen, áprilisban

Fotó: AFP

A 27 éves középpályás szerint most kezd beérni a Barcelonával befektetett munka, tényleg csapatként működnek. A Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén a PSG otthonában 1–1-es döntetlenre végeztek, a spanyol bajnokságot pedig toronymagasan, 17 pontos előnnyel vezetik a második helyezett Levante előtt, két találkozóval kevesebbet játszva riválisuknál.
Tudjuk, mi a feladatunk, és élvezzük, amit csinálunk.
A négyszeres bajnok labdarúgó a női labdarúgás jelenlegi helyzetéről is beszélt; mint mondja, eleinte csak
nevettek rajtuk, az úttörőknek kemény kritikákat kellett elviselniük.
„Nem foglalkoztak ezekkel a hangokkal, amit teljesen meg tudok érteni. Ha valamit szenvedélyesen szeretsz, nem érdekel, mit mondanak mások. Bízom benne, hogy a teljes profizmus felé halad a női foci, de még inkább abban, hogy egyszer természetes lesz, hogy mi is futballozunk.”
Putellas úgy látja, ma már sok srác inkább videójátékozással tölti szabadidejét, ezért több lányt látni a parkokban, amint sportolnak – és egyre többen fociznak. Míg harminc évvel ezelőtt utóbbiak babáztak, a fiúk fociztak, de ez is megváltozott az idők folyamán, mint oly’ sok minden.

Alexia Putellas és Jade Moore (Atlético)

Fotó: Getty Images

„Amikor kicsi voltam, és elmentünk valahova, mindig vittem magammal a labdát és kergettem az utcán is. Anyukám kérdezte is, hogy nem fáradok-e el benne, de nem tudtam megunni, mert ez a szenvedélyem. Más, ha az iskolában kötelezően focizunk, de ezt én választottam.”
Alexia kiemelte, ma már a nők mérkőzéseire is szívesen járnak a Barcelona szurkolói, ez a szám pedig egyre csak növekszik. Az Egyesült Államokban tapasztaltható népszerűséget – ahol stadionokat töltenek meg – még nem érik el Európában, de jó úton haladnak – mondta.
via El País
Premier League
A kapus fejelt gólt a 95. percben, fordított a Liverpool
10 ÓRA
Labdarúgás
Tízéves szünet után védhetett ismét PL-meccsen a veterán angol kapus
18 ÓRA